76. TISZA KÁLMÁN BESZÉLT
76. TISZA KÁLMÁN BESZÉLT
Tisza Kálmán beszélt. Beszédje nem volt harcra szólító, de mégis nagyon nagy elégtétel nekünk. A mi őszinteségünk erejét és igazságát igazolta, írta alá Tisza Kálmán beszédje.
Hálás szívvel mondunk mindenekelőtt a generálisnak köszönetet.
Nehogy félhivatalos intrikák, mesterkedések meghamisítsák Tisza Kálmán nagyváradi napjának tanulságait, sietünk azokat idejegyezni naplónk elejére.
Tisza Kálmán igaz liberális embernek tartja Széll Kálmán miniszterelnököt. Annak tartjuk mi is. De Széll Kálmán nem egész férfi. Liberalizmusa a valójában mindig inkább doktrinér magyar liberalizmus nonpluszultrája. Csupa platoizmus, csupa lágyság, habozás és jóindulat. Ezeket nem mondhatta el nekünk Tisza Kálmán, de ez a valóság. A Széll Kálmán jóindulatú tehetetlensége ártalmasabb a nyílt gonoszságnál.
Tisza Kálmán látja, érzi a gyűlöletet és hajszát az ő liberalizmusa és hívei ellen. Rámutat ő maga is az összeférhetetlenségi hajszára, mint az újak gyűlöletének legbeszédesebb dokumentumára. Ő ellene feküdt az alattomos akciónak. Csak nagyon kevés eredményt érhetett el. De a pártból a régi nemes eszmék erejének föladása nélkül egy teljesen ismeretlen elszigeteltségbe mégsem vonulhatott. Bent kellett maradnia a pártban. Az elvek becsülete és az elvek élete kívánta. – Mi ezt megértjük, helyeseljük.
Szólott a gönci levélről is Tisza Kálmán. Ismét, ezért is köszönet. Amit mondott, óvatos kissé, de elég határozott és őszinte, nagy elégtétel rajtunk kívül dr. Friedländer Samunak is, kinek múltkori őszintesége olyan megütközést keltett a gyáva hadak közt. Tisza azt mondta, hogy aki a Károlyi Sándor-féle elvekkel a szabadelvű párt tagja akar lenni, az sem nem szabadelvű, sem nem agrárius. Mert az agrárizmus a legsötétebb közgazdasági reakció. A reakció pedig – ezt jegyezzék meg Tisza Kálmán beszédéből sokan – minden formájában kárhozatos és veszedelmes. Mi ezt így váltjuk aprópénzre: Károlyi Sándorék törekvése csak úgy tisztességes, ha a tisztesség el lehet őszinteség nélkül is.
A régi Tisza Kálmán beszélt most Nagyváradon. Amit mondott, nagy súlyú, puritán szavaival kemény, határozott.
Mikor pedig lelkes éljenzés mellett ajánlották föl ismét neki Nagyvárad mandátumát – ismét többet mondott, mint mi vártunk. Igenis hitet nyújtott arra, beszélt arról, hogy nem változott, s nem fog változni. És beszélt a harcról is ám, amely kitör, ha a liberalizmus ellenségei nem nyugszanak. És harcolni fog ismét Tisza Kálmán, mint harcolt volt erős derékkal, fürtös fejjel, kemény szívvel az ifjú korban.
Így mondta; köszönet érte. Dicsősége ez a mi hitünknek.
De Tisza Kálmán napjának nagyobb tanulságai még itt sem záródnak.
A Széll Kámán üdvözlésére pályázó sablonos indítványnál mély csendben maradt a nagyváradi szabadelvű tábor. Egy harsány hang Podmaniczky bárót éljenezte.
Nem volt kevésbé kínosabb a csend, mikor a díszlakomán Hegyesi Márton Széll Kálmánért ivott poharat. A beszéd végén generálisunkat éljenezték. Széll Kálmán neve diszharmónia volt Tisza Kálmán napjában. De legeslegtöbbet egy másik tanulságból okulhatnak azok, akiknek okulniuk kell. Valósággal extázisban tombolt Nagyvárad szabadelvű tábora, mikor Várady Zsigmond doktor, a szabadelvű eszmék radikális fejlesztéséről s jövő feladatáról beszélt.
Ez hang volt a mi lelkünkből. Ősz fejével bólintgatott reá a mi generálisunk, aki vállán tartja ma a magyar szabadelvűség bástyáját. És mi félelemből, haragtól megtisztultan mondogattuk:
– Biztatásokat nyervén, most már nem reszketünk. Erősek vagyunk, s a mienk az igazság, a Tisza Kálmán táboráé…
Nagyváradi Napló 1901. szeptember 5.
