56. MERÉNYLET A NAGYVÁRADI JOGAKADÉMIÁN
56. MERÉNYLET A NAGYVÁRADI JOGAKADÉMIÁN
– Somló Bódog ügye –
Egy kitünő magyar publicista sóhajtott föl búsan nemrégiben: milyen könnyen taposnak nálunk csizmasarkokkal megállapított tudományos igazságokon. Mit minálunk Darwin, Marx, Spencer!? Zöldre van a rácsos kapunk festve, és egy olcsó népies-nemzeti frázissal vígan végzünk ki nagy, munkás, elismert életek árán született igazságokat. A politika, az olcsó, a kicsi, a napi politika nálunk a bakója mindennek. A politikával s a politikához mérünk mindent. Micsoda sekélyes vizekben fulladnak, merülnek hát nálunk hatalmas, súlyos és büszke gályák!…
Egy fiatal magyar tudóst el akarnak veszíteni, mert gondolkozott. A mai magyar életnek – így tűnik fel sokszor nekünk – titka, forrongása, célja: pör a gondolkozás ellen. A fiatal tudós neve dr. Somló Bódog. A nagyváradi jogakadémia tanára. Bűne, hogy Spencer evolúció-törvényében hisz, kíséri e nagy törvény kommentálóit, s az evolúció kiszámítható eredményeit. siettetve világosságot hirdet. Azt kérdi, hogy mert a társadalomnak tökéletesülnie, igazulnia kell, miért ne legyen ez a tökéletesülés, ez az igazulás gyorsabb? A válasz reá a meglehetősen öreg kifakadás: „Feszítsd meg!”
Néhány évvel ezelőtt bíboros főpap ajkáról repült Nagyvárad felől a tiltakozó szó Herbert Spencer nagy igazsága ellen. Herbert Spencer aligha tudta meg, hogy őt cáfolgatja Lőrinc, a nagyváradi bíbornok püspök, ám Schlauch Lőrincnek jussa volt az evolúció-törvényt lesajnálnia, mert ő a templomból beszélt, ahol sok minden szabad.
Most tanári katedrákról hangzik a „feszítsd meg.” A nagyváradi jogakadémia professzorai kiáltják egy társuk felé. Jele ez az időknek, mely egyre több merészséget önt az obskurusokba, s jelenti azt, hogy már pörölni sem kell sokáig a gondolkozás ellen, mert nemsokára statárium számol le minden gondolkozóval.
Somló Bódog tudományos társaságban egy elmélkedést olvasott föl. Az elmélkedés nyomtatásban jelent meg a társaság havonként megjelenő füzetében, mely kvázi jegyzőkönyv. Innen kihalászta egy nagyváradi újság, a mi lapunk, a „Nagyváradi Napló”. És kész volt a fölfordulás.
A nagyváradi jogakadémián, melyet Nagyváradon a klerikális, tudományellenes bacillusok tenyésztő helyének tartanak, vésztörvényszék ült össze. A professzor urak többsége semmivel sem több tudományos bizonyítással, mint egyik-másik klerikális-nacionalista képviselő úr szokott ékesen szólni a hazátlan bitangokról s más veszedelmes emberekről, antimonarchikusnak, ateistának, fölforgató anarchistának deklarálva dr. Somló Bódogot, memorandumot küldenek Wlassics miniszterhez, statáriumot kérnek a tudós ellen, ki gondolkozni mert hangosan egy tudományos társaságban, kinek abszolute nincs része abban, hogy vélekedéseit a napisajtó szárnyra vette. Mintha előre érezte volna ezt dr. Somló Bódog, mikor vita támadt az ő elmélkedése körül. – Valamikor – mondta – családostól kiirtották, aki a fennálló rend ellen izgatni merészelt. Szókratésszel méregpoharat itattak. Krisztust megfeszítették, a középkorban is súlyosabb büntetést alkalmaztak. Ma már csak államfogház fenyegeti az aktív reformert, és legfeljebb a katedráról űzik el vagy a hivatalból üldözik ki. A fejlődésnek, az evolúciónak törvényét igazolja ez is.
