21. NEM LEHET?
21. NEM LEHET?
Kenedi Géza távozása a Pesti Hírlaptól világosan azt mutatja, hogy a politikai erkölcsökkel játékot űzni s a közéletet magáncélokra kizsákmányolni Magyarországon megfelelő következmények nélkül nem lehet.
(Magyar Nemzet)
Még a Jókai Mór esetéből sem csináltunk kázust. Még kevésbé csinálunk kázust a Kenedi Géza esetéből. A hírlap kiadójának privát dolga, kit vesz s kit nem vesz a lapjához s az író egyénisége szabja meg s az író szabadon határozza el, hogy dolgozhat-e vagy sem tovább egy lapnál.
Az affért fontossá nem a saját súlya teszi, de a mód, mellyel az affért a mindenkori kormányok szócsöve regisztrálja. Föliktattunk pár sort ízelítőül a félhivatalos lap megjegyzéseiből. Kár volna nem tudni a mi olvasóinknak, kik a Magyar Nemzetet jóízlésükhöz illően nem olvassák, hogy Széll Kálmán leckét ad a politikai erkölcsökből s önérzetesen kiáltja országgá, hogy azokkal ,,játékot űzni nem lehet…”
Politikai erkölcsök? De ismerős frázis! A volt nemzeti-párti jezsuiták nótája volt. Tisza ellen, Wekerle ellen, Bánffy ellen evvel az ismerős nótával tüntettek vala. Egyszer aztán elhalt a nóta utolsó akkordja is. A nóták sorsa ez s Horánszky ma már miniszter, Apponyi a Ház elnöke s a volt „nemzeti” dalárda immár nem a régi nótát fújja. Mást, valami mást.
És ím a régi nótát föltámasztja az univerzális flóta-zseni: Széll Kálmán s merészebben fújja, mint boldogult Káldy a tárogatót.
A színházi repertoárokról letűnt egy jobb sorsra érdemes, bohó kis operett. „Egyiptorn gyöngye” volt talán a neve. Egy ötletes kupléja cseng a fülünkbe. Sok-sok magyar félszegséget kicsúfolt divatjában ez a kuplé. A refrénje ez volt:
– Ez Egyiptomban lehetetlen!
Ezt a bolondos kuplét juttatta eszünkbe a félhivatalos lap. Tessék az ügyet megérteni.
A Pesti Hírlap hónapok óta minden igazi liberális embernek tetsző módon kivált a Széll-kórusból s becsületes, kemény kritikát mond Széll Kálmán s az új liberalizmus kisded játékairól, amelyek elnyelő veszedelemmel fenyegetik a magyar szabadelvűséget. Hogy miért nem tolja Széll úr szekerét a „Pesti Hírlap”, nem vagyunk rá kíváncsiak s jóformán jogunk sincs kutatni, mint ahogy nem kutatjuk, hogy bizonyos lapok milyen árért szegődtek a Széll úr szolgálatába. Egyet látunk és ez minden: a Pesti Hírlap hű magához, liberális hitű olvasó közönségéhez. Őszinte, kemény és becsületes. Széll Kálmán szerint, aki a politikai erkölcsöket a lapoknál pausálékkal, szubvenciókkal s egyebekkel méri, ez óriási bűn. Ilyen játékot – úgymond – Magyarországon űzni nem lehet. Nem lehet? Hát mit nem lehet Magyarországon megcsinálni? Széll Kálmán úr bizonyította be éppen, hogy ez nem áll. Széll Kálmán úr perfid módon kezébe kapta a hatalmat, megcsinálta a világ legerkölcstelenebb parlamenti fúzióját, meghamisította a régi szabadelvű pártot, elpaktált minden elpaktálhatót, bevitte s államférfiúi minősítéssel látta el a kokottságot, megszerezte dicsősége zengésére a sajtónak csaknem teljességét, kiölt a magyar politikából, közéletből minden őszinteséget.
Mit nem lehet ezek után Magyarországon megcsinálni s hogy mert kázust csinálni a Kenedi Géza esetéből a Széll Kálmán sajtója, mikor – s ez a Széll Kálmán rendszerére jellemző – egy nagyváradi újság úgy adott hírt Kenedi távozásáról, hogy az abrudbányai mandátumot Kenedi Géza kapja?… Nem látja ebből az egy esetből is a Széll-kórus, hogy a magyar közönség ismeri ám a Széll Kálmán politikai erkölcseit s kokott-politikája ellen a gyűlölet és undor egyre nő?…
Légrády úrékat nincs okunk védeni. Kenedi Géza nagy tehetségét s érdemeit ismerjük és értékelni tudjuk. De miért gombolyítják be ezt az esetet hazugságokkal? Azt hiszik, hogy józan ember nem tisztán látja ezt a dolgot is, mint tisztán látja Széll úrnak minden turpisságát?…
A dolgok summája pedig ez. Széll Kálmánnak fájt, hogy a Pesti Hírlap más nótát fúj, mint a többi. Perverz, ledér természete úgy elszoktatta már az őszinte hangoktól, hogy a kemény kritikák beteggé tették. Nyilván e betegsége fejti meg azt is, hogy a politikai erkölcsök hirdetésére jogosítottnak képzelte magát s nem számolt avval, hogy operett-figurának tűnhetik föl…
Bizony, a politikai erkölcsökkel nálunk annyira lehet és szabad játékot űzni, hogy Széll Kálmán sajtója leckét adhat nagy merészen – a politikai erkölcsökből!… Csak egy nem lehet. Nem lehet, hogy az ország sokáig tűrje Széll Kálmán rendszerét. Mert – hajh – avval nem számolt Széll Kálmán, hogy egy kicsit bajos néhány millió embert pausálékkal, mandátumokkal s egyebekkel megszerezni s hogy a talpnyalás nem mindenkinek gusztusa szerint való…
…A permetező pattanások m.kir. miniszterelnöki ódazengői egyebekben zengedezzenek tovább. De a politikai erkölcsöknek hagyjanak békét. A politikai erkölcsöket eléggé lejáratták úgyis már. Hátha jobb idő jön, mikor szükség lesz reájuk. Ne járassák végképpen le őket!
