43. A HÉTRŐL
43. A HÉTRŐL
Egyidőben arról beszélgettünk néhányan, hogy tollforgató ember pompás dolgot művelne, ha nagyváradi aforizmá-kat írna. Ismeretes, hogy a magyar vidéken alig van érdekesebb város, mint az, ahova rossz nyelvek szerint úgy kér az ember vasúti pénztárnál jegyet, hogy elfütyüli egy különös induló első sorát…
Akkor rögtön megpróbáltunk néhány ilyen nagyváradi aforizmát gyártani. Íme ízelítőül egy pár:
Nagyváradon éhen halhat bárki, de minden éjjel pezsgőzhet.
Ha olyanok volnának a nagyváradi asszonyok, mint amilyeneknek a nagyváradi asszonyok hirdetik, itt volna a legnagyobb idegenforgalom.
Nagyvárad az individiumok[!] városa, mert magának a városnak nincs kiformált egyénisége.
Nagyváradon azért szeretünk valakit, vagy valamit, hogy rosszat mondhassunk róla.
Itt legkevesebb a nagyképűsködés, pedig itt van a legtöbb nagyképű ember.
Nagyváradon elvből becsülik az érvényesülés művészetét, de az üres stréber itt lesz leghamarabb komikus figura.
És a többi. Mint méltóztatnak látni, többnyire rossznyelvűskedés, ami szintén divatos minálunk.
A faktum pedig az, hogy igen szeretjük mind ezt a mi városunkat, s mindennap több okunk van reá. Ebben a városban fölemelik az elbukottat, és megbocsájtanak az eltévedteknek. Nincs nap, hogy itt ne vegyék igénybe a jó szívek melegét. Mindennap keringenek ama bizonyos ívek, s a nagyváradi közönség jóvoltából sohse kerülnek üresen vissza. Csak nagy intelligencia s az élet előkelő filozófiája az egész és minden, ami ezt a várost páratlanná teszi.
*
Így nyáron nagyot változik ennek a városnak az arculatja. Sok-sok az idegen arc, s az ismerősök közül pedig sok-soknak a hiányát érezzük.
Télen kedves affektálással játsszuk a szigorú előkelőséget. Spanyol udvari szokások szerint élünk. Előkelőek módfölött az igényeink, nyáron nagy túlzással öltjük magunkra a pongyolát, s ugyanazok, akik megütköztek decemberben egy francia operett pajkosabb ötletén, most az orfeumok fűszeres, borsos étlapján válogatják a legborsosabb eledeleket.
És ezt mind igen kedvesen, póz nélkül tudjuk csinálni.
Különös, hogy ezen a nyáron később kezdődött meg Nagyváradon a fürdőbe özönlés. Csak most készülődnek a legtöbben el. Talán a múlt heti őszieskedése az időjárásnak csinálta ezt a kis lekésést.
Azok pedig, kik ittmaradtak, maradnak, éppenséggel nem unatkoznak. A nyári éjszakai Nagyvárad vidám és zajos. Varieték, cirkusz, cigánymuzsikás esték egyformán megkapják a maguk vidám közönségét, s ha érdekes személyi híreket gyakran közlünk, nincs rajta mit csodálkozni. Nagyvárad nyáron nem unalmas, s csak a minap újságoltuk el, hogy igen sokaknak a nyaralóhelye.
*
Különben pedig nagy szenzációi nem voltak a hétnek. Sem itt, sem másutt. Sem törvénykezési szecesszió, sem nagy tragédiák, sem nagyobb politikai skandalum. Apró tragédiák ezúttal sem maradtak el. Ezek sorra vesznek bennünket, sőt mindnyájunknak megvan mindig a magunké. Az igazándi kánikulára fordult idő leszerelte a nagyváradi ön- és más egyéb képviselőjelöltek ambícióját. A tanítók gyűlése elmúlt anélkül, hogy kivégezték volna a Kozma Andorokat. Gábel Jakab az országos tanítóegyletet arra kérte, hogy támogassa az ő Bereg megyei képviselőjelöltségét. Tisza Kálmán itt járt, s itt időzött egy fél napig, de nem vett szivart az új főtrafikban. A város közigazgatási bizottsági ülésén Rimler Károly főjegyző elnökölt, de miniszteri beleegyezéssel a távollevő főispán és polgármester helyett. Bizony, ha a városházát nagyon megszállja a nyaraló hangulat, már a legközelebbi ülésen, mint a jelenlevők között rangidős Pásztor fogalmazó fog a közgyűlésen elnökölni. Balogh Döme és Beczkay között újra kitört a vámháború. Kiss Dávid – ha már neki nincsenek honfoglaló ősei – okvetlenül azt akarja, hogy az utódainak legyen[ek]. A főutcai kövezés befejezéséről szóló hír pedig légből kapott koholmány. A nagyváradi kapuk egynémelyikén kereszt-sértés történt. Holmi kréta-kereszteket letörültek. Ezek s a többiek. Éppenséggel nem tragikus dolgok. De ki vár kánikulában tragédiákat, mikor ilyenkor tógaszerű pongyolában szeretne bár járni az ember, de az orfeum-kuplékat is súlyos szellemi eledelnek találja.
Nagyváradi Napló 1901. július 7.
Dyb.
