219. LETÖRÉS ELŐTT
219. LETÖRÉS ELŐTT
Aus ist die mulatság. Az úrlovasok eddig vígan nyargalásztak azon a kitűnő gyöpön, melyet Magyarországnak is neveznek s most már úgy megsokasodtak az akadályok, hogy letörés előtt áll az egész úrlovashad, mert nehéz akadályversenyek elől ki szokott térni az úrlovas. Ismeretes a kisjenői lóverseny zsürijének az a határozata, hogy a nyertesnek a díjat nem adták ki, mert egyszerű földmíves, és nem úrlovas volt. Debrecen városa megadta erre a feleletet. A város törvényhatósági ülése ugyanis kimondotta, hogy Debrecen város ezer koronás díját, amely eddig minden versenyen szerepelt, nem szavazza meg többé, megvonja azt az úrlovasoktól. A határozat kihirdetését a gyűlés tomboló lelkesedéssel fogadta.
– Még a földet is kihúzzuk a lábuk alól! – hangzott az egyik túlhevült bizottsági tag úr közbekiáltása.
Arad követni fogja Debrecen példáját s általában országszerte nagyon komisz hangulat kapott lábra az úrlovasok passziói ellen s elég merész a polgárság, hogy megkérdezze:
– Mi közünk a tenyész urak passzióihoz?
Nagyváradon mi már évek óta nézzük s mindig elég nyugodtan konstatáljuk, hogy az idők megváltoztak. A város nem kíváncsi többé a vármegye mulatságára s a régi, „úri” vármegye még csak mulatni sem tud már. A kedv is fogyott, a pénz is, de legjobban fogyott a „misera plebs contribuens” naivsága. Hiába kedvez az idők mai járása, hiába csinálunk úri, agrár politikát odafent – az átkozott demokrata gondolkozás hódít, s az úrlovasok végük felé járnak politikában, társadalomban, murizásban, kártyázásban s gyöpön… A dzsentri valóban már nincs is. Nagyváradon most egy éve Tisza István gróf mágnás-társai rúgtak rajta még egy utolsót. Ma már a polgárság is merne rugdosni, de ma már nincs kiket. Az úrlovasok elmúltak s elmúlnak.
Mivel pedig gazdaságilag sem jelentenek ma már semmit a lóversenyek, aligha csalódunk, hogy Nagyváradon is indítvány lesz az úrlovasi szubvenció törlésére. A világ demokratizálódik, sőt szocializálódik. Készül a kor, mely múzeumban fogja mutogatni az agarat, a versenyparipát s az úrlovast. Ez utóbbit persze csak gipszfaragásban…
Nagyváradi Napló 1902. november 1.
