196. NEW YORK SZÉPE
196. NEW YORK SZÉPE
Eltelt egy kis idő, míg Gustave Kerkernek ez a világhírűvé vált operettje eljutott New Yorktól Nagyváradig, s mivel ez az út egy kissé hosszú, csoda-e, ha a nagyváradi közönség némi meglepetéssel fogadta azt a zűrzavaros tarkaságot, ami össze van halmozva ebben a darabban, mely a világ minden nagyobb metropolisában oly zajos sikert aratott? Nálunk töprengve gyönyörködött a publikum: azon töprenkedett ugyanis, hogy vajon nem mindegy volna-e, ha ezt a darabot hátulról visszafelé játszaná? Mások viszont azon spekuláltak, hogy miért New York szépe a címe ennek a darabnak és miért nem az, hogy: „Képek egy amerikai bolondokházából?”
Egyebekben bocsánatot kérek a táncoperettek híveitől. Nem mondtam semmit. Ha az öt világrész minden színházi publikumának megkérgesült a jó ízlése és lelkesedni, rajongani tud az ilyen táncokkal, énekekkel garnírozott hülyeségért, mint aminő ez a New York szépe, hát én nem akarom innen Nagyváradról megváltoztatni az idők járását és a világ ízlését. Egyszerűen belenyugszom, hogy minden úgy van jól, ahogy van, és koncedálom, hogy a színpad hivatása az, hogy légtornászatot, bukfencet és egyéb cirkuszi mutatványokat végezzenek rajta, hogy a játék és művészet helyett táncoljanak, éneklés helyett pedig fütyüljenek.
De ha már előadnak ilyen ötletes szamárságot – amelyet, mivel világhírű valami, föltétlen elő is kell adni –, legalább gyorsabban, több temperamentummal és fürgeséggel végezzék a dolgot a színpadon a hölgyek és az urak, mert különben elzsibbad az idegünk és gerincünk, és megmerevíti a zsába a lábunkat. A felvonások az unalmasságig hosszúak, amin lehetne segíteni, ha a kortinát egypárszor lebocsátanák még, mindegy akárhol, a közönség is tisztábban tudja élvezni ennek a darabnak legalább zenei szépségeit, amelyeket annyi operettbe átloptak már a New York szépéből, hogy szinte újaknak se tetszettek már a közönség előtt.
A tengersok szereplő közül nem is tudjuk, hogy melyikről emlékezzünk meg először, mikor valójában senkinek sincs ebben a darabban szerepe. Csak úgy jönnek, mennek, ugrálnak, táncolnak és lógnak az emberek a színen, és egyik se tudná megmondani, hogy voltaképpen mi dolga van, mi járatban van? Lányi Edit ezt a kedvező alkalmat arra használta fel, hogy hódító, sikkes egyéniségével s pazar toilettjeivel keltett feltűnést. Ebben a bohó keretben igen szép sikere volt és sokat tapsolták. Ámon Margit is csak a koreográfia dicsőségét élvezhette. Ügyesen táncolt, olykor még énekelt, sőt néha még játszott is. Pikánsan és kábító ügyességgel táncolt Kulinyi Mariska – aki ifjúságának üdeségével hódított és B. Horváth Irma, akit a táncok betanításáért elsősorban illet az elismerés. Egyebekben egy szóló táncát nagy tetszéssel újrázták meg.
A többi szereplő művészeket és művésznőket, akik már komoly darabban is szoktak játszani, nem sértjük meg azzal, hogy róluk ez alkalomból a kritika hangján megemlékezzünk.
Nagyváradi Napló 1902. február 8.
