39. SZÍNHÁZI ÉLET GYULÁN – Krecsányiék az új színkörben –
39. SZÍNHÁZI ÉLET GYULÁN
– Krecsányiék az új színkörben –
– Krecsányiék az új színkörben –
Nagyváradról egy társaság rándult át szombaton Gyula városába, s a társaság egyik tagjának itt gyulai impresszióiról kell számot adnia.
Íme, elárulja mindjárt, hogy e kis beszámoló furcsa lesz nagyon. A gyulai tarka emlékek seregéből kiválik egy szikár, magas termetű, hosszú, fekete redengós, kedves, öreges, borotváltarcú férfiúnak képe, s a beszámoló írója már sejti, hogy erről a férfiúról fog és kell neki írni.
A fiumei s trieszti mesés diadalok ragyogása csábított át bennünket. Meg egy kis színházi smokkság is, amitől a legintelligensebb nagyváradiak sem tudnak szabadulni. A nagy sikerek titkát kifürkészni, és megismerni a magyar színpad egy sereg neves alakját: smokkságnak is megbocsátható.
Hát a nagy sikerek titkát – mint már jó eleve sejdítettük – hamarosan megtaláltuk. Ama fent leírt, redengós férfiú ez a titok, s olyan titok, amit mindenki ismer.
Úgy vélekedtünk, mikor visszafelé hozott bennünket a vonat, hogy ez a redengós férfiú nagyon be találta magát írni a magyar szellem s a magyar művészet történetébe. Talán-talán az újabbak között Paulayn kívül senki annyira. A magyar vidék színészeit ez a férfiú emelte, produkálása mértékét is ő. Buda, Temesvár és Pozsony, az ő nagy kulturális és magyar missziójának színhelye. A magyar színházak repertoárja is büszke lehet reá. Ha új játékstílust sziszifuszi munkájában nem is teremthetett, de lelkiismeretesebb, intelligensebb s jobb ízlésű rendezői talentum nem igen akadt még a magyar vidéken.
– Tele vagyok erkölcsi sikerrel – szólt a mi ditirambusunkra –, de én még mindig olyan maradtam, aki előtt a lejárt értékű erkölcsi siker a legbecsesebb.
Fiuméban a kiadásai térültek meg, a trieszti fényes napokra meg éppenséggel ráfizetett, mert még a legutolsó kóristájának is nagy, külön napidíjat fizetett.
Gyulára eljött, pedig tudta, hogy biztos anyagi deficit.
De eljött, mert a gyulaiak őt akarták díszes, nagyon szép Erkel-színkörükbe, melynek beosztási tervét is ő csinálta meg. Persze, tessék csak számítani. Krecsányi napi kiadása 350 frt., a színkörben pedig legjobb esetben is 300 frt. a napi bevétel maximuma.
De azért kapnak a gyulaiak olyan fényes előadásokat, milyenekért sok állandó színház közönsége irigyelheti őket. Csak a levegő nyári ebben a színkörben. Krecsányi mindig a régi.
Strauss-operettet láttunk, a Denevért. Nem mondjuk, hogy a nagyváradi színház művészerői közül nem különb egyik-másik. De ensemble nincs ilyen több a vidéken. Krecsányi ott „dolgozik” a színpadon, s amit kapunk – mi nézők –, az igazi előadás.
A szereplők közül Anday Blanka lepett meg bennünket Rozalinda szerepében. Öt éve látta e sorok írója.
Már akkor sejtette mindenki benne a leendő nagyságot. Ma nincs ilyen primadonna a vidéken. A drámai társulat hasonló jelessége: Tóvölgyi Margit. Keszlernek, ennek az intelligens fiatal művésznek Ocskayját páratlannak mondják, akik látták, s a darab előadását is jobbnak a Vígszínházénál.
A gyulaiak pedig – szó sincs róla – lelkes kedvvel járnak a színházba. A színészek azonban kedvetlenek:
– Nincs itt semmi – mondogatták – csak por és jó koszt. Pedig Gyulán mindent elkövetnek, hogy jól érezzék magukat a színészek. Csak tapsolni nem szeretnek. Ezt nem tartják ott előkelőnek.
Pár hét múlva Hódmezővásárhelyre megy Krecsányi és társulata.
A beavatottak azt mondják, hogy már legközelebb királyi kitüntetést kap a fiumei és trieszti körút dicsőséges direktora. Bizony a kitüntetésnél valamivel többet is megérdemelne a legérdemesebb direktor: egy kis szubvenció-emelést. Mikor búcsúztunk, azt mondta:
– Szeretnék egy esztendeig legalább az intelligenciájáról híres nagyváradi közönség direktora lenni.
Lehet, hogy nem pusztán udvarias mondás volt. Ám mondjuk, hogy az volt, mert még megharagusznak a temesváriak és budaiak.
Egy év múlva ismét hozzájuk megy Krecsányi. Haza…
Nagyváradi Napló 1901. július 3.
ae.
