161. A FÖLFORGATOTT NAGYVÁRAD ÉS AZ ÚJ VÁROSHÁZA
161. A FÖLFORGATOTT NAGYVÁRAD ÉS AZ ÚJ VÁROSHÁZA
Mintha valahol az Unió egyik új tisztásán volnánk, hol hangya-módon dolgoznak a modern városalapítók. Mintha újjá akarnák csinálni ezt a várost, olyan képe van. Aki nem a tyúkszemei szempontjából nézi ezt a nagy fölforgató munkát, örvendezéssel, sőt bizonyos gyönyörűséggel telhet el. Az a kép, amit most Nagyvárad mutat, eleven, modern, erőt mutató, szinte amerikai. Itt rombolnak. Amott már szinte kész egy új palota. Az utcákon árkokat ásnak, kábeleket fektetnek. A Bémer téren rombolnak egy régi házat, hogy helyet adjon egy új palotának. A Füchsl-palota a Kossuth utca és Nagypiac tér sarkán készen áll, művészi munka, új látnivaló. Rengeteg új, nagy építő tervek beszéltetnek magukról.
Mindezek fölött pedig immár kibontakozóban Nagyvárad új székházának imponáló, hatalmas és mégis megkapó képe. A fölbontott utcák, omló házfalak s lerakott fundamentumok közepette mint diadalmas szilárdság emelkedik az új székház. Nemcsak az új, az amerikaiasan készülő Nagyváradnak egyik legsúlyosabb, kész eredménye, de – úgy sejtjük – büszkesége annak is, kinek agyából rajzolódtak ide ezek a hatalmas vonalak, nagy hatások. Mert hatalmas munka az új székház. Szinte érthetetlen, hogy már szinte készen és teljes hatásban áll, büszkeséggel tölti el a rátekintő nagyváradi patriótát, s mégsem dicsekszünk el vele. Úgy tetszik nekünk, egy régi nagyváradi szisztéma ez. Sehol sem tudnak úgy és olyan pontosan ítélni és értékelni, mint Nagyváradon, de tovább aztán nem is mennek. Van egy sereg szereplő emberünk. Mind kiválóság, magasan fölötte álló az országos színvonalnak. Mindezt tudjuk, de hangosan beismerni már nem akarjuk. Egy kis félénkség, egy kis előkelőség, egy kis irígység s tudja az Isten, még miből alakul ki ez a szisztéma. Így voltunk s vagyunk színészeinkkel, íróembereinkkel stb. Jaj lett volna ifj. Rimanóczy Kálmánnak, ha épít csak egy jól megcsinált alkotmányt, s csak az elvállalt kötelességét teljesíti. De így? A művészember beteges ambíciójával feküdt neki régi kedves ideájának. Száraz, józan, hozzáértő emberek mondják, hogy erre az ambíciójára rá kell fizetnie, azon kívül, hogy lelkének, erejének legjavát rakta a kövekbe. Miután a mai modern arcú Nagyváradot jó részben ő rajzolta meg, triumfálni akart az új székházban, s ez sikerült is neki. És ez mindenki előtt természetesnek tetszik, amiért nem jár elismerés.
Mennyi akadállyal kellett megküzdenie. Odaszorult egy elnyomott zugba, melyre ránehézkedik egy művészietlen templom, melyet eléktelenít egy nyomorúságos part, s elsikkaszt egy szegény utca. És ő meg tudta e helyen konstruálni az ideáját, s megtízszerezni a hatást, mely ígérkezett. Hivatott kritikus hasábokat szórhatna itt el az architektúra szótárából. Mi csak konstatálni tudjuk, hogy az új székház monumentális, hódító. Érezteti a szemlélővel azt a definíciókba nem férő gazdag, titkos elragadó érzést, melyet csak az igazi művészet tud felébreszteni. És ahogy bejárjuk a fölforgatott, a készülő, a modern városalapítók lázában égő Nagyváradot, úgy érezzük, hogy az új székház méltó arra, hogy hozzáépüljön a jövendő Nagyvárad…
Nagyváradi Napló 1903. június 21.
