171. EGY MÁSIK VÁLASZTÁS
171. EGY MÁSIK VÁLASZTÁS
Franciaország megmarad a forradalom országának. A Sarrien-kormány győzelme vetekedik a Wekerle-kormányéval. Talán a bátor és optimista Clemenceau se remélt ennyit. De azért Párizsban senkise mondja, hogy la mariée est trop belle. Sőt maga Clemenceau büszkén és hangosan vágta ki a szentenciát:
– Franciaország az akció politikáját óhajtja. Franciaország előre akar haladni.
Telegráfdrótok és expresszvonatok idején is milyen messze van a Szajna a Dunától. Franciaország választott és elsöpörte a – nacionalizmust. Százezrekkel nőttek meg a radikális pártok. Magyarországnak ma talán annyi választója sincs, ahányat egy választáson hódított ott a radikalizmus.
Catalaunumi csata volt e csata. Nagy halottak feküsznek a harctéren. Ha a gyászolók méltóan akarnának gyászolni, a Notre-Dame-tól a Szent-Péter templomig libegne el egy-egy gyászfátyol.
Pedig e harcra éveken keresztül készült a nagy koalíció. Szent szövetsége minden reakciós pereputtynak. Jó időben hazamehetett a dicső Deroulede is. Finom márkinék rendeztek hatásos ájulásokat a megostromolt oltár előtt. A derék abbék is megtették a magukét. Néhány nagy botrány is a malmukra hajtotta a vizet. Kipattant, régibb titokból bizonyos, hogy szent pénz is volt bőségesen a kasszában. A munkászavargások, a szocialista veszedelem mindenütt hálás jelszavát is szájukba rágták. Sok jó auspiciumukat föl se lehet sorolni. S az eredmény – szörnyű bukás.
Európa minden radikális és demokrata mozgalmára friss harmatként hulltak a győzelmi hírek. Ime: a világ nem akar megijedni a maga haladásának árnyékától. A Brunetierek hiába dolgoznak ki elegáns világnézleteket a maradiság számára. Az emberiség megtanulta már, s tudja jól a leckét. Csak vén vagy elbutított népek félnek a bátorságtól. A túlbátor radikalizmus talán árthatott olykor egy-egy társadalomnak. De sohase tud ártani annyit, amennyit használ.
Franciaország nagy eseménye ma talán minket érdekelhet legjobban. Szent ócskaságaink védő tábora kétféle módra szokott nálunk Franciaországgal példálózni. Ha diadalmasan jár forradalmi útján a grande nation, akkor el kell hallgatni diadalait. Akkor Franciaország dekadens és züllő ország: elriasztó példa. Ha pedig zökkenések esnek a nagy úton: odafigyelj magyar. Látod: a nagyszerű, a dicsőséges Franciaország is visszariad a sebes hajtástól. Klerikális francia publicistáktól szedett érvek pöfögnek a magyar levegőben. Csak a minap kellett megtudnunk magyar forrásból, hogy Franciaországban a demokrácia korlátozásában s az általános választói jog szűkítésében fő minden gondolkozónak a feje. Mennyi esetlenség, avagy rosszakarat. Miért nem példálóznak most Franciaországgal a hazai franciák?
Való: nagyszerű és vészes út a francia nemzet útja. Mert új és messiási út. A nagy, elkerülhetetlen világátalakulásra, az új társadalmi berendezkedésre kell példát adnia az egész világnak. És e nagy, állandó, legdicsőbb forradalom élén a hivatalos Franciaország áll. Vezetője, fékezője, szabályozója a forradalomnak. Az átalakulás mindig és mindenütt omlással, bajjal és zajjal jár. Tudja ezt a forradalom nemzete, a haladás esküdött országa s még a napok katasztrófáitól sem rémül meg. Sok ma még az akadály bizonyára. Egyház, tradíció, áltudomány, babona. De a jelszó mégis: előre a forradalom nevében. Az új választás is ezt harsogja.
Az új választás értelme világos. Franciaország el van szánva arra, hogy kitép minden ósdiságot és babonát társadalmából. El akarja végezni a modern ember teljes fölszabadítását. Meg akarja és meg fogja csinálni a munkának, az egyenlő igazságnak, a szolidaritásnak és kultúrának társadalmát. Franciaország nagyszerű és bátor forradalmának indulója átzúg minden országhatáron. Bevattázott füllel lehet-e még sokáig mesézni és dikciózni Magyarországon?
Budapesti Napló 1906. május 10.
(A.)
