34. VÉNUSZ ÉS AZ ÁLMOK
34. VÉNUSZ ÉS AZ ÁLMOK
Menzel nem ismerte az asszonyokat. Soha életében. Diadalmas piktorként és excellenciás nagyúrként szállott a sírba. Goethe óta nem volt talán ilyen harmónikus, teljes földi karrier. De a csókból mi sem jutott neki. Így híresztelik ezt, és így beszélik világszerte. …Viszont szegény Hartleben, akiről s bús haláláról írtak majdnem annyit a magyar lapok, mint a berlini nagy festő öregről s kései, szép végelgyengüléséről, milyen más sorsot kapott az emberi életek elvégezőjétől, mint a nagy Menzel. Ő ismerte bezzeg a csókot. És nem jutott el még csak a legmagasabb rendjelekig sem. Hát még milyen messze maradt lelke művészterveitől!… És hogy kihullott az asszonyok kezéből is. Meghalt delírium tremensben. A szivét elégetik Bresciában. Az asszonyainak pedig, a két állandónak, csak villát hagy, tantiéme-jogokat s értékpapírokat. Művészterveit az asszonyokhoz kötötte, s szomjúságát végre is csak a pálinka oltotta. A feleség és a hű barátnő egyetértésben osztozkodtak rajta, míg élt. Mint férfiún és mint pénzkeresőn. Meg nem értették, előre nem vitték, csalogatták s tönkretették. Ő verseket írt hozzájuk, és pénzt szerzett nekik. Ők, az asszonyok pedig csak venni tudtak tőle, adni neki nem.
E két eset szomszédos és aktuális. Van hozzá egy harmadik is. A híres Medicis-villában, a franciák római művészházába feleséges művész nem teheti be a lábát. A jövő évben talán már ott lesz a Medicis-házban a piktor, a szobrász, a muzsikus, a színész mellett a poéta is. De a poétának sem lesz felesége. Hiába minden ostrom a Medicis-villa ellen. A francia hivatalos világ bölcsen ellentáll. A Medicis-házba, Rómába, a művészetek és művész-álmok szent városába nem küld feleséges művészt a francia kormány. Mintha csak azt akarná mondani: legalább amaz egy-két évig maradjatok az önmagatokéi. A Medicis-villa pedig áll ott Rómában, mint egy kis mementó a világ művészeinek: ne házasodjatok; s a házasságtalan csókokkal se éljetek vissza, mert a ti rendeltetéstek a szomjúság, az álom, a balga és édes magasba-törés…
Ugy-e ismerik a Botticelli vásznát? Mars alszik, álmodik. Vénusz nézi. És, oh, miként nézi!… Van abban a nézésben gyöngédség és tigrisség. És valami csodálatosan bájos, de gyilkos irónia… Vénusz nem szereti, ha a férfi álmodik. A művész kiegyezhet minden más istennel. Evvel az eggyel, Vénusszal nem. Ez az egész férfiút követeli s az összes álmokat.
Nem hirdetjük föltétlenül a művész-celibátus tanát. De tolakodóan áll előttünk a két szomszédos halott árnya, a Menzelé s a Hartlebené. Hiszen rettenetes a csókról lemondani. De nem rettenetesebb rájönni arra, hogy a csóknál a pálinka is többet ad vissza az elveszített álmoknál? [!]… És élhet-e művész álmok nélkül?…
Budapesti Napló 1905. február 22.
A. E.
