205. A RENDELŐSZOBA VIRÁGAI
205. A RENDELŐSZOBA VIRÁGAI
Valahol az Érmelléken, egy kis városban segíti elő a temetkezési és sírásó ipar föllendülését az a doktor úr, kiről ez a nóta szól. (De hát a doktorokról van mindig valami megénekelni való.) Illetőleg most az egyszer mégsem őróla szól, hanem arról a fekete táblácskáról, melyre távollétében a gazdaasszonya a betegeket szokta följegyezni.
Az orvos úr ti. még a boldog legénykor állományába tartozik és házvezetőnőt tart. Gyakran megesik, hogy a szomszéd faluba kell mennie a betegeihez és ilyenkor keresik fel odahaza a legtöbben. Ekkor nagy feladat hárul a gazdasszonyra. Fölteszi az okulárét, ujjai közé szorítja a zsinegen függő kis ceruzát és nagy, régimódi betűkkel írja föl a betegek nevét a bajukkal együtt.
Mikor aztán az orvos úr haza jön, ilyenféle ékes dolgok olvashatók a táblácskán:
– Itt volt Dömötör István – a fejével; Szekeres Kiss Péter – a szemével. Csura Pálné – a kezével; Fodor András – a ballábával.
Vagy: Máthé Béni – a fogával; Kohn Mózsiné – a hasával; Szelid Nagy Jánosné – a nyelvével.
Azonban a doktor úr már egészen megszokta ezt a stílust. De legutóbb mégis meglepődött, amint odatekintett. Ugyanis többek között ez állt ott:
– Itt volt a nagykalapos kisasszony – a szívével.
Nagyváradi Napló 1902. augusztus 22.