Nagyváradi Napló 1902. március 29.
A. E.
22. A HALOTTAK VISSZATÉRNEK
Nem volna érdemes és szabad élnünk, ha föltétlen urunknak kellene elismernünk a halált. Maga a természet örökös tiltakozás a halál ellen. Az élet pedig mindannyiunknak nem csupán sorsa, de akarata, célja és joga. Aki pedig rajongva kapaszkodik az életbe – mindnyájan ezt tesszük – az hisz, annak hinnie kell a megváltásban s észre kell vennie a jobbat, a tökéletesebbet, amit a rohanó élet magából kiválaszt… És nincsen halál, [csak] tökéletesbülés, a halottak pedig visszatérnek…
Nem a húsvét aktualitása szövette össze velünk e kis filozófiát. Nem a húsvét aktualitása – mondjuk –, hanem az eseményeké. A halál sohse rémítgetett úgy meg bennünket, mint rémítgetett mostanába. Föl kell emelnünk hát egymás szíveit s egymás eszébe hozni, hogy az életnek nincs gyászindulója, csak himnusza, biztató, harsogó, lázas himnusza…
…Nem mondjuk, hogy nem volt semmi ok a rémületre. Volt és van bizony. A mai élők rosszkor hullottak ki az élet lottókerekéből. Most készülődik valami istenien nagy evolúcióra a világ s a mi életünk a készülődésnek, a lázas, beteges s kissé veszedelmes szakára esik. Nem csoda, ha a kaotikus jelen kétségekbe űz, kivált ha a halál látszólagos pusztítását nézzük. Pedig a halál soha és most sem győzedelmes. Az, amit mi a halál uraságának sejdítünk, az életnek az erőgyűjtése a nagy teremtésre. Amit pedig mi a halál szövetségesének látunk s amit a sajtóbetűk hétköznapi összetételében reakciónak írunk le, szintén nem lehet a folyton előretörő életnek megölője, hiszen ez semmi egyéb, mint a haladó erőnek fokozója – a természetnek ismert alaptörvényei szerint.
Ma – igaz – az ultramontánoké a világ. Vagyis úgy látszik, mintha az övék volna. Pedig éppen az ultramontánság veszekedett merészsége demonstrálja, hogy az élet nagy változásra készül s nagy győzedelemmel váltja ki nemsokára magából a jobbat és tökéletesebbet.
Ím vonultassuk magunk elé legkedvesebb halottjainkat, kikre egy jobb, tökéletesebb élet vár s kik voltaképpen nem is voltak halottak.
Föl kell támadniok a porladó humanisták és enciklopédisták nagy tanításainak. Föl kell támadniok a nagy forradalmak eszméinek.
Föl kell támadniok minden igazságoknak, melyek az ember teljes felszabadítását célozták s e föltámadásban magukkal kell hozniok a megtökéletesedést, szurrogátumjait a szabadságnak: az élet egyenlő eszközeit.
Ezek voltak a mi legnagyobb halottjaink, kik – erősítjük újra – voltaképpen halottak sem voltak. De vannak szívünkhöz jobban hozzánőtt, kisebb, házi halottaink, kiknek visszatérését szintén várnunk kell. Mindannak megtisztultan, tökéletesebben kell föltámadnia, amit a humanisták, enciklopédisták, a nagy forradalmak magyar földön hatottak és szültek.
Kossuth, Deák, Szilágyi és Tisza visszatérésre váró halottak, bár voltaképpen nem haltak ők meg.
Úgy kell föltámadniok, hogy szabadelvűségük, haladásvágyuk teljesebb és tökéletesebb legyen. Erre a nagyszerű visszatérésre nem várhat s nem is vár már sokáig a magyar glóbus. Ezek a halottak visszatérnek mihamar s újonnan öltött alakjuk sokkal erősebb lesz. A kerepesi temető s a geszti kripta örökre élő, újra és újra feltámadó, egyre és egyre tökéletesedő erőket zárt le. Werbőczi feltámadt Deák Ferencben s Deák Ferenc újra tökéletesebb alakot fog ölteni egy bizonyosan eljövendő valakiben, aki talán a szociális igazságoknak fog adni magyar formát. Rákóczi föltámadott Kossuthban s az eljövendő új Kossuth még tisztultabb teremtő tűzű lesz.
Teleki uram, a kancellár, Tisza ingeniumában nyert új életet s kellő időben eljön az új Tisza Kálmán, kiben a konszolidáló zseni még gyönyörűbb lesz. És így térnek vissza mind a halottak, akik voltaképpen a legnagyobb élők!…
Halljátok tehát az igét és emeljétek föl a szíveteket Húsvét napján s a geszti temetés után:
A halottak visszatérnek.
Nagyváradi Napló 1902. március 30.
Ady Endre
