176. FEKETE VIZEKEN

Teljes szövegű keresés

176. FEKETE VIZEKEN
Ő mondta, Kalksburg fia, hogy kultuszminiszter akar lenni s csakugyan – vallásügyi miniszter lett. Olyan buzgó, mint egy magát rehabilitálni akaró sátán a pokol előtt. S úgy gyártja a rőfös reformokat, hogy ennek a szónak, a reform szónak, halálosan kell szégyenkeznie. De nem lesz semmi baj mégsem, tudja ő jól, hogy ebben az országban a türelem határtalan. Nemzetiszínű az ostya, göngyölhet bele tehát, amit csak akar. Bevesszük. Majláth is beveszi, aki Erdélynek kizárólagosan püspöke. De beveszi Bartók is és a császár és király nevét viselő unitárius püspök is. Többet mondunk: beveszi a legfőbb rabbitól az utolsó csoda-rabbiig s Vaszary Kolostól a nagyváradi nazarénus püspökig minden papi lélek. Ez az Apponyi jól tudja, hogy mennyit bír el Hunnia. Beadja neki pontosan a grammoknak a legtöbbjét. S ha ezt se okádjuk ki, van neki még néhány furcsa receptje.
Van neki s Mocsáry Lajos, aki ifjúnak és forradalmárnak nem nevezhető, még Mocsáry Lajos is látta. Ő is látta, csak az a sajnos, hogy kevesedmagával látta és látja. Egy francia revü a tételes vallások eltűnéséről csinált nemrégiben egy nálunk nagyon is korai körkérdést. Mocsáry meg merte sejtetni, hogy nálunk nagyon fiatal ez a kérdés. Sőt azt is megírta, hogy a klerikalizmus Szent István koronájának országaiban föl fogja venni a nemzeti köntöst. Fölvette, dicsértessék a Jézus Krisztus, mindörökké ámen.
Az Apponyi közoktatási reformjában ez a szédítő és ez a korszakos. Szervezetlenek lévén ez országban a tudományosan gondolkozók, biztos a maszlag. Látszólag minden egyháznak bókol és hajbókol Apponyi és az ő sötét reformkedve: nem rúgkapál senki. Itt van a híres loyolai iskola, ma már iskolája a mi tanító iskoláinknak. A protestánsoknak gyilkos pátens, a zsidóknak sárga folt kell ebben az országban, hogy méregbe jöjjenek. Megkapják, hejh be megkapják, de Apponyi adja. Észre se veszik, örülni és tapsolni fognak neki. Az iskola, a jövendő Magyarország, oda van dobva a római Curia elé. A szent svájci testőrök taposhatnak rajta, amennyi csak a bélünkbe fér.
Mondhatnák s mondják is: Apponyiban az izzó hazafi működik. Hogy az ő vallása a patriotizmus vallása s az ő sokatlátott szeme a nemzetiségi vesékbe néz. Igen, hát ezért kellett az új iskolai törvény? Ezért kellenek a keserítően pimasz és hosszú rendeletek és utasítások? Hát nem szebben hangzanék ez; minden tanítóképző-intézet és minden iskola mától fogva állami és magyar? Szebben, magyarabban és rövidebben lehetett volna-e törvényt hozni?
De Kalksburg fia libabőrös rökönyödéssel s méltatlankodással utasította vissza ezt az istentelen gondolatot. Az Egyházra gondolt, az egyedül üdvözítőre. De mert Kalksburgban tanult s ismeri a magyar birkaságot, egyházakról beszél. Jóféle hájjal kenegeti mindenféle papok hasát. S ugyanabban az utasításban, ahol az „a” betűtől a „zs”-ig nemzetiszínű minden, ő bátran mer prédikálni arról, hogy a haza se kutya, de a valláserkölcs s az egyházak üdve pláne nem az. Hogy azután az oláh és tót iskolákban a nemzeti címeres zászló alatt fölosztják még a magyar mennybéli üdvösséget is s ellenséges, primitív, de erős kultúrák fáját szöktetik papkertészek és hóbortos iskolamesterek az ég felé, ez mellékes. Apponyi már olyan kipróbált hazafi, aki a hazával úgy kísérletezhet, mint egy most épült híddal.
De ki fogják függeszteni minden iskolában a legmázoltabb történeti képeket. És milyen képek lesznek ezek, oh nép iskola? Tiborcé is ott lesz közöttük, aki a Katona József zsenije révén van olyan történeti alak, mint Anonymusnak bármelyik alakja? Ott lesz-e Dózsa György, Esze Tamás, Martinovics és Táncsics? Végre ezek is csak hősei voltak talán a mi hősietlen, keserves ezer évünknek? De nem, nem. Szent Imre, Szent Gellért püspök, Pázmány Péter fognak lógni a falakon. S ha Apponyi becsületesebb volna csak annál, amilyennek magát képzeli, ott lógna mellettük Kollonics is. Szegény, derék, naiv Kollonics, be sokat tanulna, ha ma élne. Nem okvetlenül kell azzal kirukkolni, hogy Árpád országát koldussá és katolikussá kell tenni. Megteszi szépen ezt egy közoktatási utasítás is. Borzasztóul nemzeti, rikoltóan nemzeti színekben. De hathatósan hangsúlyozva azt, hogy az egyházakra bízatik szegény Magyarország sorsa. Oh Kollonicsnál is naivabb egyházak, kik nem sejtik, mit jelent ez a nagy egyház-tisztelet. Küldjenek hálás sürgönyt a zsinatok. Hamar, mert későbben még megtörténhetik az a baj, hogy – látni fognak.
Úgy érezzük, hogy remegő pápista lelke Apponyinak Franciaországtól borzadt össze. Jövőbelátóan meg akarja védeni a klérust és a fekete mannát a pusztulástól. Hazát akar teremteni a mindenünnen kivert Egyháznak. Teheti, mert piros-fehér-zöld a lobogója. Teheti, mert ez az ország már úgy elaludt, hogy lehet vele mindent tenni. Csak sejtjük például, hogy Baksay Sándor sírt a minap egy Bonifácius-jelű zsebkendőbe egy lapban a terjeszkedő, az ölő szándékú klerikalizmuson. Nem megríkatóan jellemző az, hogy az egyetlen Bonifácius is lepelbe búvik? Nem ríkatóan megdöbbentő-e az, hogy a liberális magyar katolikusoknak egy tucat esztendővel ezelőtt híres-szép táborából már a zászlórudat se látjuk?
És, jaj, be tudja ez a kedves, gonosz Apponyi, mit és mikor csinál. Mit mondjunk? Ma is szomorú magyarnak lenni és élni. De ahogyan a jövendő Magyarországot építik suttyomban, szépen, az ember hálát ad az istennek, akiben talán nem is hisz, hogy ma él és nem holnap.
Budapesti Napló 1907. augusztus 3.
Ady Endre

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem