148. FLAMMARION ÚJ KÖNYVE

Teljes szövegű keresés

148. FLAMMARION ÚJ KÖNYVE
Camille Flammarion, a nagy francia csillagász-poéta, a szellemek hatalmába került végleg. Most, aggkorában, egy igazi poétának bátor halálugrásával visszaugrik a saját ifjúságába. Negyvenhat esztendővel ezelőtt, legénykekorban ismerkedett meg a spiritizmussal Flammarion. Ez az ismerkedés, ez az ifjúkori szerelem végzetes volt egész életére. Poétának mindig erősebb volt, mint tudósnak, a fantáziája túlságos. Mégis a munka, a férfikor önfegyelmező komolysága sokáig visszatartották. Ám a föltartózhatatlan Pál-fordulás az öregség idejére bekövetkezett. A Mars csillag Kolumbus Kristófja, ahogyan egyik hízelgő kritikusa elnevezte: spiritiszta és hívő. Néhány hónap után már a második hatalmas, vaskos könyvét írta meg az ismeretlen dolgokról Flammarion. Az Ismeretlen és a lelki problémák volt az első könyvének a tárgya. Új, most megjelent könyvében megint az a nóta: az ismeretlen természeterők. A könyvet címlapján a gizehi szfinx képe díszíti, s ha szabad ez esetben, amikor éppen az örök rejtelmekről esik szó, ezt írni: magyarázza.
Camille Flammarion természetesen nem az együgyű, fanatikus szellemidézők táborából való. Ami az ő könyvének szinte mottója, azt minden mai, finomabb lélekszerkezetű, művelt, gondolkozó ember aláírhatja. „Ismereteink mai határai között lehetetlen minden jelenségnek teljes, határozott magyarázatot adnunk.” Ez igaz, de ha nem így volna, egyáltalában volna oka és értelme, hogy az ember tovább éljen a Földön? Éppen ez teszi tűrhetővé, sőt felségessé a gyönge ember fátumát. Lépésről-lépésre, gondolatról-gondolatra kénytelen az ember meghódítani az – Ismeretlent. De Camille Flammarion ebből az elfogadott igazságból egészen más eredményeket csomagol ki. Ő azt állítja: 1. a lélek mint reális létező létezik függetlenül a testtől, 2. a léleknek olyan képességei vannak, amelyek ma még a tudomány előtt ismeretlenek, 3. a lélek képes távolságot legyőzve hatni az érzékek közreműködése nélkül. Ezek erős, nagy állítások ám, amelyek a dogmatikus vallásoknál súlyosabban ostromolják a monista filozófiát. Mert ezeket egy természettudós, egy ragyogó nevű író mondja. Ez a spiritizmus és materializmus régi harcának a föltámasztása volna. Ha tudniillik Flammarion a léleknek és testnek ezt a teljes különlétezését bizonyítani tudná.
De a Camille Flammarion bizonyítékai kedves, gyermekes babonák. Annál ma is komolyabb ember ő, mintsem egy táncoló tallért meg mozgó asztalt kuruzsló dolog-számba vegyen. Ismeri és ismerteti a spiritizmus nevében és leple alatt elkövetett csalásokat, de megtévesztik a ma még valóban alig magyarázható lelki folyamatok. A hipnózis, az önszuggesztió, a hit és akarat csodái, az intuíció, a telepátia és a többi: előforduló és letagadhatatlan valóságok. De ezekbe a dolgokba belekeverni a szellemeket gyermekes vagy aggos dolog. Igaz, hogy a hivatásos szellemidézőknek megjelennek, ha nagyon erőltetik, a szellemek is. De ezek a szellemek – s erre Flammarion is őszintén példákat hoz fel – nagyon korlátoltak. Például Flammarionnak fiatal korában megjelent volt egy Galilei nevű szellem. Diktált neki, s Flammarion megírt egy teljes könyvet a szellem nyomán. Később Flammarion észrevette, hogy Galilei olyan asztronómiai dolgokat diktált neki, amelyeket ő, Flammarion ismert. Ellenben diktált egy sereg együgyűséget is, mint később, amikor olvasott és tanult, észrevette. Az író, a rajzoló és másféle szellemek mind egyformák. Médium kell nekik, s nem tudnak másként, mint médiumokon keresztül jelentkezni. Ha megidézik például Petőfit, s verset íratnak vele, ez a vers rendszerint nagyon rossz. Viszont megtörténhetnék, hogy ha a jelenlevők között lenne egy médium, akiben Petőfi-szabású zseni lappangna, akkor a vers esetleg nagyszerű volna.
