41. MÁGNÁSOK
41. MÁGNÁSOK
Rodellec grófék kastélyában becézett vendégekként éltek hónapokig Greger úr és felesége. Greger úr orosz diplomata volt régebben, ha igaz. Azonban hogy szép szál ember ma is, ezt még Rodellec grófnő se tagadhatja. Egészséges, izgatóan barbár, erős férfiú. Rodellec grófnő öt nap óta azt állítja, hogy közönséges tolvaj. Egy ötvenezer frankos gyűrűt lopott volna a grófnőtől. Greger úr és felesége ezt válaszolják röviden: pfuj. Egy grófnő, egy előkelő nő. Mondjuk, hogy Greger úr csakugyan lopott. De a drága gyűrű megkerült. Miért üldözteti tehát Greger-t a grófnő? Hónapokig becézett vendégét. Avagy csak bosszú az egész. Talán Greger úr megúnta Rodellec grófnő kegyeit. Akkor meg éppen kétszer pfuj. Hát így áll bosszút egy szerelmes grófnő? Greger úr kegyetlen dolgokat vall az újságíróknak:
– Uram, borzasztó kiábrándulás ért engem. Franciaországban elzüllött a régi főúri világ. Ma itt a mágnások haramia-erkölcsökkel élnek.
Párizs pedig nagyszerűen mulat a legfrissebb scandale mondain-en. Nincs hét: csúnya főúri botrányok nélkül. A grande Révolution idején még legalább néhányan szépen tudtak meghalni. Ez volt a várúri fajta utolsó szép gesztusa. Azóta egész Európában rothadnak és rothasztanak. Néha olyan bűzös egy-egy arisztokrata-botrány, hogy a nem finnyás riporter is befogja az orrát. A Syveton-ügyben például. Hát még a csöndes, intim botrányok sora. Az ő életük. Bolond gőg, fajtalanság, betegség, templomtömjén, hülyeség, parfüm, játék. S egek ura, mikor politizálnak. Boni de Castellane egy moral insanitys titkárával iratta beszédeit és politikai műveit. Ezek akarják Franciaországot megmenteni a pusztulástól.
Franciaországban igazán csak mulatságból foglalkoznak velük. Eddig még a diplomáciánál megtűrtek egy-két mágnást. Bécs és Madrid kedvéért például, ahol egy előkelő diplomatának illik a majomhoz hasonlítani. Ennek is vége lesz. A kedvesek úgy jártak-keltek az idegen, középkorú stílű udvarokban, mintha a Lajosok küldték volna oda őket. Franciaországban győzött minden opportunitáson a tudományos fölfogás. A históriai nemesség fekély a modern társadalmak testén. Nem kell azonban késsel vágni le ezt a fekélyt. De gyorsítani kell varasodását, hogy száradjon le a testről. Kiéltek, szerepüket régen betöltött lények ők. Ami szépet és mentőt divat volt még pár év előtt róluk írni, az is hazugság volt. Nem igaz például, hogy valamikor is hasznára lettek volna az irodalomnak, művészetnek, ízlésnek. Ellenben igaz, hogy két korszakban majdnem tönkretették a francia nyelvet. És igaz, hogy a művészeti kultúra lábrakapott, holott mágnások voltak a bölcsőjénél. Még csak harcolni se tudtak. Napóleon nagy hadvezérei nem voltak kékvérűek. Apropos kékvér, ez is mese. Mese a kifinomodott idegrendszer. Mese a mágnástest formáinak a nemessége. Mese még az arisztokratikus kezek kis legendája is. Manikürök megmondhatják, hogy a rövidujjú, bütykös kéz milyen gyakori a finom nevű hölgyek között. Hacsak valami titkos vérmismás nem segít vala olykor rajtuk, ma ők volnának a perverz csúnyaságnak, gyatraságnak eleven szobrai. Így is majdnem azok. Örökölt, kimívelt ízlésük? Mikor virágjukban voltak, a Lajosok alatt, egy-egy utcáról fölszedett királyi maîtresse többet formált ízlésen, divaton, módon, mint az ő asszonyaik ötszáz év alatt.
Ők az igazi alja a mai társadalmaknak. Voltaképpen különféle szanatóriumokban volna a helyük. És jaj annak a társadalomnak, ahol nekik ma is hatalmuk és szerepük van. Franciaországban már csak a botránykrónikákban és a törvényszéki rovatban szerepelnek.
(Párizs, augusztus 28.)
Budapesti Napló 1906. augusztus 31.
A. E.
