7. FELEKEZETI HÍRLAPÍRÁS – A Pázmány-egylet Nagyváradon –
7. FELEKEZETI HÍRLAPÍRÁS
– A Pázmány-egylet Nagyváradon –
– A Pázmány-egylet Nagyváradon –
Okos ember úgy van a formákkal, hogy megbecsüli őket; de töprengés nélkül áldozza fel az igazságért.
Szépek a formák, s ideálja lehet valakinek, hogy magister elegantiae legyen, de mi, formákat és tekintélyeket sokszor dögönyöző, anarchiával is megvádolt individiumok[!] mégis többre tartjuk a hipokrata[!] formáknál a kemény szókimondást.
Ennyit előre kellett bocsátanunk. Nehogy a jogosság színével ruházzák olcsón reánk az udvariatlan, goromba, durva jelzőket, mikor egypár sornyi kellemetlenséget tartunk néhány tiszteletreméltó úriember elé, kik ma Nagyvárad vendégei, s kiket mi, mint vendégeket – evvel aztán végeztünk a formákkal – jóindulattal üdvözlünk a mi városunkban, mely szívesen vendégel mindig, de a vendégséghez tiszta bort ad, s tiszta szándékot kér.
Mióta megnövesztették nálunk a reakció harci kedvét, harcias, puskaporos itt a levegő.
A harcias kedvű klerikalizmus egyre berzenkedik, aknákat ás, vagy nyíltan támad. Harci kedve egyre nő. Mert vissza még nem verték sehol, csak csendesen védekeztek ellene. Olyan csendesen, olyan megdöbbentő higgadtsággal, hogy a vissza nem vert támadásokat már büszkén meri diadaloknak hirdetni.
Az aknamunkák sikerültek a legjobban. A békés, jóindulatú, derék köznép egy részét keresztes, latifundiumos urak lázítják. Az intelligens osztályhoz, az igazi közvéleményhez még nem sikerült hozzáférkőzniök. De a kiskorú Magyarországot már beszentimreegyesületezték, szövetkezeteikkel, legény- és olvasó-egyleteikkel pedig már majdnem kész hálót szőttek.
A fő, a legveszedelmesebb haditerv pedig most készül:
A felekezeti hírlapírást s a felekezeti közvéleményt készülnek megcsinálni.
Amért az Áldorok koldusbotot testálnak a családjuknak, ismerik ám a sajtó nagyhatalmát a harcot szító főpapok és főurak.
A városokra, a városok intelligens elemeire vetik hát most magukat a klerikális sajtó megerősített hálóival a reakció emberei.
Így csinálják, így készítik elő a legádázabb, leglelketlenebb harcot az országban.
Ennyi nyíltsággal még pár évvel ezelőtt nem küzdhettek volna. Hogy ma már küzdhetnek, a közvélemény bizonyos, hogy úgy mondjuk, megdolgozását kell sejtenünk.
Pár évvel ezelőtt még burkolt értelműek voltak a harci jelszavak. Most a régi jelszavakat: harc a kozmopolita elemek ellen, purifikáció, sovén magyarság, stb. átengedték a rendezők az egyetemi ifjú bajtársaknak. Nekik már nincs szükségük a tettetésre. Nyílt, őszinte hangon kiálthatják: harcot akarunk, mert gyűlölünk mindenkit, aki nem velünk van, csinálunk felekezeti sajtót, akarunk felekezeti társadalmat…
A harc pedig ugyancsak készül. A merészség nő. A felekezeti hírlapírás katonái, a vezérkar, már Nagyváradon, a nemes, liberális, magyar elvek ez erős városában üt kedélyes tábort, s csinál haditervet éppen a liberalizmus ellen…
Erre fel kellett hívnunk az őrszemek figyelmét. Hangos jeladással kellett lennünk, ha mindjárt reánk szakad a durvaságok minden fellege is…
A Pázmány-egylet illusztris, neves úri tagjait pedig azért üdvözöljük. Hisszük, hogy ők hitből, elvből cselekszenek, küzdenek és sokszor véreznek el. Ebben testvérek vagyunk mindnyájan tollal viaskodó emberek…
De éppen ők, az elvekért való küzdésben testvéreink, értsék meg a mi őszinte írásunkat.
Halált érdemel az az őr, ki nem jelzi a sötétségből előtolongó ellenség közeledését.
Nagyváradi Napló 1901. június 2.
A. E.
