65. VESZTASZÜZEK
65. VESZTASZÜZEK
– A Szigligeti Szinház premierje –
A mi viszonyainkra nagyon karakterisztikus, hogy a „Vesztaszüzek” nagy sikerét a darab erkölcstelen híre csinálta meg. Hiába, nálunk mindent Apelles csizmadiái döntenek el. Még egy operettecske sorsát is.
A „Vesztaszüzek”? Nagyon értékes és becses produktuma a színpadi könnyebb zsánernak. Lehetséges, sőt valószínű, hogy eredetije textusban is több és jobb. Mi mindezt csak teljesen elrontani nem sikerült muzsikájából éreztük és vettük ki. Ez a muzsika nem a régi és már redvesedett francia operettzene. Fölfrissült, új, eredeti és ötletes. Modern egészen s amennyiben ilyen stílű zenének lehetséges és illő: wagneri. És nem lármás, nem durva füleknek szánt – nem az instrumentálás hatásaira épített muzsika ez, hanem finom, mindig beszédes, ötletes és kecses. A Vesztaszüzek muzsikája nem is rohan mindjárt az utcára, mint a Jones-féle angol melódia, de igenis populáris lesz és sokszor visszacsalogató lesz azok számára, kiknek kedélye finomabb visszarezgésekre kimívelt. Külön nem emelünk ki egy számot sem e muzsikából. Valamennyinek volt joga a megszületésre s ha sajnálunk valamit, az csak az, hogy a katonazene, az eléggé nem dresszírozott kórus és néhány szereplő színész lehetetlensége miatt e muzsika sok finomsága és szépsége benne veszett a partitúrában.
A librettóról kellene még szólnunk. De mit? Oh, jaj, ha budapesti ízlésre dolgozó átültető fuser mesteremberek kezébe kerül valami! Azt aztán megdolgozzák, kiforgatják s akklimatizálják istenesen. Az Otthonnak, a New Yorknak, az aszfaltnak, a zsúroknak, szóval egész Budapestnek minden szellemeskedése, tehát ocsmánysága, hülyesége s arcpirító egyértelműsége helyet kap az ilyen átültetésben. Szegény Depres és Bernède urak de megrőkönyödnének ettől az átültetéstől, mert okvetlenül különbnek s ízlésesebbnek kell lennie az eredeti szövegnek.
Ami az erkölcsöket illeti azért, hát azokat nem kell félteni e darabtól. Csak azokat az erkölcsöket mételyezheti meg a színpad, amelyek – nincsenek…
És most az előadásról szóljunk röviden. Legnagyobb hibája az volt, hogy szolgaian másolta a budapestit. Elveszett a darab felséges paródia-arzenálja majdnem egészen, éppen úgy, mint Budapesten. Pedig nagyon sok helyen többet kínál a darab bármelyik Offenbach-darabnál a paródia céljaira.
Azért nem volt ám az előadás minden érték nélküli s az új fényes díszletek, ruhák s egyéb házi hatások sokat feledtettek el a librettó magyar eredendő bűneiből. A közönség rendkívül jól és sokat mulatott s tapsolni is igen sokat tapsolt. A szereplők közül ügyes volt, bár nem keltett elég illúziót Ámon Margit. Kedves hangjával, egyéni szeretetreméltóságával és a kezdő ügyetlenségével elragadó volt Eleméry Klárika.
A darab parodisztikus forrás[á]ból legtöbbet Tóth Elek és Pogány Janka merítettek. Benkő Jolán, Szatmáry, Pintér, Erdélyi és Bérczi érdemelnek még elismerést és jusst a sikerből, mely tagadhatatlan.
A darabot ma megismétlik.
Nagyváradi Napló 1902. június 11.
(ae.)
