8. TÁVOL A CSATATÉRTŐL I. Emlékezés Millerand miniszterre
8. TÁVOL A CSATATÉRTŐL
I.
Emlékezés Millerand miniszterre
I.
Emlékezés Millerand miniszterre
Ma már merek kacagni magamon, mikor eszembe jut egykori látogatásom Millerand úrnál, Franciaország mai hadügyminiszterénél. Lap-direktorom, fogadott apám, Vészi József parancsolta volt, hogy fölfogatságaimat[!], borzalmaimat leküzdve európai hírességeknél kilincseljek. Jó pénzért jó vagy rossz vagy akármilyen cikket kéregettem tőlük a lapunknak, példaadót, erősítőt az alig megszületetten legyilkolt magyar demokrácia számára. Emlékszem: exminiszter, képviselő, kiátkozott szocialista s dús jövedelmű ügyvéd volt akkor Millerand. Drága utcában, saját hoteljában lakott, inasok adogattak át kézről kézre, szobáról szobára, míg hozzá juthattam.
Jól ápolt, kiurasodott francia vincellér ült drága íróasztalánál egy pompás szobának. Piros arcú, kevély, ravasz, játékos szemű, nagyon egészséges, fiatalos burzsoá-arisztokrata. Akkoriban írogattak előkelő „írók és gondolkozók” szinte járványszerűen s affektált búval a burzsoázia haldoklásáról. Hogy mégiscsak kár érte, mert a nagy forradalmat megcsinálta, Napóleonnal a világ nyakán ült, azután a jólét, kedvesség, szépség, divat, kényelem és hangulat új variánsait találta föl. És én Millerand úrnál halkan kérdezősködtem: meddig késlekedhetik még nálunk, Keleten, a megváltás? Hiszen Millerand párton kívül s pártok Millerand[on] kívül egyformán azt harsogták: „folytatjuk a nagy forradalmat”.
Egyszer írtam róla, hogy lesz ő még miniszter, sőt talán még több is, de igazán csak ma látom és értem ezt a fölkészült fiskálist. Undorítóan kedves és unott volt, hízelgő és gúnyos cikket is adott. De ez a jól táplált burzsoá-arisztokrata már ott érezte magát s olyan hadügyminiszteri fotelban, amilyenben ma ül. Hogy nevethetett ő a mi kis, magyar problémáinkon, ő, aki Messiásnak tudta magát. Valakinek, aki a burzsoázia elsiratóinak meg akarja mutatni, hogy a fajtája tudja XIV. Lajosékat pótolni. Ha nép volnék, mindig a jó, régi szokás szerint megfeszíttetném azt, aki belőlem ki akar válni. Millerand igazán a vén, kegyes Lagerlöf Zelma francia és republikánus Antikrisztusa.
II. Tanú: a Történelem
Egyszer valahol a kritikus elmék röhejbe pirosodtak, mert egy hatalmas államférfiú egy hatalmas cselekedetért a Történelem előtt vállalta a felelősséget. No, szegény Történelem – mondogatták –, te is jó takaró vagy. Mi sem leszünk majdan, annak idején, a hatalmas államférfiú is elporladt, s bottal üthetik a felelősség nyomát. A Történelemnek azonban mégis, mintha némi lelke és esze volna. A hatalmas cselekedetért a hatalmas államférfiak fiainak jutott a szerencse, hogy atyáikat igazolják a ma legcselekvőbb Történet előtt. Ámen és úgy legyen, hogy a halott kritikus elmék fájdalmasan piros röheje piros vérben s fekete gyászban, de győzelemben némíttassék el.
Világ 1915. július 4.
Ady Endre
