150. A NÉV
150. A NÉV
A botrányról nem írtak a párizsi lapok. Csak van eszük? Tehát mi sem olvastunk róla a magyar újságokban. Kár. Gyönyörű adat ahhoz a nagy morális anarchiához, melyben ez a mi világunk ma leledzik. És olvasnivalónak is érdekes.
Hallják tehát. Egy párizsi kiadó cikket rendel egy ifjú, párizsi írónál. Elkészül a cikk. Az ifjú író nagy hevüléssel, mindent odaadó ambicióval írta meg. Közben természetesen fölszedte érte a kis pénzt is. És várja, hogy megjelenjen a cikk.
Nem kellett sokáig várnia. A kitűnő cikk nagyszerű folyóiratban kapott helyet. A kiadó cég parádés árujában. A cikk alatt pedig egy divatos és érdekes író divatos és érdekes neve ékeskedett.
Az ifjú író halálra sebzett lélekkel írt levelet a divatos és érdekes írónak. Megkapta a választ:
– Kedves uram, nagyon szép az ön cikke. Nekem kellett volna megírni. Én azt válaszoltam, nincs időm. Erre jó pénzért csak arra kértek, adjam oda a nevem egy kész íráshoz. Szokás szerint beleegyeztem. Nagyon tetszett nekem az az írás. Nagyrabecsülöm önt, uram, hogy szép cikkével engem nem kompromittált.
Az ifjú író azonban nem csöndesedett le a levélre. Hiába mondták neki, hogy a Név, a Név, mindennél több. A vége az lett, hogy ő reá támadt mindenki. Milyen szemtelenek ezek a fiatalok. Hát ki kíváncsi az ő írásukra? Hogy esetleg kitűnően írnak. Ki a fenének kell az, ami kitűnő? A közönségnek a Név kell, a Név.
Bizonyos, hogy ez a kitűnő, ifjú író elveszett ember. Ez se kap többet megbízást kiadó cégtől soha. Elbukik, miként az ó-szabású tragikus hősök. Szembehelyezkedett a világrenddel. A szerencsétlen. A Név, a Név ellen mert ő kikelni. Még párbajra is kihívták.
Tessék ennek az esetnek megbocsátani, hogy irodalmi eset. Végre is francia eset, és nem tehet róla, hogy Franciaországban érdekli az embereket az irodalom. Nekünk mindig nehezünkre esik az, mikor némelyek szuggeráló mániába esnek, s mi nem is azért rukkoltunk elő a francia botránnyal, mert irodalmi. Üsse kő az irodalmat.
De a Név, a Név. Édes, jó publikum, hogy csalatod te magadat minden táján a világnak. Kényelmedet, tunyaságodat de ki is használják. Telelármázzák a füledet névvel. Tudós: a Név. Hazafi: a Név. Művész: a Név. Szépség: a Név, a Név, a Név, a Név.
Rettenetes anarchia ez. A sajtó nagy áldásai mellett egyik sötét átok. Hadd állapítson, ítéljen a nyomtatott betű. És az ügyes svihák, aki a nyomtatott betűt is be tudja csapni. Aki minden gyámoltalan s névtelen értéket a Név zsebeibe tud begyömöszölni. Ez így van Rajnán túl, Rajnán innen, Pó vidékén, Duna mentén. És mindenben. És ezt még el sem hiszik minden emberfiának.
Én is legokosabban tettem volna, hogy megírva e kicsike írást, fölvettem volna érte a pénzt, s kerestem volna hozzá egy Nevet. Akinek elhigyjék még az – igazságot is.
Budapesti Napló 1905. augusztus 5.
Lellei.
