99. EZ NEM MEGOLDÁS
99. EZ NEM MEGOLDÁS
– Beszélgetés báró Bánffy Dezsővel –
Az őszi, fényes fényben fürdő utcákon megállítják az emberek egymást;
– Megjelent a manifesztum.
– A király fenyegeti atyai szívéhez közel álló népét.
– Khuen Héderváry megbízást kapott.
– Apponyi kuruckodik.
– Mi lesz?
Ebben a percben négylovas kocsi robog elő. Szilasról megérkezett báró Bánffy Dezső, a magyar protestáns irodalmi társaságnak és Bölöny Józsefnek vendége.
Tud-e vajon a legújabb dolgokról? Ez jut az eszünkbe rögtön. Mit gondol, mit szól ő ezekhez? Eszünkbe jut aztán újra mind, amiket a Bimbó utcai palotában nemrégiben olyan szívesen, lelkesen, őszintén beszélt volt el nekünk. Hátha… A többiről pedig beszámol tudósítónk…
*
Nem fog nyilatkozni. Evvel a sejtéssel csöngettem be a Bölöny-házba. De legalább újra láthatom. Bölöny József is evvel fogad, s már szívesen beletörődtem mindenbe. A ház bájos úrnője, Bölöny Józsefné, édesatyja Nedeczky István, a háziúr: Bölöny József társaságában fogad a kegyelmes úr. Most már szinte bizonyos, hogy nem nyilatkozik a politikáról. Megismer. Mosolyogva köszöni meg az üdvözlésem, mely különös módon mindig szinte orációra vágyik nőni, ha ezt a nagy urat, ezt a minden szeretetre méltó erős, nagy, magyar embert látom.
– Én is kaptam már táviratot – szól, mikor a manifesztumot szóba hozom.
A távirat tudatja Khuen-Héderváry megbízatását.
A manifesztumról nem tud még a kegyelmes úr. Megmutatom neki. Míg ő olvas, én az ő arcából olvasok. Ez az arc többet beszél, mint negyvennyolc negyvennyolcas obstruáló szónok. És ez az arc elborul.
– Most és itt nem politizálok. Ezt már én kijelentettem tegnapelőtt. Én itt őméltóságáék (a bájos háziasszony felé fordul) vendége vagyok. Nem is vagyok én most Nagyváradon. A kedves, a csodaszép szilasi paradicsomban vagyok. Öt órakor érkezem én voltaképpen ide. A protestáns irodalmi társaság közgyűlésére. De ott is csak vendég vagyok. Nem vagyok a társaság tagja. Bánffy Dezső a politikus, ez alkalommal nincs Nagyváradon. Lehet, majd…
Azután újra a manifesztumot nézi, s én félénken kérdem meg:
– Ugye, kegyelmes uram, ez nem hoz nyugalmat?
Ekkor már a kemény politikus, a nemzet Bánffy Dezsője áll hirtelen elém. Az arca pirosabb, a szeme villogóbb. Beszél, s én hallgatom. Ennyit mond végül:
–…De nem politizálok. Igaz. Amit mondtam, nem az újságírónak mondtam. Ön előtt mégis nyilatkozom. Három szót mondok. Ez nem megoldás…
*
És én örömmel ígérem és tartom meg, amire báró Bánffy Dezső kért. Ezt a három szót vártuk mi. A királyi manifesztum semmit sem mond, és rettenetesen sokat is mond. A király a hadsereg vezérletének, vezényletének és belszervezetének a jogait felségjogoknak tartja. Nem vitatjuk el. Nem vitatja el báró Bánffy Dezső sem. De vajon őfelsége a magyar vezényleti nyelv kérdését is idesorozza? Ez a puctum saliens. Úgy látszik, hogy a király nem akar engedni, s nagyon különösen, fenyegetően hangzik a fejedelmi szózat: „én most is ragaszkodom a kiegyezéshez”. És Chlopyról nincs szó sem. Elégtételt nem kap a néptörzs. Korbácsot azonban kaphat. És ráadásul marad a granicsár…
*
Báró Bánffy Dezső három szóval nyilatkozott csupán: „ez nem megoldás”. Bizony ez nem megoldás, s a szívemből tört fel a kérdés:
– Hamar viszontlátjuk Nagyváradon, kegyelmes uram?
– Nem tudom. Lehet. Lehet, hogy báró Bánffy Dezső, a politikus is lejön. Lejöhet. Ez persze nem csupán rajtam áll.
A búcsúzásnál pedig újra figyelmeztetett:
– Nem politizáltam, s még mindig ne politizáljunk. Azt a három szót megírhatja. Egyebet nem mondtam.
És nem is mondott egyebet a kegyelmes úr. Hálás vagyok, hogy ennyit mondott. Eleget mondott… Az utcák őszi fénye tűnőben már. A három szó cseng fülemben. Ez az erős, nagy magyar ember talán az egyetlen tisztán látó. Minden beteljesedett, amit valamikor jósolt. Mi lesz vajon? A dolgok kérlelhetetlenül, kegyetlenül halmozódnak egymásra. A józanságra és tisztán látásra még mindig nem kerül sor. Históriai idők ezek valóban. Jön, jön a nagy perc, mikor báró Bánffy Dezsőnek ki kell mondani a – negyedik szót is…
Nagyváradi Napló 1903. szeptember 24.
