11. MAGYAR FIGURÁK PÁRIZSBAN
11. MAGYAR FIGURÁK PÁRIZSBAN
I.
Erdély Pestalozzija
Erdély Pestalozzija
A Champs-Elysées-n ezer láng lobog. S a Nyár legszebb ege borul izgató mosollyal Párizsra. Ah, ez olyan éjszaka, mint amilyen a minap részeg diákot csinált Carolus-Duranból. Ő így kiáltott föl a mosolygós égre:
– Élet, élet, oh tündérek éjszakája. Ilyenkor nem is volna szabad élnie másnak, mint zseninek vagy szerelmesnek.
Magyar úri ember jön az oldalomon. Öt napja van Párizsban s én úgy irigyelem, hogy szinte gyűlölöm. Londonból jött a Szajna mellé. És ez az ő első külföldi útja. És az első öt nap Párizsban. Milyen gazdag, milyen sugaras, milyen ellágyult szíve lehet ennek a boldognak. Erdélyből jön, az Apácai Cserék, a Wesselényiek kis hazájából. A szabad és kultúra-szomjas lelkek keleti földjéről. Ezredes a magyar kultúra vezérkarában: tanfelügyelő. Vonalak, melódiák, színek, gesztusok hogy megtelíthették ennek a szívét. Talán a művészet és Párizs szépségeitől ilyen néma. Szólok hozzá csöndesen:
– Ez Párizs. És ezerszer szebb, több annak, aki Londonból jön. A szobrok a képek, a rímek, a női kalapok, a kacagások.
– Ugyan kérem: fenét. Ez is város? Londonban legalább kétszer magasabbak a házak. Azután ott úr egy rendőr. Ha a rendőr fölemeli pálcáját, mindenki megáll és remeg. Itt nem is fél senki a rendőrtől.
És nagyot, gúnyosat kacag Erdély Pestalozzija s egy pillanatig fázik, borzong az egész Champs-Elysées.
II.
Új Munkácsy
Új Munkácsy
Az Alföld egyik városában történt. A polgármester berohant a patikába. Ott snapszozott az egész intelligencia. Lihegett s kikelve kiabált a polgármester:
– Urak, urak, ilyen szerencse. Városunkban egy új Munkácsy él.
– Hol, hol?
– Zellingernél, a borbélynál. Az a hosszúhajú segéd.
Benyúlt a zsebébe a polgármester. Diadalmasan húzott ki egy papírlapot. A papíron rajzolt alakja egy díszmagyar ruhás úrnak. Mellén egy érdemrend. Ez a polgármester. Csak neki van lovagkeresztje az egész városban.
Lelkes álmélkodás. Ez a fiú dicsőséget fog hozni a városra. Munkácsy is csak asztalos legény volt. A legközelebbi közgyűlés négyezer koronát szavazott meg a kis borbélynak. Kétezret nyomban át is adtak neki. Vonatra ültették, hogy meg se álljon Párizsig. A nemes város pedig várja lázasan, mikor hall az új Munkácsyról. A kis borbély pedig itt Párizsban közveszélyes ismerkedő. Már régen itt van s ma sem tudná jobban lerajzolni a polgármestert, mint egykor. Rembrandtról ma is csak a borotválkozás és hajviselet szempontjából van ítélete. De ha idegen piktorok közé kerül, nagyon bátor és nem engedi, hogy lekicsinyeljék a magyar művészeti állapotokat.
III.
A báró
A báró
– Csak a demokrácia segíthet Magyarországon. Ki kell cserélni a mai, rothadt vezetőtársadalmat. Hazamegyek és beválasztatom magam a parlamentbe.
– Báró úr, ezt a napomat ön vidámmá tette. Végre, végre. Egy magyar történelmi név viselője beszél így. Mindig hirdettem én: a fajban nincs hiba. Megnyomorították a papok és a földesurak Magyarországot. Föl kell csak szabadítani. Föl kell nyitni a szemeket. Láz, munka s kultúra kezdődik legott.
– Itt külföldön látja az ember az iszonyú elmaradottságot. Szomorúság és düh fogja el a magyar ember szívét. Hiszen Törökország is elénkbe vág nemsokára…
– Éljen, éljen. Ilyen embereket várunk mi. Vagyonos, nagynevű, lelkes, kultúra-szomjas magyarokat akarunk látni az élen. Mert az elmaradt ország meghódításánál fontosak a nevek s a külsőségek is. Hála istennek, jönnek a Batthyány Ervinek. Jönnek: látom.
(A báró úr hazamegy Párizsból. Csakugyan megválasztatja magát képviselőnek. Azután elfelejt mindent. Kultúrát, Párizst, fogadkozást. Tapsol Darányi Nácinak s úgy él, mint a többi Niki, Viki, Riki.)
(Párizs, július 10.)
Budapesti Napló 1906. július 13.
A. E.
