97. A HÉTRŐL
97. A HÉTRŐL
– A vélemények különbözők, szólott nyugodtan Szokoly Tamás, mikor figyelmeztették a király kijelentésére, hogy Tisza Kálmánnak benn kell lenni a magyar parlamentben.
– És Szokoly Tamásnak igaza van…
*
– De hát miért is bukott meg? – jajgatnak a táborban lévők még mindig…
– Én – szól egy kávéházi radikális politikus – megjósoltam előre. Mindig alkudozott szegény (már szegény!) generális. Nem mert szembeszállni a sötétlelkű Széllel. Én megjósoltam!…
(Mellesleg: szörnyű sokan vannak ezek a jósok. Valamennyi megjósolta!…)
Egy éltesebb úr, akit Hlatky Endre kifelejtett a pártvezetőségből, nagy rezignációval nyilatkozik:
– Én mosom kezeimet. Nem tehetek róla. Mindig mondtam, hogy nem vezet jóra a párt legérdemesebbjeinek a mellőzése.
De a legmegnyugtathatatlanabb mégis csak Müller Salamon:
– A pártom az oka, a pártom – siránkozik Müller. Miként egy görög tragédia levert hőse, nem szól egyebet e pár szónál semmit.
Mindenki a valódi okot tudja. Csak egy nézet árva: a Szokoly Tamásé. Azt senki sem hiszi, hogy Nagyváradot a negyvennyolcas eszmék hódították meg. Ezért a hitetlenségért mi adhat vigaszt Szokoly Tamásnak:
– A vélemények különbözők…
*
A nagyváradi közönség úgy vélekedik, hogy fölöttébb gyönge és tűrhetetlen immár a színházi állapot. Somogyi Károly evvel szemben szentül hiszi, hogy az ő missziójánál teljesebb, szebb és eredményesebb missziót nem teljesített még színház direktora. E kis véleménykülönbség a legizgatóbb nagyváradi téma, de a Szokoly Tamás igazságát mégsem támogatja, mert itt különvéleménye csak Somogyi Károlynak van…
*
A szállóigéket nem a nagy elmék bocsátják útra, de a szállóige megszületik, ha szükség van rá.
A vélemények különbözők… Naivabban, de találóbban pattanhatott volna-e ki jobb mondás, melyben benne kacag a magyar élet minden mostani zavarossága, fejvesztettsége?…
E körül a mondás körül táncol most minden. Széll Kálmánnak hiába magyarázza bárki is, hogy veszedelmes sötét ember. Polonyi Géza nem hiszi, hogy őt nem a katolikussága veszítette el. A néppárt csak az erkölcsök restaurálásán fárad. Az agráriusoknak az a legnagyobb gondjuk, hogy a kereskedők megélhessenek. A gyomai mandátum a legérdemesebb kezekbe kerül biztosan. Nagyvárad új városházát lehetetlen volt másnak adni, mint akinek adták…
…El fogják ide s tova a legtisztább igazságot sikkasztani e kis mondással, hogy a vélemények különbözők…
*
…E sorok profán írója itt elhajítja a csinált jókedvet, és sok óvatossággal készül megmutatni e színes kép sötét valóságát. Valami érthetetlen, ijesztő nagy erő vissza akarja csinálni a világot. Hajt, kényszerít bennünket hátrafelé… Rúgkapálni e hátratolás ellen alig egy-két világos ember tud. Már olyanképpen van mindenfelé az emberi együttes életben, mintha sohase éltek volna a humanisták, enciklopédisták, forradalmi mártírok s „aufkläristák”.
Németországban, mely császári kommandóra robog hátrafelé, már azok közül is sokan eltévelyedtek, kikben mi félő emberek mindig bizakodtunk, s kiktől profán létünkre is mindig csak kinyilatkoztatásokat vártunk. Ha a világosság emberei is afölött vitáznának, hogy melyik az igazság: a folytonos emberiesülés, a szeretetben való növekedés, az emberiség boldogságán munkálás, vagy pedig önmagunk bilincsbe verése egy tiszteletreméltó, de sok tekintetben korhadt, elócskult világnézetért, akkor – jaj – hagyjuk a vizsgálódást, s mondjuk ki gondtalan nyugalommal:
– A vélemények különbözők…
*
…Ősz az idő, de irgalmatlan ősz… És közelebb jönnek egymáshoz az emberek. Az a hitünk, hogy a nagyváradi lóversenyt az idényről alighanem végleg elhalasztotta a másik... azaz, hogy a képviselőválasztás… Talán jól is van ez így. Miért törjenek le – a lovak is. Kezdődnek ellenben a szezonesemények és szórakozások. Divatba jönne a színház, ha megérdemelné. Hangversenyek, bálok terveződnek. Zsúfoltak a kávéházak. És főként, de legfőként: kezdődnek és folytatódnak a zsúrok. A zsúrok tudvalevőleg arról nevezetesek, hogy itt nincs véleménykülönbség – a távollevők szapulásában…
Egyébként a vélemények erre nézve is különbözők, mit azért kell koncedálnunk, hogy minket ne érjen a többi távollevők sorsa…
Nagyváradi Napló 1901. október 13.
Dyb.
