200. ELÉGIA TÖRÖK SÁRÁRÓL
200. ELÉGIA TÖRÖK SÁRÁRÓL
Nagy vala bűne szegény Török Sárának, aki tegnap óta ott viaskodik a halállal a Bihar megyei közkórházban. Krumplilevest főzött tegnapelőtt este vacsorára, mit éppen nem szeret az ő szerelmetes ura. Az ízlésében ily hallatlan módon megsértett férje miatt oly éktelen dühbe borult, hogy hirtelen kést rántott az asszonyra és beledöfte három helyen. Így büntet a férj, akinek az asszonya krumplilevest főz vacsorára.
Eszembe juttatja ez a szomorú eset, hogy óh hányan vannak ők, a Török Sárák, akik szenvedik a mártíromságot künn a külvárosokban és a szegényebb városrészekben! Főznek, gyermekeket nevelnek és rengeteg sok verést kapnak a kedves férjük uruktól. Ez az ő élethivatásuk. A humanizmust szenvelgő társadalom nem ér rá törődni a konty alá került leányokkal. Ott sorvadnak, gémberednek és éheznek ők, a Török Sárák egy-egy brutális ember mellett védtelenebbül, elhagyottabban, mint leánykorukban. Olykor-olykor kihallatszik jajveszékelésük a zsúpfedeles házból s akkor a püfölés, káromkodás nyilvánvalóvá teszi, hogy otthon van a kedves férj, aki „örökös rabszolgájának” tekinti azt a szegény nőt, akit feleségévé tett. S a humanizmus, mely mindenféle más rabszolgaságot, még a szerecsenekét is eltörölte már, némán tűri, hogy szegény fehérbőrű asszonyok teste kipattogozzék a sok ütlegelésektől, ami kijár nekik minden istenadta nap a kedves férjeiktől, akiknek ez „hitvestársi jog”.
Ellenben torkaszakadtából ordít a humanizmus ama bizonyos mételyről, mely terjed az országban, mivelhogy bűnre, perditaságra csábítják a szegény leányokat, akiknek veszendő lelkét és tisztességét mindenáron meg akarják menteni. Hát szép dolog ez nagyon, de engem nem hat meg, mivel ha kerékbe törnek is, kimondom, hogy láttam én már rossz életű cifra leányt, akinek százszor jobb dolga van mindenképpen, mint ama szerencsétlen külvárosi tisztességes asszonyok, ama bizonyos Török Sáráknak, akiket halottra vernek a kedves férjeik, ha krumplilevest főznek vacsorára.
Künn a Bihar megyei közkórházban vérben ázva haldoklik szegény Török Sára – mivel a humanizmus védi az állatokat, akiket verni, kínozni nem szabad, de nem védi a gyönge asszonyokat. Oh pedig milyen szép volna az, ha törvénybe lehetne iktatni, hogy nősülni csak az olyan embernek szabad, akinek szíve, lelke van, – egyszóval aki ember.
Az olyan emberbőrbe bújt állatra pedig – aki meg tud verni egy gyönge asszonyt – bélyeget kellene sütni, hogy meglássák és kikerüljék az emberek messziről.
Nagyváradi Napló 1902. augusztus 7.
