86. A HÉTRŐL
86. A HÉTRŐL
Ha úgy tetszik, megnyílt a szezon. Így vidéken, még Nagyváradon is, a színház kapunyitása a szezon-nyitás. Tegnap megkezdődött a komédia. Az igazi, a bevallott komédia…
Mert nálunk a komédiáknak nincsen szünetük, holt szezonuk...
Igaz, hogy országos komédiában igen ritkán van részünk. De most volt, van s lesz. A jelölt urak tanúink lehetnek rá.
Pompás, kacagtató dolog, annyi bizonyos. Nem szólunk a jelöltek kilenctized részéről, de az egytized érdemesről. Tartalmas, méltóságos, úgynevezett komoly emberek elérkezettnek látják egyszer csak az időt, hogy ők megküzdjenek a mai kis papirosért, melyet mandátumnak neveznek sok áhítattal. És e pillanatban a tartalmas, méltóságos, úgynevezett komoly ember egyszerre szörnyű nagy ürességbe kerül, kivetkőzik méltóságából, elveszti komolyságát. Végigélt egy lázas, kínos álmot. Beszél, fizet, töpreng, ujjong, desperál. A főkortese leszamarazza. Az ellenpárt apagyilkosságot derít rá. Tíz névtelen levelet, s milyeneket kap naponként. A kávéházban a piccolónak is joga van gúnyos arccal megkérdezni, mint áll a kerületében. Apró riporterek vállonveregetik. Éjjel beverik az ablakát. És a többi, a jelöltek jobban tudják. Ha pedig mindezek után bukás következik – képzelhetnek-e el önök siralmasabb tragikomédiát ennél?
*
Ám még most ki gondol erre? Még most minden jelölt erősen tartja magát. Ma lesz a legverejtékesebb vasárnap a hazában. Ma a slágereket játssza ki minden jelölt. Molnár Ákos pártja, melyet szelíden és disztingváltan szólván alsóruhás-pártnak nevez az ellentábor, ma a felsőruhásokat kapacitálja, Marjay Péter, a Várady Zsigmond főkorteseire igyekszik hatni. Rigó Ferenc dr. Kripka Henriket, Pelczéder Ágoston pedig Müller Salamont próbálja meghódítani, aki különben most kétszeresen arisztokrata és cukrász, mióta néhány saját találmányú cukrász-remekművel pályázik a halhatatlanságra. Lóránt Dezső Gesztről még a generálist is a maga táborába reméli hódítani. Szóval nagy dolgokat tervelnek s remélnek ma még a jelölt urak…
*
Mi is reménykedünk most Nagyváradon. De mi tovább látunk a választás napjánál. A hét két nagy, vakító sugárt küldött a jövő Nagyváradra. E merész figurára tekintettel a villamosvilágítás az előző, s az új városház a második. Azonban e vakító sugarak mellett is faktum, hogy kissé parvenük vagyunk. Úgy öltözködünk, mint a budapesti korhely gólya-jogász. Fényes a cilinderünk, a papír-gallérunk s vége. Az iskoláink mizerábilisek, de palota lesz a városházunk. A trotoáron nyakunkat törhetjük, de törött nyakunkra villamos-ívlámpa osztja sugárzó fénykévéjét. A külvároson esős időben ladikokkal lehet csak járni, ellenben itt bent vidám, lármás villamoskocsik repülnek… Azaz pardon, ez még csak a jövő század zenéje, vagy hogy hívek maradjunk az első képhez: vakító sugara…
*
Természetes dolog, hogy így a holt szezon után jó nevelésű heti krónikaíró a színházzal végzi be a dolgát ismét. A színház mindig ad módot egy imponáló méla akkordra. Ám K. Hegyesi Mari jön, P. Szép Olga elragadóbb, mint valaha, Kacziány Viola egyszerű megérkezésével leszerelte a választási mozgalmak javát, Székely Irén aláírta a jövő évi szerződést is, Szohner Olga a kiskorú nemzedékhez sem lesz ezentúl kegyetlen. Hasonló jóakaratot várhatnak Lányi Edittől a civilisták, a többi ragyog és hódít. Mit akarjon itt a méla akkord!…
Nagyváradi Napló 1901. szeptember 29.
Dyb.
