135. EGY SZEGÉNY EMBER KIS HALOTTJA
135. EGY SZEGÉNY EMBER KIS HALOTTJA
– Akit nem akartak eltemetni –
Fehér a világ. Itt a tél. Nem árt foglalkoznunk azokkal, akiknek ez a fehér, téli világ kín és gyötrelem, valóságos pokol. A szegények nem áldják ezt a fehér csillogó világot. Mint ahogy a nyári meleget sem nagyon áldhatják. A szegény embernek élni gyötrelem, de meghalni is nehéz és bajos. A friss tél egy tegnapi tragédiája ezt bizonyítja.
Szegény Varga Pál Nagytemető utcai napszámos-embernek meghalt a kis nyolc hónapos leánykája, a Margitka. Keserves a gyász a nyomorult kunyhóban is, de még keservesebb a teher, amit a gyász ró rá az emberre. A kis hideg testű Margitkát el kell temettetni.
Varga Pál hivő, jó katolikus ember. Szép, keresztényi temetést akart az ő kis halottjának. Elment tehát a plébános úrhoz. Hogy milyen eredménnyel járt a szegény Varga Pál, az alábbi levél bizonyítja, melyet tegnap délelőtt kaptunk:
Tisztelt Szerkesztő Úr!
Mint szegény napszámos ember, nagy bajomban fordulok Szerkesztő úrhoz. Hét gyermekem közül az egyik, a nyolc hónapos Margitka, tegnap meghalt. Mivel én magam tüdőbeteg, most keresetképtelen ember vagyok, két gyermekem pedig szintén beteg és otthon alig van betevő falatunk, felmentem nagyságos Dencs János plébános úrhoz és mint buzgó katolikus ember arra kértem, hogy meghalt kis leányom temesse el.
– Ezért 2 forint 10 krajcár jár, mondta erre a plébános úr.
– Tudom, mondtam én, de legyen tekintettel Nagyságos főtisztelendő úr az én szegény keresetképtelen és beteg állapotomra. Nincs nekem egy krajcárom, de még betevő falatom se. Hát legyen kegyes a főtisztelendő úr most ingyen eltemetni az én kis halottamat. Majd megfizetem, ha dolgozni tudok.
Dencs főtisztelendő úr erre haragra lobbant ellenem és azt mondta, hogy szegény a kántor, harangozó is, hát ő nem temeti el a kislányom addig, míg én elő nem teremtem azt a pénzt. Nem bánja akárhonnan veszem, de annak a pénznek meg kell lenni.
Erre én elmentem Lőrinczy rendőrkapitány úrhoz és kértem, hogy mivel nekem pénzem nincs, Dencs plébános úr pedig ingyen nem akarja eltemetni a lányom, hát temettesse el a város.
Minthogy Lőrinczy kapitány úr azt mondta, hogy ezt ő nem teheti meg, kérem Szerkesztő urat segítsen rajtam valami tanáccsal, hogy miképpen temessem el az én kis lányom, mivel én buzgó katolikus ember vagyok és nem akarom a gyermekem pogány módra eltemettetni.
Nagyvárad, 1902. dec. 6.
Varga Pál, napszámos. (Nagytemető u. 31.)
És személyesen is eljött hozzánk Varga Pál. Panaszkodott és sírt. Tüntető adakozásokhoz nincsen kedvünk s módunk sem, de rendkívül meghatott bennünket a szegény apa siránkozása. Adtunk neki 2 forint 10 krajcárt s ő hálálkodva sietett a pénzzel Dencs plébános úrhoz, kinek – úgy látszik – nem szabad kivételt tenni senkivel a temetési stóla behajtásánál.
– Látja – mondta Dencs –, hogy van pénz. De idejében kell ám erről a szülőknek gondoskodni.
– És elküldte egyik káplánját a temetésre…
Azóta a kis Margitkát beszentelhette Dencs úr káplánja. Sőt a temető egyik messzi, félreeső zugában új kis hant emelkedik, Szegény Varga Pál megmenekült a hivő, buzgó keresztény ember elképzelhető nagy fájdalmától, hogy az ő kis halottját pogány módon kellett eltemetni s talán emiatt el fog kárhozni a nyolc hónapot élt fehér ártatlanság.
De Varga Pál házában még sincs megnyugvás, bár Margitkát plébános temette el s erre került pénz. Nagy a nyomor a Nagytemető-utcai viskóban. El lehet képzelni, hogy milyen nehezen tud segíteni egy nagycsaládos nyomorgó napszámos magán, mikor még kis leányát sem temetik el ingyen. A jó lelkekre apellálunk. Akik tehetik, enyhítsék filléreikkel a Nagytemető utcai gyászos ház nyomorúságát. Mi e filléreket szívesen juttatjuk el a nyomorgó családhoz. Adományokat mindenkitől elfogadunk. Még azoktól is, kik a szegény nyomorgó emberek kis gyermekeit csak készpénz ellenében temetik el.
Nagyváradi Napló 1902. december 7.
(ae)
