55. ÚTI JEGYZETEK
55. ÚTI JEGYZETEK
(Ami Párizst Párizzsá teszi – Két kicsiség – A taximéter és az autóbusz – Mikor sehol sincs szezon – Nagyon szerencsétlen emberek – Málta és az angolok)
Párizst Párizzsá nem a bedekkeri nevezetességek teszik. Ezer apróság, millió serege a parányinak. Csak akkor érzi ezt az ember, ha elhagyta a várost, a Várost. Mintha levegőtlen levegőt szívna, akárhol jár. Szeretné önmagát megszégyeníteni s nevetségessé tenni ezt a gőgös misztériumot. Nem sikerül, mert ez a misztérium nem is misztérium. Csakugyan Athénból távozunk, ha Párizsból távozunk. Egy nagy fórumról, ahol minden cselekvésünk köz-cselekvés. Ahol mindenkit érdekel minden s mindenki részese egy folytonos, összeömlő érdeklődésnek. Íme eszembe jut két olyan kicsiny dolog, hogy szinte szamárság. Három hét óta utazok s járok-kelek vonaton, hajón. Ostoba bárkán, rossz nápolyi kocsin, máltai automobilon, velencei gondolán. Talán a tarka alkalmatosságok hozták emlékezetembe. Egy napon, valami két évvel ezelőtt Párizsban taximéteres kocsik jelentek meg az utcákon. De nem is taximéteresek, hanem taxaméteresek. Egyelőre vagy ötszáz. Másnap az újságok az új rendről írtak sokat természetesen. Harmadik napon levelek érkeztek a lapokhoz. Hogy a taxaméteres kocsik – mozgó grammatikai botlások. A taxis – görög szó s töve nem: a. Nem taxaméter hát, amit a németek botlása tett használt szóvá, hanem taximéter. Tíz nap múlva ki kellett cserélni a táblákat, s ma Párisban nincs taxaméter. Csak sok-sok ezer taximéter. A másik az automobil-omnibusz esete. Párizs fölfortyant, mikor a gyors omnibuszok evvel a hosszú névvel megkezdték a forgalmat. Nincs ideje s kedve az embernek ilyen hosszú neveket használni. Egész Párizs versenyzett a kitalálásban s pár nap múlva megszületett az autobusz név. Ma így hívja az automobil-omnibuszt egész Párizs. Ez a két kicsiny, szamár dolog: Párizs. Az a Párizs, mely szinte individuum gyanánt él, szabályoz, szépít, uralkodik. Mely befoly, beleszól még talán az álmainkba is. Ez az a kultúra, ami kultúra. Nem csodálatos épületek, múzeumok, utcák, gyárak által. Száz év se kell, s Berlint álmélkodva nézheti talán a párizsi is. Finom érzékenysége az intellektusnak, a rezonáló képesség, a nyugtalanság, a társadalmi együttélésnek valami kiválóan nemes, derűs, indiszkrét fölfogása. Ez az.
2. A Riviéra még nyári, poros, tikkadt, szomorú. Monte-Carlóban egyetlen asztalnál játszottak. De már készült a szezonra a Côte d’Azur, mikor a napokban láttam. Ám a tengeri fürdők hűvösek s Norvégia partjain pláne nem lehet meleg. Velence szép, szép, de semmittevő s nagyon pénzes uraknak unott is lehet már. Kairó még forró s Taormina felé is korán van még kormányoztatni a finom jachtokat. Emberi dolgot mívelünk, ha egy nagyon szerencsétlen társadalmi osztályról beszélünk. A világjáró milliomosokról, akik igazán nem boldog emberek. Ahol még a históriai nemesség él s uralkodik, ott nem szomorú az ősz. Ilyenkor kezdődik a kastély-élet, a szüret, a vadászat. De nem minden ország Oroszország, Ausztria–Magyarország avagy Poroszország. Már a francia kékvérűek között is kevés a boldogok száma, akiknek kastélyuk és domíniumuk van. Ellenben mit csináljon az amerikai dúsgazdag? A fölcseperedett német, francia vagy angol burzsoá? Kastélyt s uradalmat vehetne, de nincs vérében az időpusztításnak az a fajtája, ami a tradicionális, históriai nevű gazdagoknál dívik. Tehát az év nagyobb részében bolyong. Akkor amikor sehol sincs szezon. Fantáziája semmi, érdeklődése korlátolt, energiája kicsi. Fáradt a családi életre s tehetetlen a munkára. Nem kárpótolja a művészember fájdalmas gyönyörűsége sem, hogy énjét, lelkét egyre növeli. Szent komolysággal állítjuk, nagyon szerencsétlen emberek, de úgy kell nekik.
3. Málta érdekes világ s az ember megsejti benne, hogy milyen lehet az angol India. Vagy egyáltalában minden angol gyarmat. Hogy ahol vagyunk, ott angol az úr, érezzük azonnal. Hogy nem szeretik az angolt, azt is. Pedig a kormányzósági palotában, a máltai lovagok egykori rezidenciájában ott van a híres emléktábla, mely szerint Európa határozata s a máltaiak szeretete folytán az a sziget örökké Britanniáé. Afrikai forróság, hitvány vegetáció. De Málta lakói mégis jómódúak. Éli a maga életét a sziget. Külsején görög, olasz, francia, sőt mór hatás jobban látszik, mint az angol. Sebaj: Málta azért angol s az fog mindig maradni. Szeretni aligha fogják valaha is az angolokat. De kicserélni sem cserélnék ki más urakkal. Egy szkeptikus, művelt magyar ember mondása forgott a fejünkben folyton:
– Szép, szép a függetlenség, de nem kis nációnak való. Mai rendjében a világnak kis nép vagy kis ország számára a legszebb álom angol gyarmatnak lenni.
(Velence, október 1.)
Budapesti Napló 1906. október 5.
A. E.
