93. A HÉTRŐL
93. A HÉTRŐL
A nagyváradi élet egy kiváló, nagyeszű és nagyszívű alakjával ültem együtt, szörnyű üres, csendes vendéglő sarkában.
Delila előadásáról szöktünk meg. Az utolsó napokban elcsigázott, nagy váratlanságoktól megkínzott idegek nem bírták már a pazar élvezetet. Mikor Pataky úr nagy határozottsággal kijelentette, hogy lovagi szavára mondja: a márki meg fog halni – mi távoztunk…
Hogy ott ültünk, s valószínűleg egyforma színekben vonultak el még egyszer előttünk a közeli napok undokságai, tudja ördög, hogy jutott ez eszembe, pillanatnyi apropója nem volt, hogy kimondtam:
– Úgy kell lenni, hogy örök törvények szerint a siker mindig a középszerűséghez szegődik. A kiválóságok sikere abnormális, s valahányszor igazi kiváló ember láncolta magához a sikert, ebből az erőszakból előbb-utóbb tragédia lett…
...Komikus a „mondás”-okban utazó ember. Én is az lehettem akkor. De alighanem igazat szóltam…
Az ősz generális szörnyű tragikuma ezt bizonyítja ismét, mert az én mondásom nem egészen eredeti, s nem is új. Szávay Gyula tollát sok sertés győzte le. Ábrányi Kornél talán örökre le fog most már mondani a dicső nép kegyének kihasználásáról. A napi politika zsámolyszékéről csak egy kicsit keljünk magasabbra, mindjárt látjuk, hogy a reakció nemcsak vérvádat, butaságot termett, s nem csak mandátumokat koboz el, de csinál korszakokat, mikor a siker még kivételesen sem szegődik kiválóságokhoz…
*
Arisztokratának lenni szép, arisztokratának lenni jó. Mi újabb emberek, latájnerek, kereskedők s egyebek, abban a hibában leledzünk, hogy büszkélkedhetünk a magunk kényszerű demokrataságával.
Dehogy is vagyunk mi demokraták. Aki közülünk csak egy csöppet is ambicionálja magának a gondolkodás képességét, igen lenézi titokban a tömeget. Annál jobban lenézi, minél nagyobb tömegekkel van dolga. Én azt hiszem, a választások alatt megnövekedett az arisztokraták tábora. A tömegek domináltak ugyanis. És ujjongunk a Vázsonyi Vilmos dr. diadalának mindnyájan. Itt kiválósághoz szegődött csakugyan a nép-kegy s a siker. Magunkban azonban úgy gondoljuk, s a vakmerőbb íme, be is vallja: felséges vagy óh nép úgy magadnak, s felséges vagy és eltűrhető, ha szerencsés kezek használnak eszközként, de igen boldog óh felséges nép az, aki előtt egészen közönyös vagy!…
*
Valamelyik szombat alkonyatkor itt a vasárnapi vonal alatt szerelmet vallottunk a színpadi komédiának. Talán nagyon is szertelen, heves volt a vallomásunk, de igaz volt. És ma ismét csak azt mondhatjuk, hogy boldog ember, bölcs ember, aki be tud olvadni a festett világ istenien hazug s istenien igaz világába.
Maguk a hisztriók is érdekes emberek. Többnyire primitívek, s bennük a primitív emberek minden ösztöne s ismertetője: a kritikátlanság, az önzés, a nagy „ego” s az analizáló képesség teljes hiánya. De, akik érzik az összetett lelkek, éles szemek, örökös kétségek közt vergődés átkát, irigyelhetik a festett világ embereit, kiknek hitük van.
Nagyváradi Napló 1901. október 6.
Dyb.
