146. AHOGY INNEN LÁTUNK
146. AHOGY INNEN LÁTUNK
Veszekedett módon kezdünk modern ország lenni. Már a politikánk sem a régi táblabírós politika. A magyar parlament röstell tovább is egy nívón maradni a balkániakkal. Siet átformálódni nyugati mintára. És bámulj világ: a magyar parlamentben szociális kérdéseket tárgyalnak tűrhető komolysággal napokon keresztül. Közeledő nagy alakulások előszellőcskéi lengedeznek. Bevonult a parlamentbe az első demokrata képviselő, aki egy csöppet a még képviselethez nem jutott szocializmust is képviseli. Nyíltan megszólal a feudális önzés, mikor Károlyi Sándor, ez új kártevő azt mondja: akit a föld nem tud eltartani, vándoroljon ki.
A keresztényszocializmusból is megkapta már az ízelítőt a parlament. A néppárt elbánik Bebellel, Bernsteinnel s hirdeti, hogy a szociális kérdést csak a Lueger-iskola oldhatja meg Magyarországon.
És hogy a nyugati minta teljes legyen, a Junkertum is elkiáltja magát.
– Micsoda svindlerség a népet lázítani. Micsoda svindlerség a népnek igazat adni.
És vontcsövű pisztolya elé állít mindenkit, aki a népről, e kellemetlen, undorító tömegről mer beszélni olyan úri helyen, mint a magyar képviselőház, mely a nemzeti kaszinóval állana egy nívón, ha néhány zilált vallású és még néhány másféle, kamarási tűzpróbát ki nem álló alak nem kerül bele.
Mi itt lent a vidéken, kezdjük már nagyon respektálni a képviselő urak házát. Azt látjuk ugyan, hogy az átformálódás nagyon is szolgaiasan másolja a nyugati mintát, de ebbe beletörődünk. Végre is most már kezdenek a dolgok tisztulni s a változó kor új, viaskodó erői a magyar parlamentben is szembeállhatnak.
Nagyon érdekes jelenségek ám ezek. A nagy átalakulásoknak csak elején vagyunk, de a kezdet sokat ígér.
Egy dolog már bizonyos. A liberalizmus az ő régi magyar formájában színtelen, élettelen s használhatatlan immár. Amióta az egyházpolitikában még egyszer föllobogott a régi dicsőséges láng – a liberalizmus haldoklik. Az öregség, a konzervativizmus betegségében, a végelgyöngülésben fog kimúlni. Sirassák meg, akiknek illik megsiratni. Mi nem gyászolunk érte.
A dolgok természete, örökös rendje szerint arra a helyre, amelyet eddig a liberalizmus foglalt el, a radikalizmus jő. És hiába reszket az új szabadelvűség vezére a szótól is, ez a radikalizmus eljő.
Kaotikus még az új parlament. De már minden sejteti, hogy a klerikalizmus megnövekedése s a liberalizmus tehetetlensége megszülik mihamar a radikális átalakulást. Az egyetlen bevallottan radikális magyar képviselő, a demokrata Vázsonyi Vilmos dr. tapasztalhatta, hogy nem egyedül van a magyar parlamentben.
Mi idelent már nagyon sokan hiszünk a radikalizmus szükségességében. Ez magyarázza meg azt a kivételes érdeklődést, mellyel például egész Nagyvárad kíséri az első radikális képviselőnek, Vázsonyi Vilmosnak szereplését.
A régi pártkeretek között lezajlott választásokból kikerült parlamentben is tudunk legalább is negyven olyan képviselőt, kik egy radikális párt esetleges alakításáról nem ijednének meg.
A régi liberális pártból tehetetlen konzervatív párt lett, mely valóban vegyesebb a vegyes fölvágottnál.
A néppárt a nyugati keresztényszocialista párt magyar kiadásban.
Fenyegetően kezd dominálni a legkegyetlenebb osztályönzés az agráriusok nagy csoportjával. A magyar junkerek külön nagy párt lesz előbb-utóbb.
Vannak saját külön nacionalistáink az Ugronistákban és társaikban.
Az eddigi táblabírós parlamentnek szörnyű modern kezd lenni a képe.
De hol van a sokféle formájú s már nagyhatalmú klerikális tábornak az ellensúlyozója. A Széll Kálmán pártja volt nemzeti párti jezsuitáival, mágnásaival, junkereivel nem fog s talán nem is akar a klerikálisokkal elbánni.
A változott helyzet, a liberális haladás veszedelme radikális pártot követel.
Nagyváradi Napló 1901. december 12.
(–e)
