86. ADY ENDRE VÁLASZA
86. ADY ENDRE VÁLASZA
Kedves és nagyon becsült szerkesztő uram, kérlek: közöld le lapod bármely helyén e levelemet s ne húzz ki belőle egyetlenegy szigorú szót sem. Úgy sejtem már levelem elején, hogy lesznek e levélben szigorú szavak, s nem fogsz ezen csodálkozni. A zilahi Független Újság csúnya támadást intézett ellenem, s erre válaszolok. Miért a Szilágy-ban? Mert én a Független Újság-ról mit sem tudok. Meg akart alakulni, mivel egyszer felszólítottak, hogy egy ilyen című, készülődő lapba írásokat küldjek. Ezt tudom. A kérésnek nem tehettem eleget. Megalakulhatott azóta. Ezt abból sejtem, hogy engem megtámadott. Családom tagjai, jó embereim s mások sok példányban küldték be nekem a Független Újság e számát. Talán az összes példányokat én kaptam. A támadásokat megszoktam. Nyilván: vagyok valaki. Vidéki lapok piszkolódó cikkekre méltatnak Kolozsvárott, Debrecenben, Pozsonyban, Nagyváradon, Aradon s másutt. Budapesti zúglapok külön rovatban próbálnak hajszolni. Semmi ez. Még ezután jön a java. Én nem leszek jámborabb, mint újságíró. Aztán igen merész verskötetemet pénteken küldözgeti szét a kiadóm. De Zilahon szó nélkül nem engedem bántatni magam. Ott épültem, nőttem, s nem mindegy nekem, hogy pátriámban mi mindent mernek velem szemben. Tehát:
1. Tisztelt Független Újság, igenis intellektuel vagyok. Ama jó bolondok közül való, kik nem tudják a Lengyel Zoltánokban látni a legkülönb, legmíveltebb és legjobb magyarokat.
2. A politika piszkos árját borzongva nézem. Ennek az országnak gazdaságban és kultúrában kell erősödnie. Akik nem ezt vallják; igenis Mokány Bercik.
3. Jobb magyar vagyok minden honhazafinál. A magyar Geniusz igájába fogtam magam, s amit csinálok, arra büszke vagyok. Valamikor talán a Független Újságok utódai is azok lesznek. Bátran vallom.
4. A Független Újság belekeverte a dologba a pénzt. Pfuj, pfuj, pfuj. Utálat erről írni. Hatszáz koronát kaptam Szilágy vármegyétől. Nyolcezer frankba, majdnem nyolcezer koronába került külföldi tartózkodásom. Nehéz robottal szereztem meg a differenciát. Persze nagy bűn egy író embert támogatni – hatszáz koronával. A Mokány Bercik Magyarországának hősei egy stikli után, amelyet valamely vármegyeházán elkövettek, ezreket banketteznek el.
5. Ha csak sejteném is, hogy a Független Újság névtelen cikkezője az összeg felhányásával a vármegye hangulatának adott kifejezést, menten érintkezésbe lépnék a vármegye ügyészével. Egyszerre e summát nem tudom visszafizetni, de kötelezvényt adnék, s igen előnyös fizetési feltételeket. Legyen meggyőződve a névtelen Úr, igen alkalmas és végrehajtható adós vagyok.
6. Néhány hónap múlva egy veszedelmes intellektuellel kevesebb lesz. Elhagyom ezt az országot, hogy soha vissza ne térjek. Azonban ne örüljenek: írásaimmal itt leszek akkor is.
7. Semmiféle gorombaságra további polémiába nem megyek.
Budapest, február 4.
