3. A MAGYAR BOSHIDO
3. A MAGYAR BOSHIDO
– Levél a külföldre –
… A kaszinók, a mi kaszinóink? Erről is sokat beszélgettünk, ugy-e, kedves barátom? Csöndes, szép napokon, ott a tenger mellett, míg a szezón nem uszította rá szépséges Nizzánkra az előkelő világcsavargók raját.
Ugy-e tudja, hogy mi a Boshido? A japáni gavallér-morál kódexe. Híres ópus, híres mű, nagy könyv.
Van nekünk is ilyen Boshidónk. Magyar Boshidó. Kodifikálva nincs még. Majd arra is rákerül a sor. De vannak kúriái. A magyar Boshidó kúriái. Ime ezek a kaszinók, a mi kaszinóink, kedves barátom, provánszi poétám.
Tudja: mi most az új magyar föllendülés korában élünk itt, Hunniában. Csupa nemes csapongás a nemzeti lélek. Ma már a rokonainkat is megválogatjuk. Még nemrégen megtette a török. Sőt halászgató, jégtörő osztyák atyafiainkat sem vetettük meg. Ma már ez nem így van. Az elmosott nációk közül nem vállaljuk csak a dicsőséges szumírt. Az élők közül, néhány hónap óta, kegyesen akceptáljuk a japánit. Pláne mióta híre jött, hogy a fölséges mikádó máról-holnapra, egy kicsi tollvonással eltörülte az egész japáni társadalmi evolúciót, a szocialista pártot, a sajtót. Na, ezek okvetlenül rokonaink!… Igaz, hogy Japán harminc év alatt eltanulta a nyugati kultúra minden technikáját. Hogy ott már magas kultúrélet ébredez. Na, de mi csak azt követjük, ami nekünk tetszik…
A magyar kaszinók… Oh, azok nagyszerű institúciók. És nagyszerű elme gondolta ki őket. Olyan elme, melyre büszke volna az önök nagy nációja is, kedves barátom.
Összeseregeltetni a magyar társadalom-embrió erőit. Nemzeti intelligenciát teremteni. Módot adni az előretörtetésre ez eszmékkel nehezen barátkozó nemzetnek. Kigyógyítani, ha lehet, örökölt, keleti ideafóbiájából a magyar embert. Vérbe vinni a könyv, a nyomtatott betű imádását. Istápolni a művészetet, lelkesedésre, magas repülésre szoktatni a lelkeket. Ellátni eszmékkel az egész nemzeti életet. Nemes szórakozást adni… És nem is lehet mindezt elsorolni. Fölséges célok egyig.
És most ön azt gondolja, hogy ezek a nemzetvezető, nemes szervek ilyen ragyogó program-piedesztálon sokat, nagyon sokat beszéltetnek magukról?… Úgy van: sokat. Ime tegnap is iszonyú drámában, vérben kipusztult egy család. Férj és feleség. A magyar Boshidó rájuk parancsolta a harakirit, miként a japáni Boshidó szokta. Eddig éltek messze a városi zajtól, munkában, értelemben, becsületben, komolyságban és szeretetben. Egy kis pénzük is volt, Följöttek a magyar élet fókuszába, Budapestre. A férfi szerepre vágyott, tágasabb életre, több élettartalomra. Hol és miként keresse ezt, ha nem ott, hol az erők és eszmék iskolája van, s honnan az erők és az eszmék áradnak a nemzeti társadalomba: a kaszinóban. És otthagyta a becsületes, munkás, értelmes múlt minden gyümölcsét. Ott, a kaszinóban. Elvesztette a pénzét, a hitét, az ambícióját, a családi tűzhelyét, a felesége életét, az idegrendszerét. Végül megcsinálta a harakirit, miként a magyar Boshidó kívánja. Havas Ágostonnak hívták a szegényt.
És most, kedves barátom, újra beszélnek a kaszinóról, a mi kaszinóinkról. Ilyenkor mindig sokat beszélnek. Ilyenek a mi kaszinóink társadalmi chef d’oeuvre-jei az örökös nagy munkán kívül, mellyel az újabb és újabb társadalmi kasztokat fabrikálják. A többi, a színházi heccek, a lovagias komédiák, a politikai katilináriák s egyebek: már ráadások csak.
Mindezt nem beszéltem el akkoriban mind, a Palais-Jetée-vel szemben, a parton, a padon, a ragyogó nap alatt, a derűs csöndességben, mikor beszéltem önnel, kedves barátom, a mi életünkről, a mi magyar életünkről, mely az ön provánszi lelkét érthetetlen módon, nagyon érdekelte…
Most itt választások vannak. És százszorozottan fakad fel mindaz a mérges genny, melynek íme szomorú csúnyaságát keserves szívvel megmutattam egy olyan kaszinói esettel, mely olyan gyakori itt, mint a véres, de hősi önfeláldozás egyoldalú, új rokonainknál a fölkelő nap országában.
A magyar Boshidó szelleme lebeg most a mi országunk fölött. A magyar Boshidóé, mely nincs kodifikálva, de kötelező. Senki se csinálja azt, amihez ért. Ne legyen az a társadalmi értékmérő, ami kipróbált erejű, biztos kultúrájú országokban szokott lenni. Arra bízzuk a cselekvést, aki legjobban tud kiabálni. Az legyen magyar gavallér, akinek – mi sűrű eset – menekülve idegen egek alá, a konyhalegénységig is sokat kell majd tanulnia. Próbáljuk megcsalni a munkát lázas semmittevéssel, szemfényvesztéssel és üres pöfékeléssel. A pénzt ne úgy tekintsük, mint becsületes kamatát az egyéni verejtékezésnek, de valaminek, amit ravaszul ki kell húzni a más zsebéből s ami esetleg bálvány, különösen a címes uraknál, de egyébként is az, mert lehet vele címeket venni, mely egyébként legszomorúbb cégére egy rettenetesen antidemokratikus nyavalyának. Az érdektelenséget ki kell csúfolni. Játszani kell a siralmas nemzeti hiúság s még siralmasabb nemzeti instruálatlanság hangszerein. Üvöltve üdvözölni a sikert, ha gonosz, észre sem venni, ha igaz…
Ime néhány princípiuma a magyar Boshidónak. És még van egy sereg…
A siker, a siker… Hát választanak itt most, kedves barátom. A kártyaasztalok géniuszai kiröppentek egy nagy, országos makaótúrra. A magyar Boshidó erkölcsei ficánkoló erőben tombolnak. S a kaszinókban, a magyar társadalom e nemzetvezető, nemes szerveiben ideges nyugtalanság honol. Milyen lesz a kaszinók Magyarországa, elsülnek-e a Boshidó-puskák, fognak-e aratni a pompás ármányok…
És mindezek alatt, ott lent, hova a kaszinók ablakaiból nem lehet látni s nem szokás, legfeljebb voks-horgászás céljából, nézni: ott vergődnek a milliók tömegei.
Lesz-e erejük ezeknek a páriáknak valamikor fölemelkedni? És a fehér holló számú becsületes törekvések ki tudják-e végre kezdeni a magyar Boshidót? Ne kérdezze, kedves barátom, mert nagyon szomorú volna a válasz… És ki tudja, mit akarnak a magyar Boshidó kúriáin?…
Budapesti Napló 1905. január 3.