A magyar szociológusok társaságában hangzott el egy másik igazság is.
– A mai magyar liberalizmus nem tud és nem akar agresszív lenni.
No de annál agresszívebb a reakció!
Vajon a hajsza, melyet a tanári katedra egy embere ellen indítottak társai a katedrán – a mi meglehetősen szomorú viszonyaink között – nem lesz-e tragikus végű?
A magyar közvélemény nem mozdult volt meg Schmitt Jenő mellett, alig-alig mozdult Bors Emil, a bátor pécsi professzor ügyében. Vajon meg fog-e mozdulni dr. Somló Bódog ügyében, melyben vad örvény forgat minden szabadságjogot, a gondolkozásnak, a sajtónak a szabadságát?
Bár megmozdulna. Bár hódítana az egyszerű, szerény, becsületes, kisigényű igazság, hogy a gondolatot megölni nem szabad, amit már manapság frázissá devalvált a koponyákat rejtve, csendesen, titkon beborító obskurizmus.
Nagy kétségekbe esve, már-már leszámolva mindennel, nézünk bele a mai magyar élet zavaros forgatagába, melyből egy kiverődött, hű mású csöpp a dr. Somló Bódog ügye. A politikai vadság keresztülgázolt itt mindenen, vakon taposott össze mindent. Hagyott-e annyi nyugalmat, kultúrhajlandóságot s világosságot, hogy látszólag kis dolgokban megtessék előttünk a szörnyű, a nagy veszedelem? Talán. Talán. Hiszen, ha nem hinnénk ebben a lehetőségben, mi is átkiáltanánk Albionba, a nagy aggastyánhoz, Herbert Spencerhez, ki maga is sötét, szomorú és szomorító pesszimizmussal néz most már élete alkonyán a világba:
– Kétkedő, ősz ember, valóban csalódtál! Nincs itt fejlődés, nincs itt reménység! Ez itt a Dante szomorú világa…
*
A nagyváradi kir. jogakadémia ellen Nagyváradon évek óta gyűl a keserűség a liberálisan gondolkozók lelkében. Ez az előkelő missziójú iskola a sötétséget, elfogultságot, maradiságot szolgálja. Tanárai közül azok visznek vezető szerepet, kik künn a társadalomban is a maradiság, csökönyösség s klerikális szagú reakció prototípusaiként, exponált harcosaiként szerepelnek és ismeretesek. Nagy baj, hogy nem sikerült még eddig a kultuszminiszter erélyességét provokálni ez intézet ma domináló vezetésével, szellemével szemben. Az intézetet a vezetőség jóvoltából máig már a nevéből is kiforgatták. Ma már hivatalosan a kir. katolikus jogakadémiának merik címezni a nagyváradi jogakadémiát, holott az kir. jogakadémia.
Alig maradt két liberálisabban és tudományosabban gondolkozó professzora az iskolának mióta dr. Nagy Ernőt a kolozsvári egyetemre nevezték ki tanárnak.
Érthető hát, hogy Nagyvárad komoly és gondolkozó rétegében milyen melegség fogadta volt a múlt évben azt a kinevezést, amely dr. Nagy Ernő örökébe dr. Somló Bódogot ültette.
Úgy fogta fel minden intelligens fej ezt a kinevezést, hogy Wlassics miniszter e fiatal, máris elösmert működésű, neves és erősen szabadgondolkozó professzorral szöget akar beverni a nagyváradi jogakadémia klerikalizmusba málló alkotmányába. Azonban, akik az erők, okok és okozatok törvényét ismerik, előre sejtették, hogy kikerülhetetlen a jogakadémián a robbanás. A sok összehalmozott, eltűrt gyúlékony anyag csak szikrára várt. Dr. Somló Bódog a legvisszavonultabban élt, buzgón tanított, senkivel összeütközésbe nem került. Mégis az ő személye volt predesztinálva, hogy a jogakadémia botrányos dolgaiba végre tisztán bele tudjon látni a közönség, a nyilvánosság.
