24. SZÍNHÁZI NŐK
24. SZÍNHÁZI NŐK
A legkeservesebb komolysággal hirdetjük, hogy a színházi nők kultusza valóságos szociális veszedelemmé nőtte immár ki magát Magyarországon.
Komoly fogadást ajánlunk, hogy úgynevezett komoly emberek között is a tegnapi napon több szó esett a Székely Irén csaknem szökéséről, mint a Jád patak vize kihasználásának lehetőségéről, az új városi kölcsönről vagy sok más olyan témáról, mely még a dédunokáinkat is – ha lesznek – nyomoríthatja vagy könnyítheti.
Nálunk, Nagyváradon, még mindezt azért jóízléssel csinálják. A nagyváradi társadalom lelkében van valami becses idioszinkrázia minden kicsinyes és „mucsai” iránt. De annál szertelenebb és vadabb a színházi nők kultusza Budapesten, azután a nagyobb vidéki városok majdnem mindenikében, nem szólva az eltagadhatatlanul Mucsákról.
Ez a kultusz nem a minden szépnek emelkedett, okvetlen körülrajongása. A mi félbarbárságunknak olyan kifakadása, megnyilatkozása ez a szoknyakultusz, mint a párbajmánia, a kártyamánia stb.
A nő kultuszában mi sohasem a nőt, hanem mindig egy nőt rajongunk körül, éppen úgy, mint hogy a párbajmánia nálunk nem a kijegecesedett lovagias gondolkozásnak az eredménye s mint ahogy a hazárdjáték szeretete sem azt jelenti, hogy nálunk nagyon összehalmozódott már a jómód, sem azt, hogy a megfeszített munka kivételes, izgató passziókat óhajtat meg velünk. Mi hallelujázunk s áldozunk a könnyen libbenő színházi szoknyának, krakélereskedünk, párbajozunk, kaláberezünk és ferblizünk, mert a mi vágyaink igényeink még nem értek föl a kultúrlények vágyaiig, igényeiig.
Mióta az idő kezd tavaszodni (már az agg Horatius dalolt a tavasz csiklandozó, kis manóiról) nap mint nap egyebet sem hallunk, olvasunk, mint újabb és újabb színésznő-heccet.
Sőt a színésznő-afférok ma már olyan értéket nyertek, hogy egymást titokban gyűlölő klikkek és érdekcsoportok egy-egy színésznő ügyét ragadják meg arra, hogy erőiket összemérjék s nem egy szoknya-afférban van szerepe hatalmas miniszternek vagy pénzintézetnek, befolyásos képviselőnek, helyi nagynak, satöbbinek. A kis molett Balla Mariska ügye konkurrens lapok, konkurrens színésziskolák afférja volt egyszersmind. Z. Bárdy Gabi kolozsvári s rémesen mucsai búcsúztatása azt jelentette, hogy az a művésznő s az lehet művésznő csak, akit az egész, fél és negyed mágnások és dzsentrik akarnak. Na aztán a Küry-válságot, Fedák-válságot már egyszerűen úgy tüntetik fel, mint egyenes összetartozókat az örök béke és a szocializmus problémáival…
…És itt van egyszersmind egy kis biztatás is. A szoknyakultusznak csak úgy lesz vége, ha abszurdum-fokra hág. Erről talán fognak gondoskodni a mi kicsi és nagy színházi nőcskéink…
Nagyváradi Napló 1902. április 4.
(ae.)
