44. NAFTALI – NAFTÁLIA
44. NAFTALI – NAFTÁLIA
Mert Naftali az Naftália és Naftália az Naftali. Vegye a dolgot tragikusan Orlai Antal. Vagy, akinek kenyere. Nem új dolog a sztropkói csoda. De nem új dolog a latin mondás sem, hogy: a „si duo faciunt idem, non estidem.” Hát ki vágyik a császár kenyerére? Népies magyar írók, avagy igazabban szólván: népieskedők, úgy festették s festik a magyar legényt, hogy az belehal az untauglichba. Hát megesik ez is. Sok csodabogara van a jó istenkének. De viszont Mikszáth Kálmánnak van egy bájos novellája Mariskáról, Mariska bizony éppen annyi joggal Mariska, mint Naftália Naftália. Mariska: magyar paraszt (masculini generis), talán Mihály volt ő igazán. De egy kis anyakönyvi igazítás, és Mihálynak nem kellett októbernek első napján bemasírozni. Hát igazán a galíciai izraeliták találták ki a nőneműsítést? Avagy csak éppen ezek a kaftános, vézna, semmi fiúk hiányoznak a k.u.k. regimentekből? És sötétségben-élők nincsenek más részén az országnak, csak Galícia felé? Üssük-e agyon a nazarénusokat, mert nem akarnak fegyvert fogni? De viszont a babona és a bűn csak a kaftánok táján ismerős? A havasok oláh népe, csupa munkás és magyar kultúra persze? Dél-Magyarországon pedig sohse hallottak uzsorásokról úgy-e? A büntető bíróknak nincs-e másutt dolguk? Csak a sadagorai és a máramarosszigeti rabbik és kollegáik olyan papok, akik nem állanak természettani alapon?
Maradjunk a felvidéki katonaszabadításnál. Új dolog-e az, hogy a galíciai söpredék nem első rendű emberanyag? Özönlésükre, ha jól tudjuk, dr. Mezei Ferenc figyelmeztette a magyar társadalmat. Kik vívják ellenük a legmagyarabb; legcivilizátoribb harcot, mint az intelligens magyar zsidók? Bigottságukat, magyartalanságukat, vadságukat, piszkosságukat ante Egan látták már, s panaszolták éppen a magyar zsidók, a zsidó vallású magyarok, kik sejtették is talán, hogy a Jehova-közösség már elég lesz arra, hogy a gyűlölködés identifikáljon. Még csak az anyakönyvhamisítást, a katonaszabadítást is zsidó magyarok jegyezték le először. Olvasom például Wolfner Pál egy írását. Novellaszerű írás, rajz a határszéli világból. Néhány hónappal ezelőtt jelent meg egy heti lapban. Járási orvosnak kerül le a rutén vidékre a fiatal Grün doktor. Mint az ,,Elnémult harangok” kálvinista papja, ő is a világosságot és a magyarságot akarja e sötét országban terjeszteni. A kaftánosok összeesküsznek ellene, a hitehagyott ellen, mert nem akarja az anyakönyvet úgy kiigazítani, hogy a Wolf Zélig fia – leány. Ők ezt nem tudják bűnnek látni, mert nem tanították meg erre őket. Ismertem erdélyi oláh legényeket, kik húsz éves korukban nem tudták, mire való a pénz. Hiszen az egész világon nincs talán olyan lelki sötétség, mint e szép ország egyes helyein. De nem csak a kaftánosok között, kikről jól írja Wolfner Pál: „Messze – Budapesten – olykor szóba kerül az ő dolguk is, és ilyenkor támadnak ellenségeik és védelmezőik egyaránt. De ellenségek és védelmezők a kaftános embereknek csak a vallását látják, azért támadják, azért oltalmazzák őket. Azt, hogy babonában, tudatlanságban elmaradt, sötét fanatizmusban tartott néppel van dolguk, ilyenkor alig jut eszükbe.” Oh mások között sincs másképpen.
Ez az! Ez az igazság. Románia és Oroszország nem lehetünk! Különben is, ha minden sötétségben tartott, civilizálatlan, magyar- és kultúra-ellenes elemet ki akarnánk innen zsuppoltatni, nagyon kevés dolga maradna a következő népszámlálásnak.
Más itt a panacea. Ezt nem halljuk. Éppen azoktól, kik chauvinebbek Árpádnál, Horváth Istvánnál. Magyarság és világosság mindenféle honi sötétség (rabbinusos, plébánusos, tiszteletes, pópás, demagógos, kuruzslós, és a többi) ellen. Ez még magyarabbul: kötelező állami népoktatás. Ezt halljuk, mert ez kell. Addig hiába nyomoz Orlai Antal, hiába ezer mentő (és mementó!) akció. Addig nem vehetjük a dolgot tragikusan. Mi lenne, ha minden sötétséget, elmaradottságot, bűnt, tragikusan vennénk? Nem járna itt más, csak kétségbeesett vagy megbolondult ember. Tessék elhinni: a Wolf Zéligek kérdése is súlyos kérdés; de talán mégsem minden bajunknak a kaftán és Naftali–Naftália, meg a katonaszabadítás az oka. Vigyünk magyarságot, kultúrát és módot az életre a legsötétebb Zemplénbe, Máramarosba, Biharba, Krassó-Szörénybe, Szilágyba, Árvába és annyi sok helyre. Mód csak egy van: kötelező, általános állami népoktatás. Tetszik? Nekünk igen. És minket ettől nem tántoríthatnak el semmilyen vallású csodarabbik.
Budapesti Napló 1905. március 8.
Ady Endre