Az evolúció és dr. Hoványi Gyuláék
Nagyvárad társadalmát kínos izgalomban tartja most egy merénylet, amelyet a nagyváradi jogakadémia tanári kara intézett egyik legkiválóbb magyar tudósunk ellen, aki csak pár hónap előtt lett tanárrá kinevezve a nagyváradi jogakadémia politikai és közjogi tanszékére, de akinek neve tudományos szociológiai művei révén régen ismert és tisztelt nemcsak hazánkban, hanem a külföldön is.
A fiatal tudós Somló Bódog, aki talán leghivatottabb művelője a nálunk még teljesen parlagon heverő szociológiai tudománynak. Egyik legbuzgóbb munkása a „Társadalomtudományi Társaság”-nak, amely[n]ek ülésein szokta felolvasni és előadni tudományos nézeteit és eszméit, ezeket a felolvasásokat pedig a társaság által kiadott „Huszadik Század” című folyóirat közli egész terjedelmében. Somló Bódognak önálló művei jelentek meg, s írásai a magyar tudósok körében élénk feltűnést keltettek mindig.
A Társadalomtudományi Társaságnak március hó 29-én tartott ülésén Somló Bódog „A társadalmi fejlődésről és néhány gyakorlati alkalmazásáról” tartott előadást liberális és radikális szellemben. Az előadás gyönyörű vitát keltett a társaság ülésén, és egész terjedelmében megjelent a „Huszadik Század” májusi füzetében, és innen reprodukálta aztán a magas röptű, becses tanulmányt a „Nagyváradi Napló”.
A szabad gondolkodásnak és a tudós radikális eszméinek ez a hatalmas megnyilatkozása annyira felbőszítette a nagyváradi jogakadémia maradi tanári karát, hogy siettek konventikulumot tartani és egy nemrégiben megtartott tanári konferencián elhatározták, hogy felírnak Wlassics Gyula kultuszminiszterhez Somló Bódog tanártársuk ellen, és megvádolják, hogy mivel a Társadalomtudományi Társaságban tartott előadása antimonarchikus, vallásellenes eszméket tartalmaz, és a mai társadalmi rend felforgatásának szükségét hirdeti stb., stb., a legerélyesebb megtorlásban részesítse Somló Bódogot a kultuszminiszter, és a katolikus alapokból fenntartott kir. jogakadémia tanári állásától függessze fel. Ennyi szivárgott ki a tanári tanácskozás. eredményéből és az, hogy a tanárok közül ketten, dr. Ágoston Péter és dr. Magyary Géza a határozat ellen szavaztak, és védelmére keltek Somló Bódognak. E két szavazat ellenében öt tanár, névszerint dr. Bozóky Alajos, dr. Molnár Imre, dr. Persz Adolf, dr. Hoványi Gyula és dr. Szolcsányi Hugó, meghozták a famózus határozatot. Dr. Somló Bódog semmi egyebet nem tett, minthogy az evolúció törvényéhez, mely ma immár az egész komoly tudományos világ álláspontja s közös kiinduló helye – egyéni tudományos reflexiókat fűzve, annak gyakorlati alkalmazásáról elmélkedett szintén tudományos módon, egy tudományos társaságban. Ám Hoványi Gyuláéknak nem kell tudomány, s nem kell az evolúció. Anatémát mondanak rája és hirdetőire.
Dr. Somló Bódog cikke
A „Nagyváradi Napló” annak idején a „Huszadik Század” nyomán ismertette volt dr. Somló Bódog elmélkedését.
Azzal kezdi tanulmányát Somló, hogy minden eddigi társadalombölcselet azon bukott meg, hogy többé-kevésbé statikusan fogta fel a társadalmat, nem dinamikusan. Márpedig a társadalmat, amely a természetnek legrohamosabban fejlődő része, kizárólag csakis fejlődéstanilag lehet helyesen felfogni. Nyilvánvaló, hogy a fejlődés alaptevő [!] tényének felismerése nélkül a tünemények más köreire nézve is hibákat kell elkövetnünk, de ezek a hibák semmilyen téren sem oly óriásiak, mint a társadalomtudomány terén. A tünemények más téren aránylag sokkal lassúbb fejlődésnek vannak alávetve, az élet nem cáfol rá oly hirtelen a statikus megállapított helytelenségére.
