164. A MARSEILLAISE ÉS SZOYER ILONKA
164. A MARSEILLAISE ÉS SZOYER ILONKA
– A színügyi bizottság rendkívüli ülése –
A Marseillaise és Szoyer Ilonka úgy kerülnek össze, hogy a nagyváradi színügyi bizottság ma délután rendkívüli ülésre gyűlt össze, s e rendkívüli ülésnek első tárgya a Marseillaise, a másik pedig Szoyer Ilonka nagyváradi vendégszereplése lesz.
Szóljunk először a Marseillaise-ről. Ismeretes az a tüntetés s mi is írtunk róla, amely szerdán este a Szigligeti Színházban történt. A zenekar és az előadók a francia forradalomjelenet végén nem ismételték meg a hatalmas, vért forraló, forradalmi dalt, a Marseillaise-t. E miatt jó negyedóráig lázongott a színházi közönség.
A dolog történetét úgy mondjuk el, ahogy mi értesültünk.
A tüntetésre az első okot a színházi ügyelő túlbuzgósága adta. Madách darabjában rengeteg a díszítők s a szereplők dolga. Az előadás igen hosszú. Az ügyelő nem akarta, hogy még hosszabbra nyúljék. Ilyenformán, mikor a függöny legördült, kiadta a jelszót a díszítőknek. Pár perc alatt, mialatt a nézőtér tombolt, a színpad már meztelen üres volt s az új díszleteket akarták már beállítani.
Somogyi Károly igazgató ekkor értesült a dologról, de már hiába szaladt a színpadra s adta ki a parancsot, hogy teljesítsék a közönség óhajtását, a színészek már átöltöztek s a színpad összevissza volt.
Azonban a mi értesülésünk szerint még más oka is volt az induló megismétlése elmaradásának. A felügyeletet a zenekar fölött teljesítő főhadnagy az „Ember tragédiája” első előadása után, mikor az indulót többször megismételtette a közönség, azt az utasítást adta a zenekar vezetőjének s a zenekarnak, hogy elég, ha egyszer játsszák el az indulót. Az ügyeletes katonatisztnek természetesen nem lehetett erre semmi utasítása s csak privát elhatározása folytán járhatott el, mert az lehetetlenség is volna, hogy a térparancsnokság egyszer megengedje a Marseillaise eljátszását, de már a megismétlést nem. Az ügyeletes tiszt ez intézkedése után is, mikor látta a közönség akaratának tomboló megnyilatkozását, utasította volna a zenekart a megismétlésre, de a színpad leszerelése után s a színészek átöltözése miatt nem lehetett már a közönség óhajtásának eleget tenni.
Ezek a Marseillaise-re vonatkozó értesüléseink.
Hoványi Géza dr. a színügyi bizottság elnöke tegnap Várady Zsigmond dr., Gyémánt Jenő dr. s Kurländer. Ede dr. színügyi bizottsági tagok aláírásával kérelmet kapott, hogy hívja össze a bizottságot rendkívüli tanácskozásra a színház[i] tüntetés s Szoyer Ilonkának bérletszünetben tervezett vendégszereplése dolgában.
Nem értjük, mi szükség van erre a rendkívüli ülésre. Az ügy historikuma az, amit föltárunk. Elmérgesíteni az ügyet nem áll érdekében a bizottságnak. Mindenki ismeri azt a kényszerűséget, mely a nagyobb vidéki színtársulatokat a katona zenekarokra utalja.
Mindenki tudja, hogy a katonák ilyen ügyekben rövidesen szoktak elbánni s egyszerűen elvonják a színháztól a zenekart. Ez szomorú, de ez a helyzet, bár igaz, hogy Nagyváradon még legkevesebb mértékben éreztették a katonák a helyzet e kényszerű voltát. Az erőszakos szakítás nagyon válságos lehet a színházra, különösen aki tudja, hogy milyen nehéz dolog egy megfelelő, külön zenekar beállítása. Ezeket meg kell ám fontolni.
Ami Szoyer Ilonka ügyét illeti, hát itt nem tagadja meg a színügyi bizottság azt a kedélyességet, mely a színügyi bizottságoknak karakterisztikonja. Szoyer Ilonkát magas föllépti díjak fejében nyerte meg vendégszereplésre Somogyi Károly. Mindezek dacára csupa méltányosságból két este lép föl csak bérletszünetben Szoyer Ilonka s a másik két estén bérletfolyamban, holott a főbérletciklus lejárt s a fő- és pótbérlőkkel szemben is csupán az a kötelesség köti Somogyit, hogy a kikötött számú előadásokat a bérlők megkapják.
Mit akar hát a színügyi bizottság, mikor ehhez a dologhoz szólni joga nincs. Valóban ezt csak az a kéjes láz magyarázza meg, mely eltölt minden színügyi bizottsági tagot, ha eszébe jut, hogy micsoda fölséges, szép és nagy hatalom részese ő. – És bár elismerjük, hogy az egyre fásulóbb és szürkébb – vidéken a színügyi biztosságok a kedélyességnek, egészségnek és kedves naivságnak oázisai, mégis a köteles pietás mellett is meg kell jegyeznünk, hogy fontoskodásaik néha nagyon túlhaladják az ártatlan kedélyesség határait.
Nagyváradi Napló 1902. április 18.
