110. STRÓFÁK
110. STRÓFÁK
Ha majd leszáll ismét a barna éjjel s a bibliás időknek lelkei szállnának le vele: vigyázzatok, óh tanítványok! Ne bontsátok meg a fehér leplet. A Mester testét ne lopjátok el. Ő nem szerette a hazugságot. Legenda-tépő volt ő, a Mester s utálta a pogányok szokásait.
*
A fehér lepel alatt, a puha szőnyeges sátor alján nem Zola Emil pihen. Nincs ott gyász. Nincs ott halál. Azt a hideg bomladozó testet égessétek vagy ássátok el. A virágokat pedig vigyétek a kórházakba, hol valóban gyász és halál tanyázik. A Mester él. Meg sem feszítteték, meg sem halt, el sem temetteték. A haladó világ nagy kerekének egyik küllője ő. Meghalni nem lehetett neki, elevenen nem vágyott a mennyekbe szállni. Itt munkál e hitvány, szépséges és igazodó világon.
Ott áll a hegyen. Minden szavára becsületesebben lendül, halad a nagy világkerék. Az új hegyi beszéd ráíródott a sárgolyóbisra s letörülni nem lehet. Vérité!… A nagy fényes küllő űzi a kereket az igazság felé…
*
Csak az impotens lelkek alusznak úgy ki, mintha sohasem égtek volna. Oh, hogy gyűlölte ő, a Mester a közönséges lelkeket, a kényelmeseket, önzőket, sötéteket és kicsiket. Papi fejedelmeknek, farizeusoknak, hazug írástudóknak ő nem tudott megbocsátani. Nem volt szamaritánus, mint ahogyan a pogányságból is őbenne maradt a legkevesebb minden emberek között. Nagy látó és nagy harcoló volt ő. Vallást nem tudott volna csinálni. De ha a földön valaha az igazság lesz a vallás: Zola Emil élt és győzedelmeskedett…
*
J’accuse… Vádolom az életet, e hitványt, e szépségest, ez igazodót. Valamikor bölcs lesz, szent, igaz, gazdag és isteni ez a világ. De a Zoláknak milyen kárpótlást ad az élet? Miért kell millióknak tölteni a temetőket, táplálni a humust, könnyezni és vérezni előbb? Miért kell a Zoláknak az igazságot látniok s mégis szenvedniök miatta?… A világ valamikor bölcs lesz, szent, igaz, gazdag és isteni. És a Zolák buta, szenteskedő, hazug, nyomorult és istentelen világban éltek… Avagy kárpótlás-e, hogy a jobbat ők készítették elő?… Szép a mártirium?… A mártirium szép s az élet is szép. Igazul élni e hazug világban, látni, érezni és csinálni a szebb jövendőt: óh be kéjes, be dicsőséges!… Így élni szebb most, mint a jövendőben. Emberibb és istenibb. Hát még annak, aki meg sem halt, amint nem halt meg Zola Emil…
*
Tanuljatok gyűlölni Zola Emiltől. – Gyűlöljetek mindent, ami a haladó világkerékre ráfekszik. Sötétséget, bigottságot, impotenciát. Nem a szeretet fogja megváltani a világot, hanem ez a nagy gyűlölet, mert ez a gyűlölet: világosság. Oh igazodó világ célja, boldogsága: világosság!… Nem imádott még senki úgy, mint Zola Emil, aki magában egy fényes küllő a haladó világkerékben. Sokan hallják a föld dübörgését s hirdetik, hogy jön az új világ, a világosság világa. Bizony mondom: ha jő, az új küllő sietteti…
*
…Most pedig üres a világ. Ott tanyázik a puha szőnyeges sátor alatt a világnak lelke. Ott tanyázik a fehér lepel fölött, mely egy hideg, bomladozó testre borul. Az a hideg test nem a Mesteré. Hiszen az a test üveges szemű és mozdulatlan, a Mester pedig most is lát és harcol. El ne lopjátok azt a testet, óh tanítványok. A Mester gyűlölte a hazugságot. A keresztet elkerülte, kerülje el a legendákat is. A Mester él…
Nagyváradi Napló 1902. október 1.
A. E.
