204. BURRIÁN
204. BURRIÁN
A tegnapi nap hőse ő volt. Jön-e vagy nem jön-e. Ez volt a kérdés. A táviratát már vasárnap délután várták. Várták este az előadás alatt. Várták a telefonnál egész éjszaka. Délelőtt a színpadon anekdotákat mondtak a Burrián viselt dolgairól. Hogy szokta lemondani az utolsó pillanatban fellépéseit stb., stb. Ezeken az anekdotákon egy ember nem tudott abszolute mulatni: Somogyi Károly. A jegyek már mind elkeltek. Somogyi már látni vélte a jegyeit visszaváltogató közönség elkeseredését. Már-már olvasta a lapok gyilkos közleményeit. Forró-hideget érzett a tagjaiban, s rövidesen el akart utazni Nagyváradról. Pár perccel múlt el tizenkét óra. Hírnök jött a színpadra, s pihegve szólt:
– Megérkezett!
Próbát abbahagytak, anekdotázást és a siralmakat. Szaladt mindenki őelébe. A művész mosolyogva köszönt. Megdöbbentő közönnyel adta elő, hogy csak egy hajszálon függött a jövetele. Az intendáns rövidesen megtiltotta a nagyváradi vendégszereplést. Ő ezt tudomásul vette, s elment valami arisztokrata társaságba énekelni. Mulatott, pezsgőzött hajnal feléig. Ekkor eszébe jutott Nagyvárad. Elgondolta, hogy milyen siralmas bizonytalanság fekszik a nagyváradi színházon. Megszállotta a lelkiismeretesség. Csapot-papot, intendánst felejtett. A mulatságról egyenesen a vasúthoz hajtatott:
– És most itt vagyok, jelentette ki naivan, A baba második felvonása után szabadon.
– És most itt vagyok, ismételgették becézve Somogyi és Erdélyi. Majd össze-vissza csókolták a tenoristát, aki különben ebéd után sietett a lumpolást kialudni. A Rimanóczyba szállott. Este felé ébredt fel. Rendes szokása szerint (minden tenoristának van valami bogara) egy jó óra hosszat énekelt a szobájában: így szokta minden előadás előtt. Egy perc alatt a szálloda összes vendégei a folyosóra gyűltek. A szállodás pedig azon töprengett, hogy nem lehetne-e a szobák árát emelni. Elvégre nem minden szálloda vendégei hallgathatják egy óra hosszáig az operaház hőstenorját!…
Nagyváradi Napló 1902. február 18.
