25. A NŐEGYLET JUNIÁLISA
25. A NŐEGYLET JUNIÁLISA
Egy felséges, hangulatokat adó délután a maga estélyével, melyről nem is lehet másképp, csak nagyon egyénileg írni.
Bocsássanak meg hát, ha poétai ekszkurziókra még mindig szörnyen hajlandó voltom úgy akarja láttatni és emlékekbe hozni a tegnapi sok színt, illatot és selymességet, amint magam láttam az én rövidlátó, de mohó-éhes szemeimmel, s úgy emlékezzem rá, amint emlékezem.
Törvénycikkek, hely, mód- és időhatósági rendeletek általában kevésbé érdekelnek. Hogy másodfélév ad-e honossági jogot, ahhoz sincsen közöm, de én hidegségem oly melegséggel vallja ezt a két szót: nagyváradi vagyok.
Büszkébben még nem vallotta, mint tegnap.
– Te csodálatos, minden kerteknél illatosabb kert, nagyváradi vagy. Nagyváradiak vagytok ti pazarkodástokban is harmónikus színek. Nagyváradiak vagytok tündérasszonyok s tündérke leányok. Nagyváradiak vagytok, sohse hallott melódiák, csak itt érzett hangulatok! Nagyváradiak vagytok ti is mind, még ti is kevesen, kedvesen félszeg s férfi voltotokkal naivan tüntető jámborok is. Nagyváradi itt minden kedves és szép.
Úgy szerettem volna körülfutni, ujjongani a fehér gyep-pázsitra rakott asztalok körül.
Hát hol lehetne másutt ilyen csoportosulását összehozni a bájnak és kedvességnek? Hol vannak olyan asszonyok, mint Nagyváradon, s hol egyesülhetnek olyan isteni eredménnyel az asszonyok, mint a nagyváradi nőegyletben.
Ifj. Schwartz Ábrahámné csak Nagyváradon tud varázsvesszőszerűen ilyen tündérvilágot varázsolni. Lázár Mártonné csak Nagyváradon, a mi öntudatosan mámoros világunkban mondhat kedves dodonai mondásokat. A konfetti megcsúfolt divatját csak itt tudják restaurálni. Grósz Irma, a Kristály-forrás bájos tündérnője csak itt itathat velünk hálás szívvel fogadott limonádé italt, mikor mi abban az olimposzi környezetben legalábbis nektárra szomjazunk!…
Van ilyen város, vannak ilyen asszonyok, lehetnek-e másutt is?...
...Strauss-keringőt zakatolt el e pillanatban a katona-banda. Rátusol a cigány magyaros kötekedéssel. A fehér porondos utakon csengő kacagás közt kergeti mindenki el magától keserű önmagát. Ha van, ami nem enged édesen elfeledkezni magunkról, egy tízfilléres alakjában rálökjük a rulettasztalra:
– Vesszen ma a rosszkedv!…
Mámoros hangulattal szövődnek új viszonyok, s kapcsolódnak szorosabban össze régiek.
A szemekből kivillan a mámoros élet vágya. Ejh, ma van ez így csak, s ma így is legyen!
Ideírom a legmelódikusabb valse hangja mellett a neveiket a tündér-ünnep legfáradhatatlanabb megteremtőinek:
A varázsvessző birtokosa és királynője ifj. Schwartz Ábrahámné. A minden Pythiákat fölülmúló jósnő Lázár Mártonné. A banális konfettijáték csodatevő restaurálói Sarkady Lajos dr-né, Bartha János dr-né, Feiler Józsefné, Áron nővérek, Fleischer Aranka, Weinberger Irén. A Kristály-forrás tündére, igézőbb Loreleynál: Grósz Irma. Monte-Carlo kockáival Sonnenfeld Zsigmond dr.-né, Fehér Dezsőné s Ländler Ferencné által nyerettük el nagyon szívesen az utolsó fillérünket is. A pénztárnál Reismann Jakabné, Helyfi Józsefné s Wein Gáborné fogadtak jeggyel és kedvesen bennünket.
Névsort pedig – ím elhalt a valse – nem tudunk írni. Nagyvárad minden szép asszonya, leánya ott volt. Nagyváradé – mondom.
E percben, míg káprázó szemekkel rovom a fehér lapot, s a kioszk középasztala mellett tárogató muzsikát hallgatok – látom a keringő, mámort-sóvárgó párokat elsuhanni, hallom a szerelmes zsongást megszakító négyesrendező tánc hivatalos hangját, s igen-igen vádolom magam, hogy cinikus hidegségemmel otthagytam a tündérvilágot, pedig – nagyváradi vagyok.
Nagyváradi Napló 1901. június 20.
Dyb.
