113. AZ ÖSZTÖN
113. AZ ÖSZTÖN
– Bemutató előadás a Nemzeti Színházban –
Henry Kistemaekers belga, s így nagy talentuma van a defektusok sokszorozására. De mivel belga, nagyon ügyes és ravasz. A belga a franciák – örménye.
A L’instinct, Az ösztön: szélhámos dráma. Affektált antipaganizmusa, kiszurkolt problémája – majdnem nevetséges.
Francia íróknál lehet csak még ezidőszerint obszerválni valamit. Valami lebegést Ég és Föld között. Ragaszkodást a régi iskolához, kacérkodást a szent humanizmussal és sardouskodást a színpadi siker érdekében: egyszerre és együtt. Kistemaekers ez okos tervezők egyik óriása. Nincs abban csodálni való, ha sikere van Párizsban. Ez a belga első sorban is ízig modern kultúrember. És idegember természetesen. Mivel pedig nem zseni, beszélni csak a magafajtájúakhoz tud. Az érdeklődő, modern emberekhez. Természetes ezekből, hogy Budapesten sokszor dadogásnak hallik a beszéde. Ami a darabjában érdekes, merész, különös, az csak intenzív, intellektuális élet levegőjében kényszerít ki tapsot. Ez nem a Nemzeti Színház közönségének a kicsinylése. De egyszerű megállapítása annak a különbségnek, mely Budapest egyszerűbb s Párizs nagyon komplikált élete között van.
Miért Az ösztön a darab címe? Ez a cím az irodalmi márka. Kistemaekers azt akarja elhitetni, hogy az ő témája: az ősember ösztönének és a kultúrember altruizmusának az összeütközése. Egy szó sem igaz ebből. A jeles orvostanárnak neuraszténiás a felesége. Sőt hisztérioneuraszténiás. A hisztériás asszony egy tüdőbajos ifjúba bolondul bele. Az ifjú halálra válik a légyotton. Az orvostanár a vérthányó, betörtfejű csábítóhoz siet. Megölje vagy megmentse? Persze, hogy megmenti. Mert világos előtte, hogy ez a kadáver tisztán hagyta az ő asszonyát.
Mindez ravasz, szép, borzongató. De sok helyütt igen-igen unalmas. Siker azért volt, nagy siker. Holott két nagyon rossz színészkedésnek voltunk kényszerű tanúi. Éppen két nagy szerepben. Nyafogó, lelketlen volt P. Márkus Emma. És hogy milyen rossz színész Mihályfi, ma a leglelkesebb híve is konstatálhatta, ha van ilyen. Annál több gyönyörűségünk telt Odry Árpádban és Pethes Imrében. Nemes, előkelő aktor ez a két fiatal. Elég kedves Vízvári Mariska. Ügyes Horváth Jenő. Volt taps elegendő.
Budapesti Napló 1906. március 10.
Dyb
