173. BARTHA MIKLÓS A NAGYVÁRADI TISZTVISELŐKRŐL
173. BARTHA MIKLÓS A NAGYVÁRADI TISZTVISELŐKRŐL
A reakció buzgó csahosa, miután kijelentette nagy pátosszal, hogy ő senkitől többé se törvény előtt, se más úton elégtételt nem vesz, még buzgóbban és még toporzékolóbb dühvel gázol a mások becsületébe. Most legújabban a dr. Barabás Béla védőjéül tolja fel magát, és ilyen minőségében a sárga földig gyalázza le a nagyváradi tisztviselőket. Ugyanazokat a tisztviselőket, akiket egekig magasztalt s akikről hozsannákat szerzett a „Magyarország”-ban, mikor azok az ő ízlésének megfelelőleg megbuktatták Nagyváradon Tisza Kálmánt, és Barabás Bélára adták szavazatukat.
Most aztán, hogy a józanul gondolkozó nagyváradi tisztviselők belátták, hogy milyen veszedelembe sodorják az országot Barabásék és Bartháék az obstrukció további folytatásával, aminek következtében sem az exlex állapot nem érhet véget, sem a legfontosabb és legsürgősebb törvényjavaslatok nem kerülhetnek elintézésre, és e véleményüknek nyílt és hazafias aggodalommal kifejezést is adtak Nagyvárad képviselője előtt, Bartha Miklós tajtékzó dühvel tör a nagyváradi érdemes tisztviselői karra, írván róluk a következőket:
„Az obstrukcióval szemben csupán a nagyváradi tisztviselők kara mutatkozott. Ez a különös csapat előbb megszökött a szabadelvű pártból, és megbuktatta Tiszát, mikor már nem volt rajta nyalni való; azután megszökött a függetlenségi pártból és cserbenhagyta a magyar nyelv ügyét. Mind a két szökést saját zsebének érdekében követte el. Minő kapzsiság! Milyen falánkság! És milyen határtalan mértéke a szerénytelenségnek!
Ettől a csúf esettől eltekintve, az ország tisztviselői és tanárai nemes példát adnak a hazafiságból, a fajszeretetből és az áldozatkészségből. Méltók arra, hogy hazánk közügyeinek vezetésében szerepük legyen. Isten áldja meg oket nehéz sorsukban, és tartsa meg tiszteletreméltó érzéseiket.”
Íme, ilyen mosdatlan stílusban zeng a nemzet nyomorékja azokról a tisztviselőkről, akik nemrégen még „követésre méltó nemes példák” voltak szerinte az ország tisztviselői előtt; rabszolgaláncot nem tűrő, független meggyőződésű, kitűnő hazafiak, akik egy Tisza Kálmán ellen is bátran és férfiasan érvényesítették lelkük sugallatát, tiszta meggyőződésüket.
Ebből a szemérmetlen trivialitásból levonhatják a konzekvenciákat a nagyváradi tisztviselők, akik bizonyára meg fogják tudni adni a méltó választ Bartha Miklós gyalázkodására.
Nagyváradi Napló 1903. július 21.
