87. KIS TÖRTÉNETEK NAGYURAKRÓL
87. KIS TÖRTÉNETEK NAGYURAKRÓL
(Apró eseteket mesélünk el itt az arisztokrácia köréből. Újabban a hírlapok nagyon érdeklődnek a főrangú világ iránt. Mi tehát csak kötelességet teljesítünk, ha olykor szintén írunk mágnások eseteiről. )
I.
A gróf arcképe
A gróf arcképe
Valaki kiadta a jelszót egy magyar vármegyében: festesse meg minden község a maga tanácsterme számára a gróf arcképét. A gróf igen érdemes férfiú, mivel a félvármegye az övé. Egyéb érdemeit ezután fogja bizonyosan megszerezni. Volt azonban egy szegény község, melynek nem volt pénze az arcképre. Napszámos emberek élnek itt többnyire, mivel a föld a grófé. A jószívű gróf megtudta a község baját. Saját költségén megfesttette saját arcképét, s elküldte a falunak. Most ott függ a községi tanácsteremben a nemes lelkű főúr díszmagyaros arcképe, s a vármegye népe meghatottan beszél a gróf fenkölt cselekedetéről.
II.
A főméltóságú pár
A főméltóságú pár
Egy kis városban néhány száz forint kellett a kisdedóvoda céljaira. E kis városban egy főméltóságú pár lakik. Magyar hercegi család, még pedig fejedelmi rangú, mediatizált hercegi család. Elhatározta a kis város társadalma, hogy bált rendez az óvoda érdekében. És a főméltóságú pár elvállalta a bál védnökségét. Megtehette volna a főméltóságú pár, hogy azt a pár száz forintot elküldje az óvodának. De ilyet sohase szokott cselekedni ez a hercegi család. Nem akarja megfosztani a kis város szereplő embereit attól, hogy neveiket a hercegi páréval egy meghívón olvashassák, s aztán a társadalomnak is alkalmat kíván adni önálló jótékony működésre.
III.
A fölsegített domínium
A fölsegített domínium
Abban a vármegyében történt, ahol a Cs. grófok a kiskirályok. Valóságos kis ország az ő domíniumuk. A vármegye urai nemrégiben összeültek, hogy egy hazafias célra adakozzanak. Nemes fölhevüléssel össze is hoztak egy segítő alapot, melyhez kisebb összegekkel a Cs. grófok is hozzájárultak. A pénzből elsősorban a póttartalékosok családjait akarták fölsegíteni, azután mindazokat, kiket a nemzeti harc bajba sodort s egyáltalában a nyomorgókat, kik télnek idején e vármegyében is nagyon sokan vannak. Kiosztották gonddal, lelkiismeretesen az elég nagy summát. És ekkor furcsa dolog derült ki. Akiknek a nyomora égbekiáltó volt, s akiken legelső sorban kellett segíteni, ezek a szerencsétlen emberek mind a Cs. grófi domíniumon élnek. Cselédek és zsellérek, kiket ilyenformán megmentett az éhségtől a megyei urak hazafiassága.
IV.
A kegyelmes elnök
A kegyelmes elnök
B. vármegye alkotmányvédő bizottsága ülést tartott. Az ülésen kemény beszédet tartottak. A szónokok a német kommandót átkozták. No és mellékesen a németet. Az elnöki emelvényen pedig ült a vármegye főurainak nesztora. Nagy méltóságú, dús vagyonú, ősz, szép öregúr. De egy kukkot nem szólt soha az érdemes elnök. Egy pár kuruc falusi úr dühösködött is:
– Mégsem járja, hogy még a határozatokat is más által mondatja ki.
– Miért nem tart lelkesítő beszédet?
– Olyan nagy úr, hogy szóba sem áll velünk.
Valaki súgva szólt az elégedetlenekhez:
– A kegyelmes úr a magyar nyelv érdekében hallgat.
Tudniillik: a kegyelmes elnök úr, a nemzeti ellenállás egyik vezére – egy szót sem tud magyarul.
Budapesti Napló 1906. február 9.
Pont