Flammariont főképpen egy Eusebia Paladine nevű médium ragadja el. Ez egy hisztériás, de lehet, hogy nem is hisztériás, hanem agyafúrt, ravasz nápolyi leány. Általa a szellemek roppantul lármásan jelennek meg, tárgyakat dobálnak, sőt ütnek is. Régi fogás; ma vagy holnap leleplezi valaki a kisasszonyt. Mert mégiscsak különös, hogy ezek a szellemek olyan unalmasan, sőt ostobán jelentkeznek. És mégis furcsa, hogy maguktól nem jönnek, de kell egy furcsa, beteg s egy ravasz emberi lény, aki őket elénk vezesse. Ha a lélek olyan sűrű és létező, miért nem prezentálja magát előkelőbben. Jules Bois, egy elmés, finom, ritka becsületességű francia író fölbújta az egész világot. Járt a Himalája alatt, Indiában, Afrikában, arabok, fakírok és jógik között, akarta, szerette volna, hogy valami csodásat, rejtélyeset leljen. Szomorúan vallja be éppen egy Flammarion könyvével egy időben megjelent könyvében: minden ilyesmi csalás vagy képzelődés. Ami pedig ma még megfejthetetlen, az se csoda. Holnap, holnapután talán már mosolyogni fognak azon, amit mi megdöbbenve, értelmetlenül bámulunk. Az idegélet a modern embernél különösen komplikált lett. Sőt az sem lehetetlen, hogy éppen a mi korunkban kezd így dadogva jelentkezni bennünk a jövendőnek felsőbbrendű embere. De hogy csodák, sajnos, nem történnek, a Mars és Jupiter lakói nem állnak szóba velünk. Az elköltözött lelkek örökre elnémulnak a mi számunkra. S az Ismeretlent fáradt, verejtékes munkával lehet csak megközelítenie a Föld emberlakójának.
Flammarion spiritisztasága pedig egyszerűen csak egy tünete az emberi lélekben, gondolkozásban ma egymást érő katasztrófáknak. Hasonló ez a francia íróknál különösen gyakori elváltozáshoz. Ateista, vad, szertelen írók életük egy forduló napján hirtelenül bigottak és vallásosak lesznek. Vallásosan, hívően induló írók átcsapnak az anarchiába. Csak nemes és értékes egyéniségekkel történik meg az ilyen, alapjában megrendítő és szörnyen emberi elváltozás. Hajh, nehéz sora van az olyan mai embernek, aki nagyon érez és gondolkozik. Ám Camille Flammariont elítélni legutóbbi könyve után sincs joga a kultúremberiségnek, melynek ez a Flammarion voltaképpen médiuma és prototípusa.
De üzenhetünk valamit Flammarionnak és minden hívének. Új világ készül, melynek semmi rendű és rangú szellemekre szüksége nincs. Az ember, az egészség, a becsületes látás és meglátás ennek az új világnak a programja. Az istent és a szellemeket megpróbálja pótolni az ember: az ember, akinél hatalmasabb lény nincs a mi hitünk szerint. S ha van valahol a Marsban vagy Jupiterben, egyelőre semmi közünk hozzá. Soha gyönyörűbb hitet emberi elme nem teremthet a szocialista világrend hiténél. Mi, emberek, vagyunk az alfa és az omega, vagyunk a minden. Hazánk ez a bolygó Föld, s kötelességünk egyformán boldogoknak lennünk.
Népszava 1907. június 29.
Ady Endre

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem