16. A SZAJNA MELLŐL
16. A SZAJNA MELLŐL
I.
Sarah becsületrendje
Sarah becsületrendje
Belle-Ile-en-Merben nagy a harag. Aristide Briand-t szidja Sarah Bernhardt. Ilyen nyim-nyám miniszter. Egész Párizs biztosra vette a nagy Sarah becsületrendjét. Mindenki magasztalta Briand-t. Valóban Briand bátor ember. Curie asszonyt néhai férje katedrájába ültette. Előkelő bizottságokba hölgyeket választott. Általában feminista miniszterként viselkedett. Becsületrendre ajánlotta Sarah Bernhardt-t. Holott Sarah egyszerűen csak színésznő. S a rend nagytanácsa vakmerően szembeszáll Briand-nal. Már zengtek az ódák. Már-már napirendre is tért Párizs a dekorált Sarah fölött. Kiderül, hogy az öröm korai. Sarah nem állami alkalmazott s nem professzor. A rend tehát nem akarja lovagjai közé fogadni. Sem őt, sem Privas-t, a chansonnier-t, kit szintén dekorálni akart Briand. Párizs bosszankodik és nevet. Még okos emberek is mérgelődnek. Mikor úgy kívánja azt a kis piros szalagot Belle-Ile-en-Mer nyári remetéje. Ilyen asszonynak a Notre-Dame-ot oda kellene adni, ha gusztusa támadna rá. Briand lemondással fenyegetőzik s követeli, hogy hajoljon meg a rend nagytanácsa. Egész Párizs lesi: mi lesz. Győz-e a hagyományos ostobaság, mely még Franciaországban is lebecsüli a színésznőt, akárcsak Moliere korában? Vagy a feminista miniszter győz? Egy bizonyos. Ezt Sarah intimusai állítják. Ha ki kell zsarolni ezt a kis szalagot, mégis meglesz. Ha hercehurca árán, mégis meglesz. Sarah akarja. Csak azért is. Színésznői nagyságán ront ez a komédia természetesen. De ez sem baj. Egy asszonynál az a fontos, hogy pukkadjanak meg – mások.
II.
Arvers asszonya
Arvers asszonya
Arvers-t, a néhai poétát ünnepli Franciaország. Egyetlen verséért, híres szonettjéért. A szép Meunessier asszony albumába írta valamikor e versét Arvers. Egy ismeretlen nőhöz. Talán örök időkig suttogni fogják némely szerelmesek. A holdas, epedő, rejtett szerelem zsoltárimája ez. S a franciák persze azt kutatják, hogy kihez írta. A szép Meunessier asszonyhoz-e? Ám a Meunessier asszony albumába Musset is írt. Lángoló verset anno George Sand. És írtak az albumba szerelmes verset mások is. Victor Hugo feleségéhez? Ez a sejtés a legerősebb. A francia Jupiterből lassanként cégéres „cocu” lesz. Hát nemcsak Sainte-Beuve? Az ifjú Arvers is? Halála után alaposan lakol Victor Hugo. Új és új szeretőjét fedezik föl a feleségének. Csodálatos passziója ez egy nációnak. És ebben van benne egész, fölséges lepke-karaktere. Erősebbnek hiszi a szerelmet a halálnál. S pajkos, tüzes fantáziájával még a halottakat is összeboronálja.
III.
Egy királyné
Egy királyné
Ismét beszél Párizs egy nagy asszonyról. Egy híres és szerencsétlen asszonyról, aki Nápoly trónján ült valaha. Erzsébet királynénk nővéréről, ki boltot nyitott most Kalábria szerencsétleneiért. Neuilly-ben él ez az ex-királyné, akit Daudet megrajzolt volt Rois en exil regényében. És ő az első királyné, akire a kevés gőgje miatt haragusznak. Ez valóság. Párizs koldus, kékvérű társasága nyolc év óta szóba is alig áll II. Ferenc özvegyével. Az a bűne, hogy nem vigyáz eléggé a fejedelmi nimbuszra. Sőt nagyobb bűne van: az exkirályné Dreyfus ártatlanságában hitt. Ezért maradt olyan egyedül s ezért bojkottálták főképpen a párizsi előkelők. Hogyne: egy dreyfusista királyné. Komédiás, bolond a világ: Athur Meyer nem tudja megbocsátani egy bajor hercegasszonynak, egy exkirálynőnek, hogy demokrata s hogy megsajnált egy ártatlanul kínzott zsidót.
(Párizs, július 21.)
Budapesti Napló 1906. július 24.
A. E.
