49. FÜRDŐLEVELEK
49. FÜRDŐLEVELEK
Marienbad
Tisztelt szerkesztő úr!
Mint egy kifogástalan naivához illik, szülői felügyelet alatt üdülgetek itt Marienbadban.
Sokat, nagyon sokat gondolok magukra. Pedig talán maguk már el is felejtették a színtársulat Szohnerkéjét.
Nagyon nehezen váltam meg Nagyváradtól. Az én jó Flórám mondogatta is eleget.
– Olga, Olga, te alighanem könnyelmű dolgot műveltél. Belészerettél valakibe. Pedig, jaj, ha a naiva szerelmes lesz. Akkor már jó előre szerződés után nézhet, mint – komikáné.
Fölösleges talán mondanom is, hogy az én jó Flórám gyanúja – hogy is mondják azt maguk? – minden komoly alapot nélkülöz. Az igazat megvallva némi hajlandóságot érzek olykor magamban a szerelemre, de a vajúdó érzelmeket gyökerestől szoktam kitépni. Bizonyisten: A kollégáim a tanúk.
A marienbadi fürdőzésre pedig a legprimább kvalitású naivai fogásokkal rendezkedtem be. Majdnem olyan rövid ruhában járok, mint néha a színpadon, amiért le is szidtak maguk egy párszor, és olykor selypítek is. Találkoztunk a papa néhány erdélyi ismerősével. Mind azt hiszik, hogy csak tizennégy éves vagyok. Bizonyisten: A múltkor valami szörnyen pikáns fürdő-pletykát tárgyaltak. Az egyik erdélyi bácsi aggódva nézett rám. Én persze, mint jónevelésű kislány, mindjárt hallástávolságon túl helyezkedtem, amit, nemde, helyesen cselekedtem? Muszáj egy kislánynak mindent tudni? Azért kárpótoltam én magam. Rendes Szidor beszélt titokban a városi orfeum-életről. Jaj, milyen dolgokat beszélt! De nem hiába utáltam én mindig a csúnya orfeumdámákat! Hanem vagy két fiút nagyon le fogok szidni. Hát járja az, hogy mihelyt a színtársulat kiteszi a városból a lábát, ők mindjárt elvadulnak.
Azért van itt egy pár nagyváradi gentleman, akik sok kedvvel próbálnak ám nekem udvarolni. Hejh, ha feleségeik megtudnák!… Nem árulom el őket.
Itt nyaral a legaranyosabb méltóságos díva, Kinszky grófné is. Még mindig arról beszél nagy elragadtatással, hogy Nagyváradon milyen kedvesek az emberek. Szeretném néha azt mondani, hogy Nekem mondja? De az isteni Ilus előtt nem szabad hencegni, még ha valaki naiva is.
Papám, a kedves, dolgozik. Színdarabot ír, és Nagyváradon akarja ismét előadatni. Azt mondja, hogy csak a nagyváradi közönség érdemli meg, hogy komoly író darabot írjon a számára. Nagy naivan azt kérdezem tőle:
– Hát nagy sikert aratott a múltkori darabod, azt hiszed, papa?
– Persze, hogy azt – válaszolt nagyon szigorúan, pedig a nőszereplő elég gyöngécske volt.
Na ilyen goromba papája sincs még egy naivának.
Különben pedig sok-sok lelki puszit küld a maguk kis elkényeztetett naivájuk.
Szohnerke
Nagyváradi Napló 1901. július 13.
