146. SZEGÉNY, SZEGÉNY HUSZÁRTISZTEK
146. SZEGÉNY, SZEGÉNY HUSZÁRTISZTEK
Kiváncsi lelkemet ez órában Kassán sétáltatom meg. A Rákóczi városában, sarkantyús és álmélkodó tiszt urak között. Szeretném meleg szavakkal vigasztalni a kassai huszártiszteket, de nem tudom. Szeretném elmondani nekik, hogy lesz rosszabbul is. De miért csüggesszem el ezeket a délceg, úri, naiv legényeket? Bolond korszak ez, nagyon bolond, oh tiszt urak ott Kassán.
Murizó huszárhadnagy úr urasan leszid egy főpincért, egy Lukacseket. Leszidja és adós marad neki egy üveg pezsgővel. Mi, akik ismerjük a magyar vidéki garnizonokat, emlékezhetünk. Adós marad, káromkodik, sőt verekedik a huszárhadnagy úr? Tíz évvel ezelőtt legenda-fizetség s tisztelet-adó járta ezért. S ha Herczeg Ferenc nagyon nagyot akart, huszártörténetet írt.
Ellenben Kassán, ezerkilencszázhetedik évében az Úrnak, nem így esett. Fölkelt egy emberként a kuruc város pincérhadserege. Megüzente a huszárkaszárnyának, hogy a tiszt urak csücsüljenek otthon. Vendéglőbe, kávéházba hiába jönnek, azt kapnák, amit Bugyi. Bugyi pedig semmi ehetőt vagy ihatót tudvalevőleg nem kapott. A bojkottra büszke bojkottal válaszoltak a méltatlankodó huszárok. S a pincérek bojkottja volt és lett hatalmasabb. A delikvens hadnagyot áthelyezték Kassáról. Hadnagy volt vagy főhadnagy, az talán mellékes ez ügyben.
De, istenem, ezek a huszárok nem magyar képviselők. Ha a magyar képviselők ma rökönyödnek, mint a megriasztott hülyék, ez az ő bajuk. Idők lelkét, új fuvalmát egy kicsit kötelességük volna érteni a képviselőknek. De ezek a szegény, büszkéknek nevelt, lovagerkölcsű legények. Ezek a hívő, miről sem tudó katona-arisztokraták. Be sajnálom ezeket a szép, műveletlen legényeket. Kicsi, büszke lelkükre mennyi nagy megalázás vár. Nekik egy úri világ széles, örökös elit-tánctermét igérték. S a táncteremben ma már kemény munkás-könyökök oldalozzák kegyetlenül őket. Mit fognak ezek csak addig is szenvedni, míg megtanulják, hogy a pincér erős ember. Egy pincér: ezer és tízezer pincér ma. És hogy kardatlan emberek egy önérzetes gondolattal kardot, pénzt, bojtot, mindent legyőznek.
Nem csúfolódó, bizonyisten becsületes szánalommal sétáltatom a lelkemet ez órában Kassán. Kassán és mindenütt, ahol álmélkodó emberek kapják a pofonokat a megváltozott időtől, úri Magyarországon szörnyű lecke vár még a vakokra. Sírni tudnék rajta, ha olyan nagyon nem örülnék neki.
Budapesti Napló 1907. június 28.
Lellei