Ady Endre
A Budapesti Napló főmunkatársa
Tegnapi postával ismét a következő levelet vettük Ady Endrétől:
Kedves, jó szerkesztő uram, tegnap nyilatkozatot küldtem egy levélben a Szilágynak. Válaszolok elég röviden benne a zilahi Független Újság egy névtelen emberkéjének, ki oktalanul és kicsinyesen engem próbál bántani. Ma expressz-levélben küldi a testvéröcsém a nevezett újság egy újabb számát. Ebben nagy örömemre megint az én bőrömhöz akar férkőzni kis körmeivel valaki, ki Ábrahám Adolf névre hallgat. Úgy látszik, a Független Újság nagyon szeret engem. Figyelmeztetem, hogy ehhez még több alkalmat nyer rövidesen. Új kötetemre egy sereg éhes, irigy és tehetetlen bácsi fog ráfortyanni. Nagy kéj lesz ez, s alig várom. Megjegyzem, hogy sem egészségem, sem nehéz, robotos életem, sem önérzetem nem engedik meg, hogy minden kis zümmögést meghalljak. Budapesten nem teszem meg; Zilahon és ezúttal igen. Nem hiszem ugyan, hogy testvéröcsémnek igaza volna, s ha hallgatnék, „lehetetlenné válnék a vármegyémben”. Szilágy vármegye értelmiségét nem bántottam, nem is bánthattam. Csak I. számú kis kötekedőm gyanúsíthatott meg ilyesmivel. A II. számúnak, Ábrahámnak, kurtán felelek. Pontius Pilátus, a római pápa, a dalai láma, a koalició és senki a világon nekem s így bárkinek meg nem tilthatják, hogy Homéroszról, Shakespeare-ről, Ibsenről, Arany Jánosról vagy akár Rátkay Lászlóról és Pósa Lajosról úgy ítélkezzünk, ahogy éppen nekünk tetszik. Erről kultúremberek között már nincs vita. Hogy én mennyit érek, ezt nem az Ábrahámok és Adolfok fogják eldönteni. Minden esetre új hanggal, új stílussal jövök, tehát harccal jövök. Sok Ábrahám Adolf köpköd felém, de olyan szimpatiákkal dicsekedhetem, amilyenekkel régen nem találkozott magyar író. Végre is Pikler Gyula, Ignotus, Ambrus Zoltán, Bródy Sándor, Ágai Adolf, Kabos Ede, Vészi József stb., stb., nagyrabecsülése kárpótolhat Ábrahám úrékért, kik Budapesten is sokan vannak. Ábrahám úr röviden: értelmetlen úr. Ismeri Ignotust: verset ír. Ejnye beh kedves! Én ellenem pedig egy régi versem két sorát citálja bizonyságául, hogy nincsenek – jó rímeim. Megjegyzem, hogy e versem éppen arra kísérlet, hogy a rímet bizonyos hangulatoknál – nélkülözzem. És e versben Rimbaud-k és mások, hitvány dekadensek után, e kísérletem igen szépen sikerült. Ezt a verset csak az én tudomásom szerint is pár száz ember könyv nélkül szavalja. És e versben Ábrahám úr rímet keres! Menjünk tovább. Én e versem már régen megtagadtam. Azóta közel száz verset írtam. Ezek azok, melyekkel csatába megyek. Bizony, ezeket aligha ismerik Adolfék, s nem is kívánom, hogy ismerjék. Az ő tetszésükre nem pályázom.
Ha elkésett e levelem, kedves, jó szerkesztő uram, közöld a következő számban. Ha beérte a másikat: postscriptumnak. Fogadd még azt az ígéretemet, hogy több válasszal s ilyen írással nem molesztállak. Csinálom a magam dolgait a magam művészi hitvallása szerint mindaddig, – lehet: rövid ideig – míg csak élek. Szúnyogok csípésére többé nem reagálok, még hazai szúnyogokéra sem. Csinálom, írom, adom verseimmel lelkemből a legjobbat. Akinek nem tetszem, írkáljon, vagy pukkadjon meg.
Hálával és szeretettel üdvözli a Szilágy-ot s minden Szilágy vármegyei jó emberét tisztelő híved
Szabadság 1906. február 8.
Ady Endre
