128. AZ ÚJ BONAPARTE

Teljes szövegű keresés

128. AZ ÚJ BONAPARTE
(Párizsi levél)
Leandri ügyvéd úr Párizsban gondolt egy nagyot. S nem rejtette el, amit gondolt, de cikket írt róla a Figaróban. A cikkről három napig beszéltek és írtak. A Budapesti Naplóhoz is eljutott még az napon Leandri úr híre, amikor a cikk megjelent. Leandri ügyvéd urat méltán irigyelhetik hát minden országban a Leandrik. Törekvő, ifjú prókátor uraimék tudniillik, akik mindenütt egyformák. Nagyot gondolnak, cikket írnak s képviselők lesznek. De nem mindenik kezdi olyan sikerrel, mint Leandri, ez a szerencsés kópé.
Leandri úr nagyszerű fifikával eszelte ki az ügyet. Valóságos Polónyi-ésszel észrevette, hogy a polgári Franciaország már-már eszét veszti, hogy fél a rettenetes szocialistáktól. Egy fórumra vágyó ügyvédnek az ilyen tömeghangulatokat kell ravaszul megfognia. Leandri ügyvéd úr tehát így beszélt a minap:
„Franciaország az anarchia felé halad s az Állam gyáva. A Köztársaság kormánya nem képes megvédeni bennünket, békés milliókat, akik nyugalmat akarunk. Védjük meg hát mi magunk magunkat. A forradalmárok fenyegetik a Tekintélyt, a Hitet, a Tulajdont, a Hadsereget, a Hazát, a Családot. Álljunk össze tehát, akik csak férfiak vagyunk és védjük meg a szent Rendet. Revolver, tőr legyen mindenkinél s tegyünk úgy, mint az apacsok. Legyünk a Rend apacsai, nemes bicskások, keresztesvitéz útonállók. A fő dolog, hogy mentsük meg Franciaországot és a Rendet.”
Ez ma Franciaországban minden bugrisfülnek kellemesen hangzó beszéd. Az elmés Harduin, a Matin krónikása, maga is ezt hirdeti. Harduin szerint Franciaországban à la Commune minden negyven-ötven évben egy kicsit le kell ölni a sans-culotte-okat s azután béke lesz.
Leandri ügyvéd úr vállalkozik íme mindjárt reá, hogy szervezi az igazi oroszok mintájára az igazi franciák orgyilkos bandáját. Egy újságíró megkérdezte Leandrit, hogy sokan vannak-e már a Rend apacsai. Les voilà: háromszáz korzikai, aki Párizsban él. És itt van a titka az ügyvédi iroda reklámján kívül a Leandri-ügynek. Leandri úr korzikai, miként Napóleon Bonaparte volt. És Korzika délen van, délebben még Tarasconnál is. Kissé valószínűtlen, hogy Franciaország megint Korzikához folyamodjék, mint száz és egy pár évvel ezelőtt tette. Sőt még a Boulanger-komédia is mintha legalább ezer évvel ezelőtt történt volna valahol. Az igaz, hogy Boulanger a Commune alatt sikerült öldöklésekkel ismertette meg először a nevét. Az is igaz, hogy a brave général-t háromszázezer ember hordozta meg később diadalmenetben Párizson keresztül, közöttük azoknak a fiai, akiknek atyáit Boulanger halomra ölette. De hol van már a Boulanger-napok mámora s óh, milyet változott csak egy évtized óta Párizs népe, Párizs népe nem fog forradalmat csinálni, mert nincs szüksége reá. Csináljanak forradalmat a miniszterek, a tőkepénzesek s Leandri ügyvéd úr csapata. Majd azután a francia nép megmozdul szintén a Rendért. De ez a rend egy kicsit más lesz, mint amilyenről Leandri ügyvéd úr álmodik.
(Párizs, április 18.)
Budapesti Napló 1907. április 25.
A. E.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem