56. A KIS NÉPSZERŰSÍTŐK
56. A KIS NÉPSZERŰSÍTŐK
Ambiciózus író-ifjak még mindig okos ösvényen járnak, ha Nietzschét népszerűsítik. Sokan cselekszik már ezt, de Nietzsche még elég távol van a nagy publikumtól. Egy-két Nietzsche-tézis fölhígításával még sokáig játszhatja az originális, vad legényt az ember. Ez csak példa, amit Rémy de Gourmont cikke sugallt nekünk. Ez a Rémy de Gourmont meglátott valamit, ami nem új. Nem új, de sohse volt olyan aktuális, mint ma. Észrevette az irodalom és művészet ügyes exportőrjeit. Talán nem is jó név ez, hanem népszerűsítőit. Mindjárt megmagyarázza a dolgot Rémy de Gourmont egy-két példája. Íme Paul Verlaine: a vagabundus vén szatír. Az a szegény bolond, aki Anatole France szerint új művészetet kreált s aki századának legjobb költője volt. De nagyon is önmaga volt, új és különös. Nem hófehér élete visszariasztott tőle minden erkölcsi polgárt. Tömeg-népszerűség nem határoztatott az ő számára, mert ő a megfinomodott, az abszolút híve volt. És halálakor megjelent egy új költő. Már észrevenni is úgy veszik észre, hogy egy kis versét Verlaine versei közé sorozza valamely hebehurgya kritikus. Fernand Gregh az ifjú poéta neve. Gazdag fiú, nem kénytelen pénzért írni s ma már majdnem híres költő. Nem csinált mást, mint Verlaine-t – közelebb hozta a publikumhoz. Átírta a Verlaine érzéseit és verseit. És az a publikum, mely Verlaine-t nem értette s kinevette, Gregh-nek tapsol. Ugyanilyen a bájos Noailles grófnő esete. A grófnő Párizs kikiáltott eleven csodája, költőnő és zseni. És hogy olvassák a verseit, amelyeket csak a kiválasztottak élveztek annak idején, mikor Francis Jammes írta meg őket. Ilyen Gregh-jai és Noailles grófnői minden nagyszerű egyéniségnek vannak. Nemcsak írónak és művésznek, de tudósnak, szociológusnak és publicistának. Kimondják az újat, a mélyet s abban a percben még idegent. Egyen-ketten hallják s az emberek figyelem nélkül rohannak el mellette. Jön a népszerűsítő, fölkapja, népszerű, édes ízekkel megitatja s fölzúg a taps. Semmi új nincs a Rémy de Gourmont meglátásában. Sőt mindez kissé komikus volna sopánkodásnak. De érdemesnek érdemes olykor valamit ötletből le-leírni. Rémy de Gourmont néhány divatos írón akart nagyot ütni. Nem ütött nagyot. A nagy publikumot ez nem érdekli. Nem is volna hajlandó meglátni, még ha tudná is. A kevesek pedig, a művészet értői vagy gourmand-jai mindig látták s tudják ezt. Istenem egy-egy szép Heine-versből hány száz jó verset írtak már. És Ibsen epizódjaiból még az unokáink is kapnak majd szenzációs drámákat.
Budapesti Napló 1906. október 5.
Lellei
