174. VÁZSONYI AFFÉRJA – Nacionalista heccek –
174. VÁZSONYI AFFÉRJA
– Nacionalista heccek –
– Nacionalista heccek –
Vázsonyi Vilmos, a népszerű demokrata követ megmutatta már, hogy erősebb ember mintsem félteni kellene. De úgy hisszük, hogy Vázsonyinak néha mégis lehetnek nagy kétségei, mikor annyi korlátoltságot, intelligencia-hiányt, farizeus rosszakaratot tapasztal, mint tapasztal manapság mindenki, aki ebben az országban a radikális átalakulások nagyobb vagy apróbb harcosa.
Most újra Vázsonyi a proskribált. Junker fegyverekkel nem bírtak vele. Nacionalista, csinált hazafias dühvel ráuszítják hát most a brigádot, a kuruc budapesti legényeket, akik ilyen heccekre mindig kaphatók.
A dolgok története pedig a következő. A debreceni kereskedelmi csarnokban Vázsonyi fölolvasott a párbaj-kérdésről. Érdekes, okos fejtegetéseinek egyik passzusa így hangzik:
A mai iskolai neveltetés a vérontás apologiája. Ott van történelem. A történelmet tanulva, folyton verekedést, csatározást tanulunk. A zsenge ifjú nem hall nagy szellemekről, tudósokról, hanem a nagy hős Kinizsiről, ki félkezével felemeli a malomkövet, ki húsz törökkel vív egyszerre, egy-egy megölt törököt fog a két kezébe egyet a fogai közé, s így táncol. Mikor az ifjúság folyton a vérontás glorifikációját hallja, olvassa, természetesen az ifjúságban feléled a vérszomj, a szelídített kultúrbestia ver gyökeret. Ha feladatát akarja teljesíteni a pedagógia, a vallás, akkor ezt ki kell irtani, gyökerében megtámadni, s ha ezt a feladatot teljesíti, akkor a társadalomban nem az erőszak, nem a vérszomj fog érvényesülni.
Ki talál ezekben a sorokban egy nem igaz szót?
Így van. Teljesen igaz. Ám felfortyan a sallangos hazafiság.
– Az istentelen kozmopolita, a zsidó demokrata gyalázza a magyar történelmet. Verjétek agyon a hazaárulót.
Ezt kiabálják Vázsonyira, ki valósággal eksztázisba hozta a debreceni kuruc cíviseket a következő szavakkal:
Mikor a közlekedés útjába akadályul meredő sziklán alagutat akarnak fúrni: nem egy oldalról, de két oldalról kezdenek a szikla kivágásához; így vagyunk mi is a függetlenségi párttal; s én annak a dicső pillanatnak mielőbbi bekövetkezésére ürítem a B. Nagy János uram kis kulacsát, hogy munkánk befejeztével, céljaink elérésével hazafias, nagy kötelességeket teljesítő csákányaink mihamarabb összecsengjenek.
Hát ez az úr kérem hazaáruló.
A debreceni felgerjedésre rögtön érkezik a budapesti junker, titkos antiszemita, nacionalista, a sajtónak vidéken is vannak kis szócsövei. Ezek hát gyorsan megtudják, hogy Vázsonyi lakolni fog.
Hozzák is a hírt. A kuruc-brigád ülésezett. A diákok határoztak.
„Valamint a Kossuth-gyalázó papot kiüldözték, úgy tegyenek Vázsonyival is, mert ha nem, akkor Vázsonyit az egyetemi ifjúság inzultálni fogja.”
Egyben felkérik Kossuth Ferencet, Barabás Bélát, Thaly Kálmánt és Rákosi Viktort, hogy az 1715. törvény első dekrétuma 49. cikkének törlésére tegyenek lépéseket. Ez a rész Rákóczit hazaárulónak deklarálja, és ma sincs megváltoztatva.
Hát ez nagyon szép. De ami az újabb terrorizáló terveket illeti, tisztelt junker hazafiak, abból nem lesz ám semmi.
Vázsonyi akciójával igen sokan egyetértünk már, s mi is – a nagyváradi rejtelmes tréfás szálló igét ezennel komolyan használva – „ott leszünk!”…
Nagyváradi Napló 1902. január 23.
(a.e.)
