6. MIMIKRI
6. MIMIKRI
Csodálatos dolog, hogy Magyarországon az őszinte, igaz beszéd ellen milyen rettenetesen szoktak rúgkapálni az emberek. A mimikriért még most is püfölik Vészi Józsefet, pedig ő már lealkudott az igazából ötven percentet s pedig az ő igaza nem is volt nagyon kíméletlen.
No jó. Mi a lealkudott mimikrit pártfogásba vesszük. Sőt tovább megyünk. A magyar politika csak a múltban tartotta meg a mimikri természetes törvényeit. Ma már a mimikrin is túl vagyunk. A mai magyar politikai élet csupa természettelen viszonyokból szövődött. A gerincnek nyoma sincsen már. A hatalom székén bárki üljön, biztos lehet róla, hogy előtte csúszkál, lába saruját kész nyalogatni mindenki.
Ki hinné el, hogy Horánszky pár évvel ezelőtt még „veszedelmes jezsuita”, „titkos klerikális”, „rossz májú és epéjű ember” volt. Ki hinné el, hogy Bánffy bukása után Nagyváradon, Bihar vármegyében s az ország több helyén komolyan szóbajött a terv: ha Horánszky miniszter lesz, lemond a főispán, a tisztikar, sztrájkolni fog mindenki. Ki hinné ezeket ma el. Ma Horánszky a „liberalizmus” magyar földre küldött messiása. Az úgynevezett „intranzigensebb” liberális lapok zengik leghangosabban az ő dicséretét.
Ez már nem is mimikri. Politikai fajtalanság ez, mely undort kelt minden jó érzésű emberben. Aki tisztán lát és érez, tudja most már, hogy Molnár apát, Rakovszky István is egyszerre szent, nemes és igazi liberális volna, mihelyt a hatalomra kerülne. A kis hermelin a maga fehér prémjét hosszú idő alatt váltja föl barna színűvel, a magyar politika máról-holnapra vedlik át olyan színűvé, amilyet a nyakába aggatnak.
Ez mind nem Horánszkyt vádolja. Horánszky lehet liberális ember s lehetett ezelőtt is. Ő bizonyára századrésznyit sem változott ahhoz képest, amit változtak a magyar hermelinek. Azaz dehogy hermelinek: kaméleonok. Talán tízszer annyit fog érni Horánszky, mint Hegedűs Sándor. Hiszen vallási viszonyai is rendezettebbek s tartalmasságot, komolyságot mindig többet árult el, mint a kissé pojáca-szerű Hegedűs. De ez mind nem menti azokat az ő volt ádáz ellenségeit, akik most ott csúszkálnak előtte. Hiszen jól van s tudjuk: csak az ökör konzekvens. Egy csöppet sem jellemez bennünket a klasszicizmus furora. Romantikusak sem vagyunk. De bocsánatot kérünk: Caligula volt talán – ha jól tudjuk –, aki lovát tette meg konzulnak. A gerinctelenség, a féreg módjára csúszás-mászás nagyon szép dolgokat eredményezhet még a politikai életben. Ivánka ugyan a néppártra az ökörhasonlatot alkalmazta. Ha hát a lókonzulokig el nem is jutunk, de az ökrök nincsenek kizárva,
Ismételjük: mindez legtávolabbról sem érinti a Horánszky személyét. Sőt, mi úgy vagyunk vele, hogy nagy reménységgel merünk nézni a Horánszky működése elé. De undorunkat a magyar politikai élet kaméleonjai iránt elfojtani nem tudtuk.
Valóban igaz: a magyar parlamentarizmus komédia. A magyar politikusok nagy része pojáca. Csak ne volna muszáj őket komolyan venni.
Nagyváradi Napló 1902. március 7.
A. E.
