12. A HÉTRŐL
12. A HÉTRŐL
Úgy kell nekünk, mert mindenben Budapestet majmoljuk!… Egy nagy veszedelme ennek az országnak, hogy a jobb sorsra méltó nagyobb vidéki városok mindegyike egy-egy apró Budapest ma már. A szoknyakultuszt is Budapesttől tanultuk. Jóízlésű ember undorodással telik el, mikor ez őrület egy-egy budapesti kitörését látja. A budapesti sajtó pedig mesterségesen szítja, táplálja ezt az undok kultuszt. Ma már nemcsak Küry-dandár, Hegyi-dandár, Márkus-dandár és Fedák-dandár kerül ki a budapesti léha zsurnalisztákból, de odaszegődnek minden könnyebb libbenésű színházi szoknya mellé. A modern primadonnák, kiket Bebel a legsivárabb lelkű s legszánandóbb asszonyi lényeknek nevez, megmételyezték nemcsak a színpadot, de a sajtó révén a kiskorú magyar társadalmat is. Kicsiben a vidéken is így van már. Egy-egy primadonnaügyből társadalmi kérdést csinálnak némely sajtóorgánumok. Előttük a társadalomnak ezer vérző sebe. Nem látják meg. A laphasábokat kis és még kisebb színésznőcskék pörpatvaraira tartogatják fent. Az ízléstelenségük vagy a lelkiismeretlenségük nagyobb – nem tudnók megmondani… Ezek után rátérhetünk a nagyváradi primadonna afférra. Kell róla írnunk! És írunk becsületes igazmondással…
Székely Irént szerződtette színtársulatához Somogyi Károly színigazgató. Szerződtette pedig a közönség és sajtó sürgetésére. Székely Irénnek nem volt kára, hogy őt ilyen presszióval szerződtették. Olyan horribilis fizetéshez jutott, amilyent vidéken énekesnő nem kapott még soha. Praktikus, kitűnő színigazgató Komjáthy János mondta volt e sorok írójának:
– Vidéken ötezer forint egy primadonna fizetésének a maximuma. A ti igazgatótokat a tízezer forintos primadonnája fogja csődbe juttatni…
…No hát ez csak olyan nagy mondás, de jellemző. Őszintén és üzletileg szólva Somogyi Károly nem fizetett rá Székely Irénre. Székely Irén pompás hangú lány s a nagyváradi közönség valósággal rajongott érte.
Tízezer forintokkal fizetett, becézett és Budapesten is sikert arató primadonnává lenni valószínűleg nem kicsi dolog. Megértjük, ha Székely Irént is elragadta kissé a nagy diadalok mámora. Kicsi lett neki Nagyvárad, unalmas és terhes a közönség szeretete. Magasabbra vágyott. Így lehet megérteni a jól ismert primadonnaválságot. Székely Irén úgy szabta meg a föltételeit, hogy valahogy el ne fogadhassa Somogyi. A nagyváradi közönség is beletörődött már, hogy tapsait Székely Irén megúnta. A legtúlzóbb Székely-imádók is konstatálták, hogy a primadonnát itt marasztani nem lehet. Elváltunk volna fájdalommal, de megadással…
Közben azonban kínos dolog történt. Egyik primadonna afférban utazó laptársunk valamelyik munkatársa meginterjúvolta a dívát. Mondják, hogy Székely Irén rendkívül bájos egyéniség, gyöngéd lélek a magánéletben. Ő nem gondolt semmi intrikára. Nagy jóhiszeműséggel kiöntötte a szíve minden keserűségét az újságíró előtt. Nem jutott eszébe, hogy talán egy másik színésznőnek vágya és érdeke lehet, hogy ő elszólja magát s antipatikussá tegye közönség és kollégák előtt. Mondott hát – legalább az interjú szerint – olyan dolgokat direktorára, kollégáira, a színházra, hogy az a soknál is több. Az érzékeny művész-lelkeknek vannak nehéz óráik s ilyenkor vádolják az egész teremtést. Nem a Székely Irén kifakadásán ütődünk mi meg, hanem a művésznő számára fölállított csapdán… Az az interjú aligha védeni akarta Székely Irént, bár határozottan nem állítjuk, [hogy] az ön-kompromittálást akarta… Azonban az eredményt kell nézni.
Az interjúval Székely Irén elhidegítette a közönséget, valóságos forrongásba hozta a színházat. Ez kár. Ezt mi, kik olyan nagy tisztelői voltunk a Székely Irén művészetének, kimondhatatlanul sajnáljuk. Hát kellett neki kiszolgáltatnia magát az ellenségeinek? Hát nem lehetett volna a mi búcsúnk szebb és a diadalmas estékhez méltó? Nem is szólunk ezúttal az anyagi bűnhődésekről, a színésztörvényszékről, a sajtó kellemetlen és ártalmas kommentárjairól, a színészegyesület várható drákói ítéletéről… Mindez egy kis elővigyázat hiánya miatt s azért mert már a vidék némely sajtóorgánumai is primadonna-heccekben utaznak… Ismételjük, nagyon sajnáljuk a dolgot. Csak egyet sajnálunk jobban, hogy mi nekünk is hasábokat kell áldoznunk egy primadonna-ügynek…
*
Március idusa van… Mit gondolnak ötven év múlva erről a mi perverz korunkról, mely ezen a nagy napon, ezer szörnyű probléma és válság között, Budapesten, Nagyváradon, Aradon s mindenütt e szép hazában a szoknyakultusznak áldozott?!…
Nagyváradi Napló 1902. március 16.
(Dyb)
