132. PÁRIZSI JEGYZETEK
132. PÁRIZSI JEGYZETEK
I.
Papok, akik ölnek
Papok, akik ölnek
Balzac, Flaubert, Zola és France úgy-e nem kedvelték a papokat? S mégis az ő abbé-hőseik nem bestiák, nem reverendás disznók. Sőt az ezerszer megátkozott Zola az ő Mouret abbéjával fölmagasztalta a szerelembe esett pátert. Ezek az index-re tett nagy költők irgalommal írtak a papokról. Irgalommal, lírai szépítéssel, bűneik magyarázásával. Hiszen a leghitványabb pap is rendszerint csak áldozat. Áldozata egy világbíró gonosz, önző monstre-szerzetnek, az Egyháznak. A Delarue abbéknak, akik apácákat szöktetnek, ma is megbocsát az ember. Ahol a jogos, emberi lázadás sikoltását halljuk, nem tekintjük a csuhát. A modern literatúra szívesen látja meg az ember vergődését a papi ruha alatt. A legantipápistább modern író is, ha egy kicsit poéta, már nem zabolátlan papfaló. Az istentelen irodalom, amelyet Jules Lemaitre-től Andor Józsefig minden irodalmi jámbor szennyesnek deklarál, tiszta és humánus. Balzac, Flaubert, Zola és France nyomán járó. De mit csinálnak, mit csinálhatnak ezután az írók? Franciaországban néhány év óta a förtelmes bűnök szenzációit a papok adják. Az abbé elcsábítja a bigott úrileányt s akkor, amikor jön a gyermek, az úr nevében rábeszéli, hogy öljék meg a kis kellemetlen harmadikat. Csak két év óta s csak ami kiderült: legalább tíz eset. Az abbé abortáltat, az abbé öl, közben misét mond. Értjük, hogy a coelibatus nyűg s értjük, ha a pap férfiú marad. Váltóhamisítást, csalást s egyéb ilyen dolgokat is cselekedtek mostanában papok. Bizonyosan, mert gyarlók, mert rászorultak. De ölni és a misékkel félrevezetett isten előtt is a szentet játszani: szörnyűség. Dante jó keresztény volt, de találna-e ilyen bűnökre mentséget? És a francia papokról éppen most sülnek ki legsűrűebben effélék. Amikor a Szeparáció miatt s Róma parancsából apostolibban kellene élniök a régi apostoloknál. Ajánljuk ezt a többek között a magyar Szent István-Társulat figyelmébe, ahol éppen mostanában volt nagy zokogás a materializmus és a francia papok szomorú sorsa miatt.
II.
„Le comte noir”
„Le comte noir”
A postán, Párizsban, a rue d’Amsterdamon történt. Valami küldemény érkezett a címemre. S a föladó-hely rovatába így írták: Budapest, Autriche-Hongrie. Persze egy precíz, francia postás írta így. Ám a küldeményt már egy másik postástól kellett átvennem. Ez talán kedveskedni akart, avagy közjogi specialista volt. Nagyon méltatlankodott és ezt mondta:
– Mégse járja, hogy ezt nálunk még mindig összetévesztik. Budapest Magyarországon van s nem Ausztria–Magyarországon. Magyarország is más, Ausztria is más, nemde?
Természetesen hálás bókkal köszöntem meg a francia postás figyelmét. Valóban, Franciaországban kezdik ismerni Magyarországot. Három-négy hét óta napilapokban s revükben olvasok a comte noir-ról. Vannak szerencsés szavak, ilyen a fekete gróf is. Íme Franciaországban Andrássy Gyulát már így ismerik, akiket érdekelnek azok a dolgok, amik ott történnek, là-bas, ott lent. Viszont az általános választói jog Ausztriájáról, a kultúrállammá lett, demokrata Ausztriáról máris tudja mindenki, hogy össze nem tévesztendő Magyarországgal. Szóval, ezt el kell ismerni, a koalíciónak igaza van. Minél jobban eltávolodunk Európától, Európa annál jobban észre fogja venni, hogy vagyunk. Tehát csak bátran Keletre, Afganisztánig meg se álljunk.
(Párizs, május 5.)
Budapesti Napló 1907. május 12.
A. E.