A fejlett társadalmakra vonatkozólag azonban – a társadalomtudomány csakis ilyenekben fejlődik – a fejlődés oly jelentékeny tényező, hogy annak elhanyagolása mellett az egész tudomány lehetetlenséggé válik. Az élet csakhamar rácáfol az olyan szintézisre, amely nem veszi fel a fejlődés tényét is.
A fejlődés elve az egyedüli elv, melyet nem haladhat túl semmiféle fejlődés.
A fejlődésnek mindig gátat állít az uralkodó társadalom. Törvénykönyv, szurony, iskola stb. mind a haladás gátja. A büntetőtörvénykönyvről azt írja többek között Somló, hogy a büntetőtörvények a fennálló jogrendet olyan barbár védelemben részesítik, mintha ma is még a stagnáló társadalomról szóló koncepció uralma alatt állanának.
Így a bennünket elsősorban érdeklő magyar büntetőtörvénykönyv és más törvényeink abba a súlyos hibába esnek, hogy a fennálló jogrendet a törvényszerű változtató törekvések ellen is védelemben részesíteni szükségesnek látják. Vagyis egyszerűen bűntettnek minősítik azt a törekvést, amely a fennálló jog intézményeinek megváltoztatására irányul. A btkv. 172. §. szerint két évig terjedhető államfogházzal és 1000 frt-ig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő, aki valamely osztályt, nemzetiséget vagy hitfelekezetet gyűlöletre izgat a másik ellen, úgyszintén az is, aki a tulajdon vagy a házasság jogintézménye ellen izgat. A jog megváltoztatására való törekvésnek csak egyik és kevésbé hathatós eszköze a tudós értekezések. Minden komoly változtató szándéknak nélkülözhetetlen fegyvere az izgatás és amidőn a törvény bizonyos törekvéseket megfoszt éppen ettől a fegyvertől, akkor valójában azt akarja elérni, hogy a jog bizonyos részei soha meg ne változhassanak.
Rámutat nagyon helyesen, [hogy] az iskola a szomorúságnak kifogyhatatlan forrása minden evolucionista lélekre nézve. Csaknem teljesen elmulasztja azt a feladatát, hogy a figyelmet előre, a reményteljes jövőre irányítsa, hanem kizárólag visszafelé fordítja. De a szociális evolúció tanai iránti érzéketlenséget legjobban az a lassúság illusztrálja, amellyel a tudomány vívmányai és egyáltalában új eszmék az iskolába beférkőzni tudnak. Szinte vérlázító gondolat, hogy a tanulás keserves munkáját túlnyomó részben oly dolgok megtanulására fordítjuk, amelyek már nem igazak.
Nagy része van ebben az elfáradtak, öregek vezetésének, az iskolában és másutt is. A szenilis konzervativizmus már fiziológiai okból sem képes az új eszmék befogadására. Az öreg, konzervatív tanítók a harmadik generációba is átörökítik a maguk szenilis konzervativizmusát, hogy az oktatás elég jelentékeny részben oly papok kezében van, akik minden új igazság fényét csak több ezer éves tanítások prizmáján megtörve engedik tanítványaik szemébe jutni.
Hatalmasan szól Somló azokhoz a gyávákhoz és impotensekhez, kik talán tudnak gondolkozni s mégis beletörődnek a levő dolgokba, s bölcs rendszert építenek a maguk konzervatizmusából s nagyképű igazságokat mondanak ama bizonyos megfontolva haladásról.
Mindaddig ugyanis, amíg nem ismerünk, nem tudunk magunknak megkonstruálni valamely fennálló berendezésnél jobb, célszerűbb berendezést, addig azt amúgy is kénytelenek vagyunk megtartani s e végből nincsen szükség semmiféle konzervatizmusra. Mihelyt azonban bármely ponton felismertük a haladás lehetőségét, észrevettük a célszerű változtatás módját, akkor azonnal teljes erőnkből erre a változtatásra kell törekednünk. Ilyenkor tehát a konzervatizmusra nemcsak szükség nincsen, hanem az egyenesen káros. Mindig csak a haladásra a fejlődésre kell törekednünk, mindig csak azokat az érzelmeinket kell ápolni, amelyek erre a munkára képesítenek. A meglevőhöz ragaszkodni, annak valami szentséget tulajdonítani, mindig tudománytalan, sőt egyenesen barbár koncepció.
Hírek a merényletről
A Somló Bódog cikkének nagyváradi reprodukálása után mindenki sejtette, hogy nagyon föl fog szisszenni a tanári kar reakcionárius nagyobb része. Nagy titokban csinálták a dolgot. Összehívták a konferenciát, Egy-két nap múlva azonban már különféle verziókban szálldosott a hír a városban. Éppen azok közül, akik Somló ellen az akciót csinálták, dicsekedtek el páran, hogy meg fogják ők tanítani az istentelen Somló Bódogot. A nagyváradi szabadkőmíves páholy minapi összejövetelén beszéltek először pozitívabb formában a fölháborító merényletről. Ugyancsak ez időben értesültünk mi is róla. Nem akartuk mindjárt nyilvánosságra hozni, míg egészen körülményesen meg nem tudunk mindent. Ám a hír terjedt gyorsan, s követelte a nyilvánosságot. Annyit mostanig sikerült megtudnunk, hogy a fatális konferencia hosszú és zajos volt. Két szavazat ellen öt szavazattal hozták a határozatot. Ágoston és Magyary tanároknak volt különvéleményük. Egyikük hatalmas beszédet is mondott a gondolkodás szabadsága mellett. Hír szerint azt is kimondták, hogy a konferencia jegyzőkönyvét közzéteszik a lapokban is. Kiváncsian várjuk ezt a dicső jegyzőkönyvet. Híre jár annak is, hogy Ágoston és Magyary professzorok külön memorandumot intéznek a különvélemény kifejezésével Wlassics miniszterhez. Valószínű, hogy dr. Somló Bódog is kifejti Wlassics előtt álláspontját, s föltárja, hogy milyen botrányos, brutális sérelem esett nemcsak az ő személyén, de a tudomány szabadságán is.
Dr. Somló Bódog és az affér
Dr. Somló Bódog még egészen fiatal ember. Kivételes, nagy talentumú, sokat olvasott, rendszeres, fegyelmezett elméjű ember. Igazi tudós. Szerény és magába vonult. Személyesen kevesen ismerik Nagyváradon, nem szerepel sehol, egészen elvonult életet élt.
Nem egy ízben kísértettük meg, hogy írjon valamit e lap számára, azonban válasza mindig az volt, hogy ő nem tud a napi közönség ízlése szerint írni s szólni aktuális kérdésekhez. Ő csak a maga témái között s e témák illő helyén van otthon. Most e fölháborító merénylet alkalmából két ízben is kereste fel egy-egy munkatársunk. Kért bennünket, hogy mentsük föl a nyilatkozás kötelessége alól.
– Ha – mondotta – ebben az ügyben történt és történik valami, bizonyosan kellő időben nyilvánosságra fog kerülni. Én azt hiszem, hogy a dolog nyilvános pertraktálása csak elmérgesíti az ügyet.
Egyébként kifejtette munkatársunk előtt, hogy főképpen miért nem óhajtja a dolog pertraktálását. Ő fölolvasását egy társaságban tartotta meg, a fölolvasás e társaság által kiadott folyóiratban látott napvilágot. Neki nincs része abban, hogy a napisajtó is foglalkozott a cikkel, valamint nem akarja most sem, hogy egy tudományos cikk körül esetleg támadt affér az ő révén szellőztessék a lapokban.
*
A jogakadémián történt merényletről fölháborodva beszél egész Nagyvárad. Bizonyos, hogy ez a fölháborodás országos lesz, s egy kis rendet fog csinálni a jogakadémia obskurus urai között. Várjuk, s a legöntudatosabban fölfogott kötelességgel fogjuk figyelni a történendőket.
Nagyváradi Napló 1903. május 29.
