227. A MESTER BUDAPESTEN
227. A MESTER BUDAPESTEN
Szegény, jeles Puccini mester. Úgy gondolta, hogy Budapest ér annyit, mint Kairó. Mivel Kairó igen szép ünnepnapokat tud nyújtani a művészetnek. Sírógörcsök fogták el szegényt a budapesti Operaházban. Láttára és hallatára annak, hogy az ő partitúrájából mi lett Budapesten. Paródiát csinálnak itt az ő Pillangókisasszonyából. Fontos próbára néhány szál muzsikus jelen meg. Ezek is vasvilla-szemekkel néznek reá. Közben az Operaház vezetői úgy őrzik, mint egy rabot. Az érzékeny olasz Macedóniában járhatott volna csak így. Muzsikáját csak Macedóniában értették volna így meg, s a komitácsik is csak ott tarthatnák ilyen rabságban. Váltságdíjul meg kell engednie, hogy mégis előadják Pillangókisasszonyát. Legyen, ami lesz. Sőt ma engedte ünnepeltetni magát, ma este a Bohéméletben. Szegény, talán arra is el volt készülve, hogy néhány üdvlövést kap. Egy-két örömgolyót a gyomrába. Mert Arkanzaszként jelentkezett bizony az olasz mester előtt a Dunapart metropolisa. Például: Fedák Sári megigérte, hogy elmegy a darabja premierjére. Persze Puccini nem tudja, hogy nálunk ez a siker szuperlatívumja. A gyűszű-primadonna észreveszi Puccinit. A barbár muzsikátlanság magyar papnője, a báb-énekesnő, ki Nyugaton bretlit se kapna, meg fogja veregetni a Puccini vállát. Szegény Puccini mester, ő is meg fogja emlegetni szép Budapestet. – Szárazon is szólván a Puccini-botrányról, ide kell írnunk még valamit. Máder igazgatónak sikerült kikomponálni egy cáfoló és szépítő levelet Puccinival szemben. Szegény Puccini levelét megírta, de a helyzet mégis csak az, hogy a Pillangókisasszony bemutatását csütörtökről szombatra halasztották egyelőre.
Budapesti Napló 1906. május 9.
