30. A NAGY HARMÓNIA
30. A NAGY HARMÓNIA
Lovag Dindár Tivadar kibujdosik Romániába. Éppen úgy, mint Bence Kovács Mózes. Ez a Székelyföldön van így. Nagykamaráson már csupán asszonyok laknak, mint valamikor azon a Szelistyén, melyről derűs történetet írt Mikszáth Kálmán. Politikáról beszélgettem a falumban. Büszke bocskoros nemesekkel, kik ma is átkozzák Kossuth Lajost az elszedett jobbágyok miatt. Megtört emberek ezek is szegények, és egy mondatot duruzsolnak a fülembe:
– Csak annyira javulna az ország sorsa, hogy ingyért mehetne ki az ember Amerikába.
No menjünk tovább… Rakamazon szepegnek a zsidók. A koalició geográfusai megmutatták a mappán a zsidóknak Ogyesszát. Az Alkotmány című újság több ízben ujjongta el magát könnyelműen. Hogy egészen jól folynak a dolgok. Épül a regnum Marianum. Mikor Combes a nagy bombát elhajította, nagyon előkelő francia publicista mondotta:
– Rómának gondoskodnia kell, hogy Franciaország helyett egy új leánya legyen. Alighanem Magyarország lesz az új leány. Ott legépebben élnek a középkor hagyományai.
A grófi járom kezdi viszont már bántani a nyakakat. Még a magyar Mirabeau-kban sem bíznék senki, ha volnának magyar Mirabeau-k.
Soha még nagyobb bomlás nem volt egy országban. Bellum omnium contra omnes: igazán. Sír és sikolt itt az elégedetlenség és a nyugtalanság.
Erre azt mondja Holló Lajos, hogy így történt ez 1848-ban is. Akkor is ilyen rendkívüli volt az összeolvadás. Azt mondja, hogy nincs válaszfal ma Magyarországon. Azt mondja, hogy együtt van az egész ország. Mágnások és polgárok, a nagy magyar parasztság, iparosok, kereskedők, minden rendű és rangú emberek. Nincs pártvillongás, felekezeti széthúzás, rangkülönbség. Az éhség ugyan már fenyeget néhány vidéket. De a pellagrás magyarok is ezt sóhajtják utoljára:
– Boldogok vagyunk, mert grófok is vannak a függetlenségi pártban.
Hát nagyon nagy a harmónia csakugyan. Nagy az egyformaság abban, hogy mindenki – mást akar. És hogy lehetőleg mást is mond, amit akar. The servant of posterity itt mindenki. Senkinek sem kell a jelen. A koalíciós főuraknak pláne csak a régmúlt kell. Egyébként is a koalícióban dühöng legjobban a harmónia. Egy udvarias látogatástól libabőrös borzongás fogja el őket. Egymást akarják kijátszani s együtt akarnak maradni. Félnek egymástól s görcsösen karolják át egymást. Közben újságágyúikkal átlődöznek egymásra. Zoltánék büszkén hirdetik, hogy ők még mindig zoltánok. Nincs csomó, melyet egy karddal akarnának átvágni. A mágnásorrok parfümös zsebkendőkkel védekeznek a bagariaszag ellen. A bagariások köpködik a markukat s várnak. Hát ugyanilyen a harmónia ebben az egész szerencsétlen országban.
Elégedetlen és nyugtalan mindenki. Bomlik minden és bomlik itt – mindenki.
De micsoda vakmerőség 1848-hoz hasonlítani ezt a Bábelt? Kik akarják itt a népet fölszabadítani? És kik ellen kell e fura összeolvadás? Amiről az 1848-cal példálózók beszélnek, arról az ország nem beszél.
Ez őrült zűrzavarban csak egy bizonyos: itt megszületni óhajt a modern, az európai Magyarország. És ami kérdés: sikerül-e a gonosz bábák terve? Az a terv, hogy ez az új Magyarország ne születhessék meg.
Oh dehogy is van itt harmónia. Dehogy is állnak itt úgy a dolgok, mint 1848-ban. Akkor egy ország nemzet akart lenni a nép által. Most egy nagy fölszakadozott kráteren táncolnak azok, akik nem ismerik a természet törvényeit, de csak a maguk céljait.
Kivándorolnak, eszeveszettül dulakodnak vagy éhenhalnak itt az emberek. A nagy harmónia ez. Erről énekel Holló Lajos. Az itt a harmónia, hogy Lovag Dindár Tivadar éppen úgy kivágyik e szerencsétlen országból, mint Bence Kovács Mózes. Lovag Dindár Tivadar éppen úgy nem tud itt megélni, mint Bence Kovács Mózes. Itt csak a koalíciós nagyurak élhetnek. Hiszen éppen azt célozza a Holló Lajos nagy harmóniája, hogy ezek és csak ezek élhessenek itt meg.
Budapesti Napló 1905. november 16.
(A.)
