159. GRÓF TISZA ISTVÁN
159. GRÓF TISZA ISTVÁN
A nagyváradi és Bihar vármegyei hívek már régi ideje hirdették.
– Ő következik. Gróf Tisza Istvánnak kell jönnie.
És ő jön. Ember lehet ez magáért. Még nem is fait accompli a dolog s már kavarodásban vannak a lelkek, itt lármás örömben, ott háborgásban, amott meg megmagyarázhatatlan nyugtalanságban. A hosszú tespedés után ez az ember vihart hoz. Tisztító vihart…
Voltaképpen örvendeznünk kell. Hogy Széll Kálmán, ez a hiú, önimádó, kokott lelkű, paktáló elmúlik: már ez magában szerencse. Hogy a régi liberálisok végre talpukra tudtak állani: ez még nagyobb szerencse. Lehet, hogy utolsó nagy erőkifejtése ez a haldokló liberalizmusnak, az a bizonyos utolsó lobbanás. De reméljük a jobbat. Remélni szép, emberi és jó dolog is. Lehet, hogy csoda történik, és sikerül összetörni a nagyon fölnövekedett klerikális-agrárius-nacionalista reakciót, ezt a csak Magyarországon lehetséges, veszedelmes összeszövetkezést, mely pár év óta megsemmisítéssel fenyeget minden liberális és még el nem úsztatott eredményt.
Reménykedéssel nézünk gróf Tisza István ideje elé. Az auspiciumok a legszebbek. Akit olyan korán, eleve úgy átkoz Bartha Miklós, fenyeget a volt nemzeti párti jezsuita tábor, Rakovszky István és a néppárt: az valaki. Olyan valaki, akinek egyénisége sokat ígérő a hamupipőke liberalizmus számára.
Ha csakugyan gróf Tisza István ideje következik, a Tisza–Wekerle–Bánffy-kormányzás szellemének föléledése s harcra kerülése következik. A stagnálás, a fullasztó rendszer után a fejlődés. Mert a fejlődés micsoda? Az erők harca. Vagy bátor, agilis liberalizmus jöjjön, vagy nyílt reakció, hogy az erőknek helyük, kedvük és módjuk legyen az összemérkőzésre. Csak a zoltánok sajnálhatják Széll Kálmán elmúlását. Nekik kedvezett ez a szerencsétlen, bűnös rezsim. Mindenkinek és minden másnak ártott. Mert valósággal elfojtotta az életet, s utána csak jobb következhetik.
Nagyváradon és Bihar vármegyében csábítja az embert, hogy gróf Tisza István előtérbe lépésekor lokálpatrióta örömei legyenek az erősebbek. Bennünket ez a csábítás elkerült. Örvendezünk, mert jogunk van örvendezni. Volt olyan idő, hogy csaknem egyedül állottunk a sajtóban, kik hirdettük a Széll-rezsim veszedelmét, s kis erőnkkel állandóan küzdöttünk az új, a hazug, a bűnös rendszer ellen. Van hát okunk örvendezésre. Ami meg gróf Tisza Istvánt illeti, sohasem az ő politikai hitvallása ellen küzdöttünk, csak a hitvallás megnyilatkozó módusainak egyik-másika ellen. Mert tudtuk, hogy Magyarországon erősebb liberalizmusú lehetséges politikus nincs gr. Tisza Istvánnál.
A magyar közélet mindenesetre nagy válság előtt áll. Most fog eldőlni, hogy tud-e életre és cselekvésre kelni a magyar liberalizmus.
Ha gróf Tisza István bebizonyítja, hogy tud: ez ország örök hálájára lesz érdeme. Ha nem: jöjjön a nyílt reakció. Váltsa ki ez országból az új erőket, az új liberalizmust, mely majd bizton leszámol a reakcióval. Ez a nagy kérdés dől el most. Ezért nagyszerű esemény a Széll Kálmán bukása s a gróf Tisza István előlépése…
Nagyváradi Napló 1903. június 17.
